A törökmogyoró metszése és visszavágása
A törökmogyoró metszése a gondozás egyik leginkább szakértelmet igénylő, ugyanakkor a fa formáját és egészségét leginkább meghatározó munkafolyamata. Bár ez a fafaj alapvetően egy szép, szabályos, kúpos koronát nevel magától is, és a beavatkozás nélkül is szépen fejlődik, a szakszerűen és rendszeresen végzett metszés elengedhetetlen a fiatal fák koronavázának kialakításához, az idősebb fák termőegyensúlyának fenntartásához, valamint a fa vitalitásának és egészségének hosszú távú megőrzéséhez. A metszés nem egy drasztikus csonkolás, hanem egy tudatos, a fa élettani sajátosságait figyelembe vevő beavatkozás, amelynek célja a növekedés és a terméshozás harmonizálása.
A törökmogyoró metszésének alapvető céljai többrétűek. A fiatal korban végzett koronaalakító metszés célja egy erős, stabil, a későbbi termés súlyát is biztonsággal megtartó vázágrendszer kialakítása. Ezzel egy időben megkezdődik a törzs felkanyarítása is, azaz az alsó ágak fokozatos eltávolítása a kívánt törzsmagasság eléréséig. A termőkorú fák esetében a metszés a fenntartásra és a ritkításra összpontosít, hogy a korona szellős és jól bevilágított maradjon, ami elengedhetetlen a minőségi terméshez és a gombás betegségek megelőzéséhez. Idősebb korban pedig az ifjító metszés kerül előtérbe, amellyel a letermett, elöregedett részek eltávolításával serkenthetjük a fa megújulását.
A metszés időpontjának helyes megválasztása kulcsfontosságú. A törökmogyoró metszésére a legalkalmasabb időszak a téli nyugalmi periódus vége, kora tavasz, általában február vége és március. Ebben az időszakban a fa még nem indult nedvkeringésnek, így a sebek kevésbé „véreznek”, és a fagyok elmúltával a sebgyógyulás is gyorsabban megindul. A rügyfakadás előtti állapot lehetővé teszi a korona szerkezetének tiszta átlátását, megkönnyítve a metszési döntések meghozatalát. A nyári metszés általában csak a vízhajtások eltávolítására vagy a korona kisebb korrekciójára korlátozódik.
A metszéshez mindig éles, tiszta, fertőtlenített eszközöket használjunk. Az életlen szerszámok roncsolják a szöveteket, ami nehezíti a sebgyógyulást és utat nyit a kórokozóknak. Használjunk metszőollót a vékonyabb vesszőkhöz, ágvágó ollót a vastagabb ágakhoz, és fűrészt a legvastagabb gallyakhoz. Minden vágás után, de különösen ha beteg ágat távolítottunk el, az eszközt fertőtlenítsük alkohollal vagy hipós oldattal, hogy megakadályozzuk a fertőzések átvitelét. A nagyobb, 2-3 cm-nél vastagabb vágási felületeket mindig kezeljük sebkezelő anyaggal, ami megvédi a sebet a kiszáradástól és a fertőzésektől.
Fontos megjegyezni, hogy a törökmogyoró, ellentétben a közönséges mogyoróval, nem hoz tősarjakat, így a metszése sokkal egyszerűbb, inkább a gyümölcsfákéhoz hasonlít. Nem kell a tőből feltörő sarjakkal küzdeni, a beavatkozás a korona formálására és tisztítására koncentrálódhat. Ez a tulajdonsága teszi kiválóvá magas törzsű faként való nevelésre, és kedvelt alannyá a mogyoróbokrok fává oltásához.
A fiatal fák koronaalakító metszése
Az ültetést követő első néhány évben végzett metszés meghatározza a fa egész későbbi szerkezetét. A cél egy központi tengellyel (sudár) és abból szabályos elrendezésben kiinduló, 3-5 erős vázággal rendelkező korona kialakítása. Az ültetés utáni első tavasszal, ha a csemete egy egyszerű suháng (elágazás nélküli vessző), metsszük vissza a tervezett korona magassága felett kb. 80-120 cm-re. Ez serkenti az oldalrügyek kihajtását, amelyekből a leendő vázágak fejlődnek majd.
A következő években válasszuk ki a legéletképesebb, megfelelő szögben (nem túl meredeken és nem túl vízszintesen) álló, a törzsön körkörösen, egymástól megfelelő távolságra elhelyezkedő 3-5 hajtást, ezek lesznek a jövőbeni vázágak. A többi, konkurens hajtást távolítsuk el. A sudarat hagyjuk tovább növekedni, a versenytárs sudárkezdeményeket pedig tőből vágjuk ki. A kiválasztott vázágakat kissé kurtítsuk vissza (kb. egyharmadával), hogy elágazásra serkentsük őket.
A koronaalakítással párhuzamosan történik a törzs tisztítása, azaz a felkanyarítás. Az alsó, földhöz közeli ágakat fokozatosan, évente egy-két ágemeletet eltávolítva vágjuk le, egészen a kívánt törzsmagasság eléréséig, ami általában 1,5-2 méter. Az ágakat mindig az ággyűrűre metsszük, ne hagyjunk csonkot, mert az nehezen forr be és betegségek forrása lehet. A túl korai és drasztikus felkanyarítás lelassíthatja a törzs vastagodását, ezért a fokozatosság elvét kövessük.
Az alakító metszés 4-5 évet vesz igénybe, amíg a fa eléri a kívánt alapformát. Ebben az időszakban a legfontosabb a tudatosság és a türelem. A cél egy arányos, erős szerkezetű, szellős korona létrehozása, ami a későbbi években már csak kisebb korrekciókat, fenntartó metszést igényel. Egy jól megalapozott korona a fa hosszú és egészséges életének záloga.
A termőkorú fák fenntartó metszése
Miután a fa elérte a termőkort és kialakult a vázrendszere, a metszés célja a korona méretének kordában tartása, a termőegyensúly fenntartása és a korona egészségének megőrzése. A fenntartó metszést általában évente vagy kétévente, a téli nyugalmi időszak végén végezzük. A legfontosabb feladat a korona ritkítása, amely során eltávolítjuk a felesleges, rossz irányba növő részeket.
Első lépésként mindig a beteg, sérült, elszáradt vagy fagyott ágakat vágjuk le egészen az egészséges részig. Ezt követően távolítsuk el a befelé, a korona közepe felé növő, az egymást keresztező vagy dörzsölő, valamint a túl sűrűn álló ágakat és vesszőket. Különös figyelmet kell fordítani a vízhajtásokra, amelyek a vázágakból erőteljesen, függőlegesen nőnek, és besűrítik a koronát, elvéve a fényt a termő részektől. Ezeket tőből, az ággyűrűnél vágjuk ki.
A ritkító metszés célja, hogy a fény és a levegő a korona minden részébe bejusson. Egy régi kertészmondás szerint akkor jó egy fa metszése, ha egy kalapot át lehet dobni a koronáján anélkül, hogy az fennakadna. A jó bevilágítottság elengedhetetlen a termőrügyek differenciálódásához és a termés egyenletes beéréséhez, a jó légmozgás pedig segít megelőzni a gombás betegségek, például a lisztharmat kialakulását.
A törökmogyoró a két-hároméves gallyakon hozza a legtöbb termést, ezért a metszés során ügyeljünk arra, hogy ezekből a termőrészekből elegendő mennyiség maradjon a fán. A cél egyensúlyt teremteni az idősebb, letermett részek és a fiatal, új termővesszők között. A túlzottan drasztikus metszés a következő évi termés csökkenéséhez vezethet, míg a metszés elhanyagolása a korona besűrűsödéséhez és a termőrészek felkopaszodásához.
Az ifjító metszés szükségessége és menete
Az évek során az idősebb fák növekedése lelassulhat, a termőrészek elöregednek, a korona besűrűsödik, és a terméshozam csökkenhet. Ilyenkor válik szükségessé az ifjító metszés, amelynek célja a fa megfiatalítása, új, erőteljes hajtások növekedésének serkentése. Az ifjító metszés egy drasztikusabb beavatkozás, ezért fontos, hogy a fa jó kondícióban legyen, és a metszést több évre elosztva, fokozatosan végezzük.
Az ifjítás során az elöregedett, letermett, vastagabb vázágakat vagy ágrészeket vágjuk vissza egy alacsonyabban elhelyezkedő, fiatalabb, kedvező irányba növő oldalágig. Ezzel arra ösztönözzük a fát, hogy az alvórügyekből új, erőteljes hajtásokat neveljen. A teljes vázágak visszavágását kerüljük, inkább a vázágak fokozatos megújítására törekedjünk a 2-4 éves ciklus alatt.
Az ifjító metszés során egyszerre ne távolítsuk el a lombozat 25-30%-ánál többet, mert a túlzott visszavágás túlságosan nagy sebfelületet eredményez és a fát rendkívül erős vízhajtás-képzésre serkenti, ami felborítja a termőegyensúlyt. Jobb, ha az ifjítást 2-3 évre elosztjuk, minden évben megcélozva egy-két vázágat. A metszés után a fa erőteljes hajtásnövekedéssel reagál, ezekből a hajtásokból kell majd a következő években kiválasztani a legmegfelelőbbeket az új koronaelemek kialakításához.
Az ifjító metszést követően a fa fokozott gondozást igényel. A bőséges új hajtásnövekedéshez biztosítani kell a megfelelő víz- és tápanyagellátást. A megjelenő vízhajtásokat rendszeresen válogatni, ritkítani kell, hogy ne sűrűsödjön be túlságosan a korona. Egy szakszerűen végrehajtott ifjító metszéssel egy idős, elhanyagolt fa ismét produktívvá és esztétikussá tehető, meghosszabbítva ezzel az élettartamát.
A metszés speciális esetei és hibái
A törökmogyoró visszavágása speciális esetekben is szükségessé válhat, például egy viharkár után. A letört, beszakadt ágakat minél hamarabb el kell távolítani. A vágási felületet simára kell fűrészelni, és a nagyobb sebeket azonnal le kell kezelni sebkezelővel a fertőzések elkerülése érdekében. A sérült koronát a következő években tudatos metszéssel lehet újra formába hozni.
Gyakori hiba a metszés során a csonkok meghagyása. A törzstől vagy egy vastagabb ágtól távolabb elvágott ágrész nehezen, vagy egyáltalán nem tudja benőni a sebet, az itt elhaló fás rész pedig idővel bekorhad, utat nyitva a farontó gombáknak a fa belseje felé. A vágást mindig közvetlenül az ággyűrű mentén kell elvégezni, amely egy megvastagodott rész az ág tövénél, és a sebgyógyulásért felelős szöveteket tartalmazza.
Egy másik hiba a túl drasztikus, egyszerre végzett metszés. A fa a lombozatának hirtelen, nagy arányú elvesztésére stresszreakcióval, tömeges vízhajtás-képzéssel válaszol, ami egy sűrű, „söprűs” koronát eredményez, és a terméshozam drasztikusan lecsökken. A metszésnél mindig a fokozatosság elvét kell követni. Inkább minden évben metsszünk egy keveset, mint öt évig semmit, majd egyetlen alkalommal megpróbálni bepótolni a mulasztást.
Végezetül, a metszés elhanyagolása is hiba. Bár a törökmogyoró metszés nélkül is megél, idővel a koronája besűrűsödik, felkopaszodik, a termés a korona külső, nehezen elérhető részeire koncentrálódik, és a fa fogékonyabbá válik a betegségekre. A rendszeres, átgondolt metszés egy befektetés a fa jövőjébe, amely egy egészséges, jól formált, könnyen kezelhető és bőségesen termő fában térül meg.
