A kúszó hortenzia ültetése és szaporítása
A kúszó hortenzia, ez a fenséges megjelenésű, léggyökereivel kapaszkodó növény csodálatos zöld falat képezhet a kert árnyékosabb zugaiban. Sikeres megtelepedésének és egészséges fejlődésének alapja a szakszerű ültetés, amely magában foglalja a megfelelő hely és időpont kiválasztását, valamint a talaj gondos előkészítését. Nem kevésbé fontos a szaporítási módszerek ismerete, hiszen egyetlen anyanövényről is több új példányt nevelhetünk, lehetőséget teremtve ezzel a kert további díszítésére vagy a barátok megajándékozására. A helyesen elvégzett ültetés biztosítja a növény gyors begyökeresedését és hosszú távú vitalitását, míg a sikeres szaporítás a kertészeti tudásunk elmélyítésének és a növény iránti elköteleződésünknek a legszebb bizonyítéka.
Az ültetés sikerességének egyik legfontosabb tényezője a megfelelő helyszín kiválasztása. A kúszó hortenzia az északi vagy keleti fekvésű falakat, kerítéseket kedveli, ahol védve van a délutáni perzselő napsütéstől, de kap elegendő szórt fényt. Túl mély árnyékban a növekedése lassú lesz és a virágzása elmaradhat. A talaj legyen jó vízelvezetésű, tápanyagokban gazdag és enyhén savanyú kémhatású (pH 5.5-6.5). Ha a talajunk meszes vagy agyagos, ültetés előtt mindenképpen javítsuk fel savanyú tőzeg, komposzt és homok keverékével, hogy optimális közeget biztosítsunk a gyökérzet számára.
Az ültetés ideális időpontja a tavasz (a fagyok elmúltával) vagy az ősz. A tavaszi ültetés előnye, hogy a növénynek egész szezonja van a begyökeresedésre a tél beállta előtt. Az őszi ültetés, amelyet a szeptembertől október közepéig terjedő időszakban érdemes elvégezni, szintén kedvező, mivel a talaj még kellően meleg a gyökérfejlődéshez, és a csapadékosabb időjárás megkönnyíti az öntözést. Konténeres növényt vásárolva az ültetés rugalmasabban időzíthető, de a nyári hőségben végzett telepítést kerüljük, mert az túlzott stresszt jelent a növény számára.
Az ültetési folyamat során az ültetőgödör mérete legyen legalább kétszer olyan széles és mély, mint a növény konténere. A kiemelt földet keverjük el jó minőségű komposzttal vagy érett marhatrágyával, valamint savanyú tőzeggel, ha szükséges. Az ültetőgödör aljára szórhatunk egy réteg vízelvezetést segítő kavicsot vagy agyaggranulátumot. A növényt óvatosan emeljük ki a konténerből, a gyökérlabdát pedig lazítsuk meg kissé, különösen, ha túlságosan összetömörödött. Helyezzük a növényt a gödörbe úgy, hogy a gyökérnyaka a talaj felszínével egy szintbe kerüljön, majd töltsük vissza a feljavított földet és alaposan öntözzük be.
A talaj előkészítésének fontossága
A kúszó hortenzia hosszú életű növény, amely évtizedekig ugyanazon a helyen él, ezért a talaj alapos előkészítésére fordított idő és energia sokszorosan megtérül. A siker kulcsa egy olyan talajszerkezet kialakítása, amely egyszerre tartja a nedvességet és biztosítja a felesleges víz elvezetését. A túlságosan homokos talajokból a víz és a tápanyagok gyorsan kimosódnak, míg a nehéz, agyagos talajokban a víz megreked, ami gyökérrothadáshoz vezethet. Mindkét esetben a megoldás a nagy mennyiségű szerves anyag, például komposzt, érett istállótrágya vagy lombföld bedolgozása, amely javítja a talaj szerkezetét, víz- és tápanyag-gazdálkodását.
A talaj kémhatása, vagyis a pH-értéke szintén meghatározó. A kúszó hortenzia, a legtöbb hortenziaféléhez hasonlóan, az enyhén savanyú közeget részesíti előnyben. Lúgos, meszes talajban a növény nem képes felvenni a vasat és más esszenciális mikroelemeket, ami a levelek sárgulásához, klorózishoz vezet. Ültetés előtt érdemes egy egyszerű teszttel megmérni a talaj pH-értékét. Ha az érték 7 feletti, szükség van a talaj savanyítására. Ezt megtehetjük savanyú tőzeg, fenyőkéreg-mulcs, vagy speciális, rododendronoknak szánt földkeverék használatával, illetve hosszú távon kéntartalmú műtrágyák vagy alumínium-szulfát óvatos alkalmazásával.
Az ültetőgödör mélysége és szélessége is kritikus. A szabály az, hogy inkább legyen szélesebb, mint mélyebb. A kúszó hortenzia gyökérzete hajlamos oldalirányban terjedni, ezért a széles, fellazított talajréteg megkönnyíti a gyökerek terjeszkedését és stabil rögzülését. Az ültetés során a gyökérlabdát nem szabad a környező talajszintnél mélyebbre ültetni. A túl mély ültetés a szár rothadásához vezethet és gátolja a növény fejlődését. Az ültetés utáni alapos beiszapoló öntözés elengedhetetlen, mert segít eltávolítani a levegőbuborékokat a gyökerek körül, és biztosítja a megfelelő talaj-gyökér kapcsolatot.
Az ültetés utáni mulcsozás egy további fontos lépés a sikeres gondozásban. Egy 5-8 cm vastag réteg szerves mulcs (például fenyőkéreg, faapríték, vagy komposzt) a növény töve körül számos előnnyel jár. Segít megőrizni a talaj nedvességét, így csökkenti az öntözés gyakoriságát. Elnyomja a gyomok növekedését, amelyek versenyeznének a hortenziával a vízért és a tápanyagokért. Ezenkívül a mulcs hűvösen tartja a gyökérzónát a nyári melegben, és a lebomlása során lassan tápanyagokkal gazdagítja a talajt. Fontos, hogy a mulcs ne érintkezzen közvetlenül a növény szárával, hogy megelőzzük a rothadást.
A fiatal növény gondozása az ültetés után
Az ültetést követő első egy-két év kritikus időszak a kúszó hortenzia életében. Ebben a periódusban a növény fő energiáit a gyökérzet fejlesztésére fordítja, ami a későbbi erőteljes növekedés és a stabilitás alapja lesz. A legfontosabb feladat ebben az időszakban a rendszeres és következetes öntözés. A talajt folyamatosan enyhén nedvesen kell tartani, különösen a száraz, aszályos időszakokban. Heti egy-két alapos öntözés általában elegendő, de a gyakoriságot mindig az időjárási körülményekhez és a talaj állapotához kell igazítani.
A fiatal kúszó hortenzia kezdetben segítségre szorulhat a kapaszkodásban. Bár a növény léggyökereket fejleszt, ezeknek idő kell, hogy megerősödjenek és stabilan rögzüljenek a felületen. Az ültetéskor vagy röviddel utána érdemes egy támrendszert, például dróthálót, rácsot vagy a falra feszített huzalokat elhelyezni. A fiatal, hajlékony hajtásokat óvatosan a támasztékhoz kell vezetni és lazán rögzíteni. Ez segít a növénynek a megfelelő irányba nőni és egyenletesen beborítani a kívánt felületet, megelőzve, hogy a földön terüljön el.
Az ültetés évében általában nincs szükség további tápanyag-utánpótlásra, feltéve, hogy a talajt megfelelően előkészítettük szerves anyagokkal. A túlzott trágyázás ebben a korai szakaszban akár káros is lehet, mert a hirtelen, erőteljes hajtásnövekedés a gyökérfejlődés rovására mehet. A következő tavasztól kezdve már adhatunk a növénynek egy adag, lassan lebomló, savanyú közeget kedvelő növényeknek szánt trágyát. A gyomok rendszeres eltávolítása szintén elengedhetetlen, mivel a gyomnövények komoly konkurenciát jelentenek a fiatal hortenzia számára a vízért és a tápanyagokért folytatott küzdelemben.
A téli védelem az első egy-két évben különösen fontos. A fiatal, még nem teljesen fásodott szárú növények érzékenyebbek a kemény fagyokra. Az első fagyok beállta előtt a növény tövét érdemes vastagon (10-15 cm) betakarni mulccsal, lombbal vagy szalmával. Ez a szigetelő réteg megvédi a gyökérnyakat és a felszín közeli gyökereket a fagykárosodástól. Az idősebb, jól begyökeresedett példányok már teljesen télállóak és nem igényelnek ilyen szintű védelmet. A türelmes és gondos ápolás ebben a kezdeti időszakban biztosítja, hogy a növény megerősödjön és a későbbiekben kevés gondozást igénylő, látványos dísze legyen a kertnek.
A szaporítás módszerei: a bujtás
A kúszó hortenzia szaporításának egyik legegyszerűbb és legbiztosabb módja a bujtás. Ez a módszer a növény természetes szaporodási hajlamát használja ki, hiszen a földdel érintkező hajtások gyakran maguktól is gyökeret eresztenek. A bujtáshoz válasszunk ki egy hosszú, egészséges, hajlékony hajtást az anyanövény alsó részéről. A legjobb időpont a művelet elvégzésére a tavasz vagy a kora nyár, amikor a hajtások aktív növekedésben vannak. A kiválasztott hajtásnak elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy a földig le lehessen hajlítani, miközben a vége a felszín felett marad.
A következő lépés a talaj előkészítése a bujtás helyén. Ássunk egy kis, sekély árkot (kb. 10-15 cm mély) a kiválasztott hajtás alá. Töltsük meg ezt az árkot laza, jó minőségű, komposzttal kevert földdel. A hajtásnak azon a részén, amely a földbe kerül, éles késsel ejtsünk egy kis, ferde vágást a szár alsó oldalán, vagy óvatosan kaparjuk meg a kérget. Ez a „sebzés” serkenti a gyökérképződést. A sebzett részt márthatjuk gyökereztető hormonporba is, bár ez általában nem feltétlenül szükséges, a kúszó hortenzia viszonylag könnyen gyökeresedik.
Hajlítsuk le a megsebzett hajtásrészt az előkészített árokba, és rögzítsük egy U alakú drótkampóval vagy egy kővel, hogy biztosan a föld alatt maradjon. Takarjuk be földdel, de a hajtás végét, amelyen legalább 2-3 levélpár van, vezessük ki a talajból, és szükség esetén karózzuk ki, hogy függőlegesen álljon. A bujtás helyén a talajt tartsuk folyamatosan nyirkosan az egész vegetációs időszak alatt. A siker érdekében elengedhetetlen a rendszeres öntözés, különösen a szárazabb hetekben.
A gyökeresedés általában több hónapot, esetenként akár egy teljes évet is igénybe vehet. A bujtás sikerességét onnan tudhatjuk, hogy a hajtásvégen új növekedés indul. Amikor már biztosak vagyunk abban, hogy a fiatal növényke erős, önálló gyökérzetet fejlesztett, leválaszthatjuk az anyanövényről. Ezt a műveletet legcélszerűbb ősszel vagy a következő tavasszal elvégezni. A leválasztás után az új növényt óvatosan ássuk ki a gyökerekkel együtt, és ültessük el a végleges helyére vagy egy cserépbe további nevelésre.
Szaporítás dugványozással
A kúszó hortenzia szaporításának másik elterjedt módja a dugványozás. Ezt a módszert általában nyár elején, június-július hónapokban a legcélszerűbb elvégezni, amikor a hajtások már félig fásodottak. A dugványozáshoz válasszunk ki egy egészséges, erős, idei hajtást, amelyen még nem fejlődött virágrügy. Egy éles, steril metszőollóval vagy késsel vágjunk le a hajtásból egy 10-15 cm hosszú darabot. A vágást közvetlenül egy levélcsomó (nódusz) alatt ejtsük meg. A dugvány alsó leveleit távolítsuk el, csak a felső 2-4 levelet hagyjuk meg.
A nagyobb leveleket érdemes a felére visszavágni, hogy csökkentsük a párologtatási felületet. Ez segít megelőzni, hogy a dugvány túl sok vizet veszítsen és elhervadjon, mielőtt gyökeret eresztene. A dugványok alsó, levéltelen végét márthatjuk gyökereztető hormonba, ami jelentősen javítja a gyökeresedés esélyét és sebességét, bár enélkül is sikeres lehet a művelet. A gyökereztető közeg legyen laza, jó vízáteresztő, steril keverék, például tőzeg és perlit vagy tőzeg és homok 1:1 arányú elegye.
Töltsük meg a gyökereztető közeget egy kisebb cseréppel vagy szaporítóládával, és enyhén nedvesítsük be. Egy ceruzával vagy pálcikával fúrjunk lyukakat a közegbe, majd óvatosan helyezzük bele a dugványokat, nagyjából a hosszuk egyharmadáig. Finoman nyomkodjuk meg a földet a dugványok körül. A gyökeresedéshez magas páratartalomra van szükség, ezért a cserepet vagy ládát érdemes egy átlátszó műanyag zacskóval vagy egy üveglappal lefedni, hogy mini üvegházat hozzunk létre. A „párásítót” naponta rövid időre vegyük le, hogy szellőztessünk és megelőzzük a gombásodást.
Helyezzük a dugványokat egy világos, de közvetlen napfénytől védett, meleg helyre. A gyökereztető közeget tartsuk folyamatosan enyhén nyirkosan, de ne álljon benne a víz. A gyökeresedés általában 4-8 hetet vesz igénybe. Az új hajtások megjelenése jelzi a sikeres gyökérképződést. Ekkor a takarást fokozatosan eltávolíthatjuk, hogy a fiatal növények hozzászokjanak a szárazabb levegőhöz. A megerősödött, jól begyökeresedett dugványokat szétültethetjük külön cserepekbe, és a következő tavasszal ültethetjük ki a végleges helyükre.
Fotó forrása: Flickr / Szerző: Bernard Blanc / Licence: CC BY-NC-SA 2.0
