A cserjés hortenzia teleltetése

A cserjés hortenzia az egyik leginkább télálló és legmegbízhatóbb hortenziafajta, ami nagyban hozzájárul a népszerűségéhez a hazai kertekben. Eltérően a kényesebb kerti hortenziától (Hydrangea macrophylla), amelynek virágrügyei a vesszőkön telelnek át és könnyen elfagyhatnak, a cserjés hortenzia az azévi, friss hajtásokon hozza virágait. Ez a tulajdonsága rendkívül strapabíróvá teszi, és azt jelenti, hogy még egy keményebb tél után, a vesszők esetleges visszafagyása esetén is képes a tőről megújulni és ugyanabban az évben bőségesen virágozni. Ennek ellenére néhány alapvető teendővel és odafigyeléssel segíthetjük a növény biztonságos áttelelését és a következő tavaszi erőteljes indulását.
A cserjés hortenzia rendkívüli fagytűrő képességgel rendelkezik, a kifejlett, jól begyökeresedett példányok akár a -30 °C alatti hőmérsékletet is károsodás nélkül elviselik. Ezért a szabadföldbe ültetett, idősebb bokroknak általában nincs szükségük külön téli takarásra vagy védelemre. A növény a tél közeledtével befejezi a vegetációt, lehullatja a leveleit és nyugalmi állapotba vonul. A föld feletti részek, a fás szárak elfásodnak, beérnek, felkészülve ezzel a hideg időszakra. A növény igazi ereje azonban a föld alatti részeiben, a gyökértörzsében rejlik, amelyből tavasszal az új, virágzó hajtások előtörnek.
Annak ellenére, hogy a kifejlett növények rendkívül ellenállóak, a fiatal, frissen ültetett tövek esetében az első egy-két tél során érdemes némi védelmet biztosítani. A fiatal növények gyökérzete még nem elég kiterjedt és erős, ezért érzékenyebbek lehetnek az extrém fagyokra és a téli kiszáradásra. A védelem legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a növény tövének felkupacolása. Ez azt jelenti, hogy a tél beállta előtt a bokor töve köré egy 15-20 cm magas halmot képezünk valamilyen szigetelő anyagból, például lombból, szalmából, komposztból vagy fenyőkéreg mulcsból. Ez a réteg megvédi a gyökérnyakat és az ott található alvó rügyeket a kemény fagyoktól.
A téli felkészítés fontos része az őszi öntözés is. Bár a növény nyugalomban van, a téli időszakban is elveszíthet nedvességet, különösen a szeles, fagyos napokon. A téli kiszáradás ugyanolyan veszélyes lehet, mint a fagyás. Ezért a fagyok beállta előtt, egy utolsó alapos, mélyre ható öntözéssel töltsük fel a talaj vízkészletét. Ez segít a növénynek, hogy hidratált állapotban kezdje meg a telet. Hosszabb, enyhe és csapadékmentes téli időszakokban, ha a talaj nem fagyott, egy-egy enyhébb napon akár meg is öntözhetjük a hortenziát, hogy pótoljuk az elvesztett nedvességet.
A fiatal növények téli védelme
A fiatal, az ültetés évében vagy az azt követő évben lévő cserjés hortenziák még nem rendelkeznek olyan kiterjedt és mélyre hatoló gyökérzettel, mint idősebb társaik. Emiatt sérülékenyebbek a téli időjárás viszontagságaival, különösen a tartós, mélyre ható fagyokkal szemben. Az ő védelmükre fordított kis energia és odafigyelés hosszú távon megtérül, hiszen egy erős, egészségesen induló növény alapjait teremtjük meg. A legfontosabb teendő a gyökérzóna és a gyökérnyak védelme, mivel itt találhatóak azok a létfontosságú rügyek, amelyekből a növény tavasszal újra kihajt.
A leghatékonyabb és legelterjedtebb módszer a tövek körüli talaj felkupacolása, vagyis a takaróanyaggal való körbevétele. Mielőtt az első komoly fagyok megérkeznének, általában november folyamán, halmozzunk a növény töve köré egy laza, levegős anyagot. Erre a célra kiválóan alkalmas az összegyűjtött, száraz falevél (lehetőleg tölgy vagy bükk, mert nehezebben esik össze), a szalma, a faapríték, a fenyőkéreg vagy az érett komposzt. A takaróréteg legyen legalább 15-20 centiméter magas, és fedje be a növény töve körüli területet. Ez a szigetelőréteg megvédi a talaj felső rétegét a hirtelen hőingadozásoktól és a mély átfagyástól.
A felkupacoláson túl a fiatal növények esetében érdemes lehet a föld feletti részeket is némileg védeni, különösen az ország hidegebb, szelesebb részein. Ezt megtehetjük úgy, hogy a vesszőket lazán összekötjük, és köréjük lenvászon zsákot vagy jutaszövetet húzunk. Fontos, hogy légáteresztő anyagot használjunk, a fólia vagy más, nem szellőző anyag használata tilos, mert alatta a pára kicsapódik, ami befülledéshez és gombás betegségek kialakulásához vezethet. Ez a külső borítás elsősorban a szárító téli szél és az erős téli napsütés ellen nyújt védelmet.
Tavasszal, amikor a kemény fagyok veszélye már elmúlt, általában március vége felé, a téli takarást óvatosan el kell távolítani. Ne siessük el a kitakarást, mert egy kései, erős fagy még kárt tehet a frissen ébredező rügyekben. Ugyanakkor túl sokáig se hagyjuk a takarást a növényen, mert az gátolja a talaj felmelegedését és a növény időbeni kihajtását, valamint a nedves közegben a rothadás is megindulhat. A takaróanyagot (különösen a komposztot vagy a lombot) érdemes a növény körül a talajon szétteríteni, ahol mulcsként és tápanyagforrásként hasznosul tovább.
A konténeres hortenziák teleltetése
A konténerben, dézsában nevelt cserjés hortenziák teleltetése különös gondosságot igényel, mivel a gyökérzetük sokkal jobban ki van téve a hidegnek, mint a szabadföldbe ültetett társaiké. A föld feletti hőmérsékletet szinte egy az egyben átvevő cserépben a gyökérlabda teljesen átfagyhat, ami a növény pusztulásához vezethet. Ezért a dézsás hortenziákat soha ne hagyjuk védelem nélkül a szabadban a téli hónapokra. A sikeres átteleltetéshez egy védett, fagymentes, de hűvös helyre van szükség.
Az ideális teleltető hely egy fűtetlen garázs, pince, fészer vagy egy beüvegezett, hűvös veranda. A lényeg, hogy a hőmérséklet tartósan 0 °C felett, de ne legyen több mint 5-10 °C. A melegebb hely nem megfelelő, mert a növény idő előtt kihajthat, a gyenge, fényhiányos hajtások pedig nem lesznek életképesek. A teleltetés során a cserjés hortenziának nincs szüksége fényre, mivel lombhullató, nyugalmi állapotban van. Az öntözést a minimálisra kell csökkenteni; elegendő 3-4 hetente annyi vizet adni neki, hogy a földlabdája ne száradjon ki teljesen. A túlöntözés a nyugalmi időszakban gyökérrothadáshoz vezet.
Ha nincs lehetőségünk a növényt fagymentes helyre vinni, megpróbálkozhatunk a szabadban történő teleltetéssel is, de ez több munkát és némi kockázatot is rejt. Ebben az esetben a cserepet alaposan be kell bugyolálni szigetelőanyaggal. Állítsuk a cserepet egy hungarocell lapra, hogy az alulról jövő hidegtől is védve legyen. A cserép oldalát tekerjük körbe több réteg buborékfóliával, jutazsákkal vagy régi pokrócokkal. A cserepet és a növény tövét ezután töltsük fel vastagon lombbal vagy szalmával. A legjobb, ha a becsomagolt cserepet egy védett helyre, például egy fal mellé vagy egy épület zugába húzzuk, ahol kevésbé van kitéve a fagyos szélnek.
Egy másik kültéri teleltetési módszer a cserép földbe süllyesztése. Válasszunk egy védett helyet a kertben, és ássunk egy akkora gödröt, amibe a cserép kényelmesen belefér. Helyezzük bele a cserepet úgy, hogy a pereme a talaj szintjével egy magasságban legyen, majd töltsük fel a gödör és a cserép közötti rést földdel. A növény tövét ezután takarjuk vastagon mulccsal vagy lombbal. Ez a módszer a föld természetes hőszigetelő képességét használja ki a gyökérlabda védelmére. Tavasszal, a fagyok elmúltával a cserepet óvatosan emeljük ki a földből.
A téli díszérték és a metszés időzítése
A cserjés hortenzia az a növény, amely még a vegetációs időszak után, télen is képes díszíteni a kertet. A nyáron kifejlődött hatalmas, gömb alakú virágzatok a szezon végére elszáradnak, és a kezdeti fehér vagy zöldes színüket egy szép, bézses-barnás árnyalatra váltják. Sokan úgy döntenek, hogy ezeket az elszáradt virágfejeket a növényen hagyják egész télre. Ez a döntés nemcsak esztétikai szempontból előnyös, hanem a növény számára is nyújt némi védelmet. A száraz virágok különösen szépek, amikor dér vagy vékony hólepel borítja őket, egyedi struktúrát és látványt adva a kopár téli kertnek.
A meghagyott szárak és elszáradt virágzatok nemcsak díszítenek, hanem funkcionális szerepük is van. A sűrűn álló, elszáradt szárak némileg felfogják a havat a bokor töve körül, ami egy természetes, kiváló hőszigetelő réteget képez a gyökérnyak felett. Emellett a szárak és a rajtuk lévő virágok megtörik a fagyos téli szél erejét, így védve a bokor közepén megbúvó rügyeket és a növény tövét a túlzott hidegtől és a kiszáradástól. Ezért a cserjés hortenzia őszi metszése általában nem javasolt, sokkal célszerűbb ezt a munkát kora tavaszra halasztani.
A cserjés hortenzia metszésének optimális ideje a kora tavasz, a rügyfakadás előtti időszak, amikor a legnagyobb fagyok már elmúltak. Ez általában február végétől március végéig tartó periódust jelent. A tavaszi metszés lehetővé teszi, hogy egész télen élvezhessük a növény díszértékét. A metszés során az összes tavalyi vesszőt erőteljesen, a talajfelszíntől számított 15-30 cm-es magasságban visszavágjuk. Ez az erőteljes visszametszés serkenti a növényt, hogy nagyszámú, erős új hajtást hozzon, amelyeken majd a nyár folyamán a hatalmas virágok megjelennek.
Néhány kertész az őszi metszés mellett dönt, elsősorban a rendezettség és a kényelem miatt, hogy tavasszal már ne kelljen ezzel a munkával foglalkozni. Ez sem számít végzetes hibának, de ebben az esetben a növény tövét mindenképpen érdemes vastagon takarni mulccsal, hogy pótoljuk a levágott szárak által nyújtott természetes védelmet. Az őszi metszés után a növény sebezhetőbbé válik a téli hideggel szemben. Összességében tehát a tavaszi metszés a javasolt és biztonságosabb eljárás, amely lehetővé teszi, hogy a cserjés hortenzia télen is a kertünk egyik érdekes látványeleme legyen.
Ehhez a tartalomhoz nincs hozzászólási lehetőség.