A csüngő borsófa ültetése és szaporítása

A csüngő borsófa, tudományos nevén Caragana arborescens ‘Pendula’, egy rendkívül mutatós, szívós díszfa, amely különleges, lefelé omló ágrendszerével hívja fel magára a figyelmet. Népszerűsége nem véletlen, hiszen viszonylag kis termete és elegáns megjelenése miatt kisebb kertekben, előkertekben vagy akár dézsában nevelve is kiválóan érvényesül. Ahhoz azonban, hogy teljes pompájában díszíthessen, elengedhetetlen a megfelelő ültetési technika ismerete és a gondos ápolás, beleértve a szaporítás sajátosságainak megértését is. Ez a fajta, mint a borsófa általában, kiválóan alkalmazkodik a mostohább körülményekhez is, és nitrogénmegkötő képessége révén még a talajt is javítja maga körül.

Botanikai szempontból a csüngő borsófa a pillangósvirágúak családjába tartozik, ami látványos, sárga virágain is megmutatkozik. Ezek a virágok jellemzően tavasszal, május környékén nyílnak, és méhek számára is vonzóak. Levelei párosan szárnyaltak, aprók, világoszöld színűek, ősszel sárgára színeződnek. A ‘Pendula’ változat jellegzetessége a csüngő habitus, amelyet általában magas törzsre oltva nevelnek, így egy kis „szomorúfűzre” emlékeztető formát kapunk; a kifejlett magassága és szélessége nagyban függ az oltás magasságától és a metszéstől.

Az alapfaj, a Caragana arborescens, Szibéria és Mandzsúria zord vidékeiről származik, ami kivételes ellenálló képességét magyarázza. Jól tűri a szárazságot, a hideget, a szelet és a gyengébb minőségű talajokat is, ezért gyakran alkalmazták szélfogó sövényként vagy talajmegkötésre mostoha körülmények között. A ‘Pendula’ egy kertészeti szelekció eredménye, amelyet kifejezetten a dekoratív, csüngő forma miatt nemesítettek ki és tartanak fenn. Ez a tulajdonsága teszi különösen értékessé a díszkertekben.

Felhasználása a kerttervezésben sokrétű lehet: kiváló szoliter növényként, fókuszpontként egy virágágyás közepén, vagy akár sziklakertekben is megállja a helyét. Kompakt mérete és érdekes formája miatt dézsás növényként teraszok, balkonok díszítésére is alkalmas. Bár általában ellenálló, időnként levéltetvek vagy takácsatkák megjelenhetnek rajta, különösen száraz, meleg időben, ezért érdemes rendszeresen szemmel tartani. Megfelelő gondozással azonban hosszú évekig kertünk éke lehet.

Hely kiválasztása és talajelőkészítés

A csüngő borsófa számára a legideálisabb hely kiválasztása kulcsfontosságú a sikeres neveléshez. Ez a növény a teljes napfényt kedveli a legjobban, itt fejlődik a legszebben a formája és itt hozza a legtöbb virágot. A bőséges napfény biztosítja az ágak sűrűségét és az egészséges lombozatot. Bár elviseli a félárnyékot is, ilyen körülmények között a virágzás kevésbé lesz gazdag, és az ágrendszer is ritkásabbá, megnyúltabbá válhat. Ezért törekedjünk olyan helyet találni számára, ahol legalább napi 6-8 órán át közvetlen napsütés éri.

A talaj típusára kevésbé érzékeny, de a jó vízáteresztő képesség elengedhetetlen. Legyen szó homokos, vályogos vagy akár agyagos talajról, a lényeg, hogy a felesleges víz könnyen el tudjon szivárogni a gyökérzónából. A pangó víz gyorsan gyökérrothadáshoz vezethet, ami a növény pusztulását okozhatja. Különösen fontos erre figyelni nehéz, agyagos talajok esetében, ahol a vízelvezetés természetes módon lassabb. Kerüljük a mély fekvésű, vizenyős területeket.

Az ültetés előtti talajelőkészítés során javíthatunk a talaj szerkezetén és vízáteresztő képességén. Az ültetőgödör kiásása után a kitermelt földet érdemes feljavítani érett komposzttal vagy szerves trágyával. Ez különösen kötött agyagtalajoknál segít lazítani a szerkezetet, míg túl laza homoktalajoknál a vízmegtartó képességet javítja. A cél egy morzsalékos, levegős közeg létrehozása, amelyben a gyökerek könnyen tudnak terjedni és fejlődni.

Bár a borsófa tolerálja a különböző pH-értékeket, a legtöbb kerti növényhez hasonlóan a semlegeshez közeli (enyhén savas vagy enyhén lúgos) talajt kedveli leginkább (pH 6.0-7.5). Általában nem szükséges a talaj pH-értékének különösebb módosítása, mivel a növény alkalmazkodóképes. Ha azonban a talaj extrém savas vagy lúgos, kisebb korrekciók (pl. mész vagy kén hozzáadása) szóba jöhetnek, de ezt csak talajvizsgálat után, megfontoltan tegyük. A legfontosabb szempont továbbra is a jó vízelvezetés és a megfelelő napfény biztosítása.

A csüngő borsófa ültetése

Az ültetésre legalkalmasabb időszak a tavasz (a fagyok elmúltával) vagy az ősz (a lombhullást követően, de még a talaj átfagyása előtt). Mindkét időszaknak megvannak az előnyei: a tavaszi ültetés esetén a növénynek egész szezonja van a begyökeresedésre a nyári meleg előtt, míg az őszi ültetéskor a hűvösebb, csapadékosabb időjárás segíti a gyökérzet kezdeti fejlődését a tél beállta előtt. A növényanyag általában konténeres formában kapható, ami rugalmasabbá teszi az ültetési időpontot, de a szélsőségesen meleg vagy fagyos időszakokat ilyenkor is kerülni kell.

Az ültetőgödör mérete legyen legalább kétszer olyan széles és ugyanolyan mély, mint a növény gyökérlabdája vagy konténere. A szélesebb gödör lazább talajt biztosít a gyökerek számára a terjeszkedéshez. Különösen fontos a megfelelő ültetési mélység betartása: a gyökérlabda teteje (ahol a törzs kiemelkedik a földből) pontosan a környező talajszinttel legyen egy magasságban. A túl mélyre ültetés levegőtlenséget és a törzs rothadását okozhatja, míg a túl magasra ültetés a gyökerek kiszáradásához vezethet.

Óvatosan emeljük ki a növényt a konténerből, vagy távolítsuk el a gyökérlabdát védő csomagolást (pl. jutazsákot). Vizsgáljuk meg a gyökérzetet, és ha körkörösen növő, összegabalyodott gyökereket találunk, óvatosan lazítsuk meg vagy vágjuk le azokat, hogy serkentsük az új gyökerek kifejlődését a környező talajba. Helyezzük a fát a gödör közepére, ügyelve arra, hogy függőlegesen álljon. Az oltás helyének (általában egy megvastagodás a törzsön) jóval a talajszint felett kell maradnia.

A gödröt fokozatosan töltsük vissza a korábban kitermelt és szükség szerint feljavított földdel. Minden réteg után enyhén tömörítsük a talajt a kezünkkel vagy lábunkkal, hogy eltávolítsuk a légzsebeket, de ne tömörítsük túl keményre. Az ültetés után alakítsunk ki egy kis „tányért” vagy öntözőkarikát a fa törzse körül, ami segít a víznek a gyökérzónába jutni. Végül alaposan öntözzük be a frissen ültetett fát, hogy a talaj jól átnedvesedjen és a gyökerek köré záruljon.

Öntözés és tápanyagutánpótlás

Az ültetést követő első évben, különösen az első vegetációs időszakban, kiemelten fontos a rendszeres és alapos öntözés. Ez segíti a gyökérzet megerősödését és az új helyen való megkapaszkodást. A talajt tartsuk egyenletesen nyirkosan, de ne álljon vízben. Hetente egyszeri, bőséges öntözés általában elegendő, de forró, száraz időszakokban szükség lehet gyakoribb vízellátásra. Mindig ellenőrizzük a talaj nedvességét az öntözés előtt néhány centiméter mélyen.

A csüngő borsófa kifejezetten szárazságtűrő növény, miután megfelelően begyökeresedett (általában az ültetést követő második évtől). Az idősebb példányok jól viselik a rövidebb száraz periódusokat, és csak hosszan tartó aszály idején igényelnek kiegészítő öntözést. Ilyenkor inkább ritkábban, de nagyobb vízadaggal öntözzünk, hogy a víz mélyebbre jusson a talajban, ösztönözve a mélyebb gyökérfejlődést. Figyeljünk a levelek állapotára; a hervadás, sárgulás jelezheti a vízhiányt.

Tápanyagutánpótlás szempontjából a borsófa rendkívül igénytelen növény. Mint pillangósvirágú, képes megkötni a levegő nitrogénjét a gyökerein élő szimbiotikus Rhizobium baktériumok segítségével. Emiatt ritkán van szüksége nitrogéntartalmú műtrágyára, sőt, a túlzott nitrogénellátás akár káros is lehet, túlzott vegetatív növekedést okozva a virágzás rovására. A legtöbb kerti talajban elegendő tápanyag áll rendelkezésére.

Ha a növekedés mégis lassúnak tűnik, vagy a talaj kifejezetten tápanyagszegény (pl. erősen kilúgozott homoktalaj), akkor kora tavasszal adhatunk neki egy kis adag kiegyensúlyozott, lassan oldódó műtrágyát (pl. NPK 10-10-10 arányban). Kerüljük a magas nitrogéntartalmú készítményeket. A szerves mulcs (pl. fakéreg, komposzt) alkalmazása a fa töve körül nemcsak a nedvességet segít megőrizni és a gyomokat elnyomni, hanem lassan bomolva tápanyagokat is biztosít a talajnak, ami gyakran elegendő a növény számára.

Metszés és gondozás

A csüngő borsófa metszésének elsődleges célja a jellegzetes, leomló forma fenntartása, valamint az elhalt, sérült vagy beteg ágak eltávolítása. Mivel a ‘Pendula’ fajtát általában magas törzsre oltják, fontos az alanytörzsből vagy a gyökérnyakból előtörő hajtások (vadhajtások) rendszeres eltávolítása is, mert ezek az alapfaj jellemzőit hordozzák és elnyomhatják a nemes részt. Ezenkívül a túl sűrű ágrendszer ritkítása javíthatja a légáramlást és csökkentheti a betegségek kialakulásának kockázatát.

A metszés ideális időpontja a késő tél vagy kora tavasz, még a rügyfakadás előtt. Ebben az időszakban a növény nyugalomban van, és a lomb hiánya miatt jól áttekinthető az ágrendszer szerkezete. Az ilyenkor végzett metszés minimalizálja a nedvfolyást és lehetővé teszi, hogy a sebek gyorsan begyógyuljanak a tavaszi növekedés megindulásakor. Nyáron csak a legszükségesebb esetekben metsszünk, például sérült ágak eltávolításakor.

A metszéshez mindig használjunk éles, tiszta metszőollót vagy fűrészt, hogy sima vágási felületet kapjunk, ami gyorsabban gyógyul és kevésbé hajlamos a fertőzésekre. Az ágakat közvetlenül az ágygallér (a törzsön vagy vastagabb ágon lévő kis kiemelkedés az ág tövénél) mellett vágjuk le, csonk meghagyása nélkül. A csüngő ágakat szükség szerint vissza lehet vágni, hogy megtartsuk a kívánt formát és méretet, de kerüljük a drasztikus visszametszést. A vadhajtásokat mindig tőből távolítsuk el.

Az általános gondozási teendők közé tartozik a fa töve körüli terület gyommentesen tartása és mulcsozása. A 5-8 cm vastag szerves mulcsréteg (pl. fenyőkéreg, faapríték) segít megőrizni a talaj nedvességét, mérsékli a talajhőmérséklet ingadozását és megakadályozza a gyomok növekedését. Bár a csüngő borsófa viszonylag ellenálló, érdemes rendszeresen ellenőrizni kártevők (pl. levéltetvek, takácsatkák) vagy betegségek (pl. lisztharmat) esetleges megjelenését, és szükség esetén időben megtenni a megfelelő növényvédelmi lépéseket.

Szaporítási módszerek

A ‘Pendula’ fajta szaporítása kihívást jelenthet, ha pontosan ugyanolyan csüngő habitusú növényt szeretnénk kapni, mint az anyanövény. Fontos megérteni, hogy a magról történő szaporítás nem vezet eredményre ebben az esetben. A magokból az alapfaj, a közönséges borsófa (Caragana arborescens) fog kikelni, amely egyenesen felálló növésű cserje vagy kisebb fa, nem pedig a csüngő változat. A fajták jellegzetes tulajdonságainak megőrzéséhez vegetatív szaporítási módszerekre van szükség.

A csüngő borsófa esetében a legelterjedtebb és legmegbízhatóbb szaporítási eljárás az oltás. Ennek során a ‘Pendula’ fajtából származó oltóágat (scion) vagy rügyet egy erőteljes növekedésű Caragana arborescens alanyra (rootstock) illesztenek. Az alany biztosítja a gyökérzetet és a törzs egy részét, míg az oltvány adja a korona csüngő formáját. Az oltás helye általában jól látható megvastagodásként jelentkezik a törzsön; ennek magassága határozza meg a fa végső megjelenését.

Az oltást általában késő télen vagy kora tavasszal végzik, amikor mind az alany, mind az oltóvessző nyugalmi állapotban van. Különböző oltási technikák léteznek, például a párosításos oltás (whip-and-tongue graft) vagy a héj alá oltás, illetve a szemzés (budding), amelyet nyáron végeznek aktív növekedési időszakban. Sikeres oltáshoz elengedhetetlen a megfelelő technika, éles, steril eszközök használata, és ami a legfontosabb, a kambiumrétegek pontos illesztése az alanyon és az oltványon, hogy a két rész összeforrhasson. Az oltott növények gondos utónevelést igényelnek.

Bár kevésbé gyakori és általában kevésbé sikeres a ‘Pendula’ esetében, elméletileg meg lehet próbálkozni a dugványozással is. Félfás vagy fás dugványokat lehet gyökereztetni, de a Caragana fajok, különösen a fajták, nehezen gyökeresednek. A gyökereztető hormonok használata és a megfelelő körülmények (páratartalom, hőmérséklet) biztosítása növelheti a siker esélyét, de ez a módszer nem tekinthető megbízhatónak a ‘Pendula’ esetében. A bujtás szintén egy lehetséges vegetatív szaporítási mód lehetne, de a fa felépítése miatt ez általában nem praktikus. Összességében tehát az oltás marad a legbiztosabb és a kereskedelmi termesztésben szinte kizárólagosan alkalmazott módszer.

_{Fotó forrása: Wilrooij, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons}