A csöves vérmogyoró ültetése és szaporítása
A csöves vérmogyoró telepítése a kertbe egy hosszútávú befektetés, amely a megfelelő előkészületekkel és technikával garantálja a növény sikeres megmaradását és későbbi bőséges fejlődését. Az ültetés folyamata nem csupán a csemete földbe helyezését jelenti, hanem magában foglalja az ideális helyszín gondos kiválasztását, a talaj szakszerű előkészítését és a növény igényeinek megfelelő ültetési mélység betartását. Ezek a kezdeti lépések alapvetően meghatározzák a bokor jövőbeli egészségét, növekedési erélyét és díszítőértékét. A szaporítás ezzel szemben lehetőséget ad arra, hogy a már meglévő, bevált növényünkről új egyedeket hozzunk létre, megőrizve annak értékes tulajdonságait, mint például a levélszínt vagy a termés minőségét.
Az ültetés legkedvezőbb időpontja az ősz, a lombhullástól a fagyok beálltáig tartó időszak, vagy a kora tavasz, a fagyok elmúltával, de még a rügyfakadás előtt. Az őszi ültetés előnye, hogy a növénynek van ideje a tél folyamán új hajszálgyökereket fejleszteni, így tavasszal már egy megerősödött gyökérzettel tud nekivágni a vegetációs időszaknak. A tavaszi ültetés szintén sikeres lehet, de ekkor fokozottan ügyelni kell a rendszeres öntözésre, különösen az első nyáron. Az ültetéshez konténeres vagy szabadgyökerű csemetét is választhatunk; a konténeres növények előnye, hogy az év fagymentes időszakában szinte bármikor ültethetők és gyökérzetük kevésbé sérül a folyamat során.
A szaporítási módszerek közül a csöves vérmogyoró esetében a vegetatív eljárások a legelterjedtebbek, mivel ezek garantálják, hogy az új növény minden tulajdonságában megegyezik majd az anyanövénnyel. A magról való szaporítás is lehetséges, de ez egy hosszadalmas folyamat, és a magoncok nem feltétlenül öröklik a ‘Purpurea’ fajtára jellemző bordó levélszínt, gyakran visszazöldülnek. A leggyakrabban alkalmazott és legkönnyebben kivitelezhető vegetatív szaporítási módok a tősarjak leválasztása és a bujtás, amelyek otthoni körülmények között is nagy sikerrel végezhetők el, különösebb szaktudás nélkül.
A sikeres telepítés és szaporítás alapja a gondos tervezés és a precíz kivitelezés. A megfelelő technika alkalmazásával nemcsak a növény megmaradását biztosítjuk, hanem lerövidítjük azt az időt is, amíg a bokor eléri a teljes díszítőértékét és termőre fordul. A következő fejezetekben részletesen bemutatjuk az ültetés minden lépését, a hely kiválasztásától az ültetőgödör előkészítésén át a csemete behelyezéséig, valamint a legnépszerűbb szaporítási eljárásokat, amelyekkel bárki sokszorosíthatja kedvenc vérmogyoró bokrát a saját kertjében.
Az ideális ültetési hely kiválasztása
Az ültetés sikerének alapfeltétele a csöves vérmogyoró számára optimális helyszín megtalálása a kerten belül. A növény fényigénye magas, a levelek mélyvörös színének intenzitása közvetlenül összefügg a napfény mennyiségével. Ezért olyan helyet válasszunk, ahol a bokrot naponta legalább 6-8 órán keresztül éri a közvetlen napsütés. Bár a félárnyékot is elviseli, az árnyékosabb fekvés a lombozat bezöldüléséhez, a hajtások megnyúlásához és a terméshozam jelentős csökkenéséhez vezethet. A napos fekvés emellett a gombás betegségek megelőzésében is segít, mivel a levelek gyorsabban felszáradnak.
A talajviszonyok szintén kritikus szerepet játszanak. A vérmogyoró a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású, laza szerkezetű talajokat részesíti előnyben. A túlságosan kötött, agyagos talajok, ahol a víz könnyen megáll, gyökérrothadást okozhatnak, míg a nagyon homokos talajok nem tartják meg a nedvességet és a tápanyagokat. Az ideális talaj enyhén savas vagy semleges kémhatású. Az ültetés előtt érdemes a kiválasztott terület talaját feljavítani: agyagos talaj esetén homok és komposzt beforgatásával lazíthatjuk, homokos talaj esetében pedig bőséges szerves anyag (komposzt, érett istállótrágya) hozzáadásával növelhetjük a víz- és tápanyagmegtartó képességét.
Gondolni kell a növény végső méretére is, hiszen a csöves vérmogyoró egy terebélyes, akár 4-5 méter magas és széles bokorrá is fejlődhet. Ne ültessük túl közel falakhoz, kerítésekhez, járdákhoz vagy más növényekhez, mert a zsúfoltság gátolja a fejlődését és megnehezíti a későbbi gondozási munkálatokat, például a metszést. A megfelelő tér biztosítása a jó légáramlást is elősegíti, ami kulcsfontosságú a betegségek megelőzése szempontjából. Tervezzünk előre, és hagyjunk elegendő helyet a bokor körüli közlekedésre és a fűnyírásra is.
Végül, de nem utolsósorban, a beporzási viszonyokat is mérlegelni kell, különösen, ha a cél a bőséges mogyorótermés. Bár a vérmogyoró részben öntermékeny, a termésbiztonság és a mogyorók mérete jelentősen javul, ha a közelben van egy másik mogyorófajta porzópartnerként. A mogyoró szélbeporzású, ezért a porzó bokrot érdemes az uralkodó szélirány felőli oldalra telepíteni, legfeljebb 15-20 méteres távolságon belül. A porzópartner kiválasztásakor győződjünk meg róla, hogy annak virágzási ideje egybeesik a vérmogyoróéval, így biztosítva a sikeres megtermékenyülést.
Az ültetőgödör előkészítése és az ültetés menete
Az ültetés előkészületeinek legfontosabb része a megfelelő méretű ültetőgödör kiásása. Az általános szabály az, hogy a gödör legalább kétszer olyan széles és másfélszer olyan mély legyen, mint a csemete gyökérlabdája vagy a szabadgyökerű növény gyökérzetének kiterjedése. Ez a plusz hely nemcsak a gyökerek kényelmes elhelyezését teszi lehetővé, hanem a meglazított talajban a gyökerek könnyebben tudnak növekedésnek indulni az új helyükön. A gödör aljára érdemes egy réteg érett komposztot vagy szerves trágyát helyezni, majd azt egy vékony réteg földdel befedni, hogy a gyökerek ne érintkezzenek közvetlenül a koncentrált tápanyaggal.
Szabadgyökerű csemete ültetése esetén a növényt a telepítés előtt néhány órára állítsuk egy vödör vízbe, hogy a gyökerek megszívhassák magukat nedvességgel. Közvetlenül az ültetés előtt metsszük vissza a sérült vagy túl hosszú gyökérrészeket, hogy serkentsük az új gyökerek képződését. Konténeres növény esetében óvatosan emeljük ki a csemetét a nevelőedényből. Ha a gyökerek sűrűn körbenőtték a földlabdát (gyökérfilc), ujjainkkal vagy egy késsel óvatosan lazítsuk fel őket, hogy ezzel is ösztönözzük az oldalirányú növekedést az ültetőgödörben.
Helyezzük a növényt a gödör közepére, ügyelve a helyes ültetési mélységre. A csemetét pontosan olyan mélyre kell ültetni, ahogyan a faiskolában vagy a konténerben volt. Ezt a törzsön látható földes elszíneződés jelzi (gyökérnyak). A túl mély ültetés a törzs rothadásához és a növény pusztulásához vezethet, míg a túl sekély ültetés a gyökerek kiszáradását okozhatja. A gödörbe helyezett növény mellé tehetünk egy egyenes lécet a gödör tetejére fektetve, hogy ellenőrizzük a szintet.
Miután beállítottuk a növényt, kezdjük el visszatölteni a kiásott, és lehetőség szerint komposzttal vagy más szerves anyaggal feljavított földet a gödörbe. A földet rétegenként töltsük vissza, és közben óvatosan tömörítsük, hogy ne maradjanak légzsebek a gyökerek körül, amelyek a gyökérzet kiszáradását okozhatnák. Az ültetés befejezéseként alakítsunk ki a növény törzse körül egy tányérszerű mélyedést (öntözőtányér), majd alaposan, legalább 10-15 liter vízzel iszapoljuk be a csemetét. Ez a bőséges vízmennyiség segít a talajszemcséknek a gyökerek köré tömörödni és biztosítja a kezdeti nedvességet.
Szaporítás tősarjakkal
A csöves vérmogyoró szaporításának egyik legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott módja a tősarjak leválasztása. A mogyoróbokor természetes hajlama, hogy a gyökérzetéről, a fő tő mellett számos új hajtást, úgynevezett tősarjat fejleszt. Ezek a sarjak genetikailag teljesen megegyeznek az anyanövénnyel, így leválasztásukkal és elültetésükkel garantáltan a kívánt ‘Purpurea’ fajtát kapjuk, megőrizve annak bordó lombozatát és egyéb jellemzőit. Ez a módszer különösen előnyös, mivel a leválasztott sarjak már rendelkeznek saját gyökérzettel, így a megmaradási arányuk rendkívül magas.
A tősarjak leválasztásának ideális időpontja a nyugalmi időszak, tehát késő ősszel, a lombhullás után, vagy kora tavasszal, a rügyfakadás előtt. Ebben a periódusban a növény nedvkeringése lelassul, így a beavatkozás a legkisebb stresszt jelenti számára, és a leválasztott sarjnak is több ideje van a begyökeresedésre az aktív növekedési szakasz előtt. A leválasztáshoz válasszunk ki egy erős, egészséges, legalább ceruza vastagságú sarjat, amely már jól láthatóan fejlett.
A művelethez egy éles ásóra vagy ásóvillára lesz szükségünk. A kiválasztott sarj és az anyanövény között óvatosan ássunk le a földbe, hogy feltárjuk azt a gyökérrészt, amely összeköti őket. A cél az, hogy a sarjat a lehető legtöbb saját gyökérrel együtt válasszuk le. Egy határozott mozdulattal vágjuk át az összekötő gyökeret az ásó élével. A leválasztás után a sarjat óvatosan emeljük ki a földből, ügyelve arra, hogy a meglévő gyökérzete minél kevésbé sérüljön.
A frissen leválasztott és gyökérzettel rendelkező tősarjat azonnal elültethetjük a végleges helyére, vagy egy cserépbe, hogy megerősödjön. Az ültetés menete megegyezik a csemeték ültetésével: készítsünk megfelelő méretű gödröt, javítsuk fel a talajt komposzttal, és ültessük el a növényt a megfelelő mélységben. Az ültetés után alaposan öntözzük be. A fiatal növényt az első évben érdemes visszavágni a föld felett 20-30 cm-re, hogy elágazásra serkentsük és egy erősebb, bokrosabb formát alakítsunk ki.
A bujtásos szaporítás módszere
A bujtás egy másik rendkívül hatékony és egyszerű vegetatív szaporítási módszer, amely különösen alkalmas a hajlékony vesszőjű cserjék, így a csöves vérmogyoró sokszorosítására is. A módszer lényege, hogy egy, még az anyanövényhez kapcsolódó hajtást a földbe hajlítunk és rögzítünk, ahol az a talajjal érintkezve gyökeret ereszt. Mivel az új növény a gyökeresedés ideje alatt végig kapcsolatban marad az anyanövénnyel, folyamatosan kap tőle vizet és tápanyagot, ami szinte százszázalékos megeredési arányt biztosít. Ez a technika ideális, ha csak néhány új növényre van szükségünk.
A bujtás elvégzésére a legalkalmasabb időszak a tavasz, amikor a hajtások rugalmasak és a növény aktív növekedési fázisban van. Válasszunk ki egy hosszú, egészséges, egyéves vesszőt a bokor alsó részéről, amely könnyedén a talajig hajlítható. A kiválasztott helyen, a vessző alatt ássunk egy körülbelül 10-15 cm mély, sekély árkot. A vesszőnek azon a részén, amely a földbe fog kerülni, egy éles késsel óvatosan sebezhetjük meg a kérget a rügy alatti részen, vagy távolítsuk el a leveleket; ez a sebzés serkenti a gyökérképződést (kalluszosodás).
Hajlítsuk le a megsebzett vesszőt az árokba, és rögzítsük egy U alakú drótkampóval vagy egy nehezékkel (pl. kővel), hogy a földdel érintkezésben maradjon. A vessző végét, amelyen néhány rügy és levél található, vezessük ki a földből, és kössük egy karóhoz függőleges helyzetben. Ezt követően temessük be az árkot földdel, enyhén tömörítsük, majd alaposan öntözzük meg. A bujtás helyét tartsuk folyamatosan nedvesen, de ne áztassuk el, hogy elősegítsük a gyökeresedést.
A gyökeresedés általában az ősz végére vagy a következő tavaszra befejeződik. Erről úgy győződhetünk meg, hogy óvatosan megmozgatjuk a földből kiálló hajtásvéget; ha ellenállást érzünk, az a sikeres gyökeresedést jelzi. Amikor már elegendő gyökérzet fejlődött, a megeredt új növényt egy éles metszőollóval vagy ásóval válasszuk le az anyanövényről, majd óvatosan, a földlabdával együtt emeljük ki, és ültessük el a végleges helyére. Ezzel a módszerrel egy erős, fejlett, önálló növényt kapunk.
Fotó forrása: Eric in SF, CC BY-SA 3.0, via Wikimedia Commons
