A trombitafolyondár teleltetése

A trombitafolyondár, bár trópusi hangulatot idéző megjelenése mást sugallhat, a mi éghajlatunkon alapvetően télálló növény, amely a legtöbb telet különösebb védelem nélkül is sikeresen átvészeli, miután megerősödött. A teleltetéssel kapcsolatos teendők elsősorban a fiatal, frissen ültetett példányok védelmére és a növény általános felkészítésére összpontosítanak a hideg, fagyos hónapokra. A megfelelő őszi gondoskodás biztosítja, hogy a növény a lehető legjobb állapotban várja a tavaszi újraindulást, minimalizálva a fagykárok kockázatát és megalapozva a következő szezon bőséges növekedését és virágzását. A teleltetés tehát nem bonyolult feladat, de néhány alapvető lépés betartása meghálálja magát.

Az idősebb, több éve a helyén lévő, jól begyökeresedett trombitafolyondár fás részei már kellően edzettek ahhoz, hogy ellenálljanak a hazai telek keményebb fagyainak is. Esetükben a legnagyobb veszélyt a hajtásvégek visszafagyása jelentheti, ami azonban nem okoz komoly problémát, mivel a növényt tavasszal egyébként is erősen vissza kell metszeni. Az idősebb tövek esetében a teleltetési gondozás leginkább a növény környezetének rendbetételére és a gyökérzóna védelmére korlátozódik.

A konténerben nevelt trombitafolyondárok teleltetése már több odafigyelést igényel, mivel a gyökérzetük sokkal jobban ki van téve a fagyveszélynek. A cserépben a föld sokkal gyorsabban és mélyebben átfagy, mint a szabadföldben, ami a gyökerek teljes elhalásához vezethet. Ezért a cserepes növényeket mindenképpen fagymentes, de hűvös helyen kell teleltetni. Erre a célra tökéletesen megfelel egy pince, egy fűtetlen garázs vagy egy fagymentes tárolóhelyiség.

A teleltetésre való felkészülés már a vegetációs időszak végén, késő nyáron megkezdődik. Fontos, hogy augusztus után már ne adjunk a növénynek nitrogénben gazdag trágyát, mert ez új, zsenge hajtások növekedését serkentené, amelyeknek már nem lenne idejük beérni, fásodni a tél beálltáig. Ezek a be nem érett hajtások rendkívül fagyérzékenyek, és a tél folyamán szinte biztosan elhalnának, feleslegesen pazarolva a növény energiáit és potenciális fertőzési kaput nyitva.

Felkészülés a hideg hónapokra

Az ősz beköszöntével a trombitafolyondár elkezdi a felkészülést a téli nyugalmi időszakra. Ebben a periódusban a legfontosabb teendőnk, hogy segítsük a növényt a hajtások beérésében és az energiaraktárak feltöltésében. A nyár végi, kora őszi időszakban adott, káliumban gazdag trágya segítheti a vesszők fásodását és növeli a növény fagytűrő képességét. A kálium erősíti a sejtfalakat és segít a növénynek a stresszes időszakok, így a téli hideg elviselésében.

Az öntözést az ősz folyamán fokozatosan csökkenteni kell, ahogy a hőmérséklet csökken és a növekedés lelassul. A túlzott őszi öntözés szintén késleltetheti a hajtások beérését és gyökérrothadáshoz vezethet a hűvös, nedves talajban. Hagyjuk, hogy a talaj felső rétege kiszáradjon az öntözések között, és csak annyi vizet adjunk, hogy a növény ne száradjon ki teljesen. Az első fagyok előtt egy alaposabb, utolsó beöntözés segíthet feltölteni a talaj vízkészleteit a télre.

A lehullott leveleket fontos eltávolítani a növény töve alól. Bár a lomb természetes takaróként is funkcionálhatna, sajnos a különböző gombás betegségek kórokozói és a kártevők telelő alakjai is megbújhatnak benne. Az avar összegyűjtésével és megsemmisítésével (lehetőleg ne komposztálással) jelentősen csökkenthetjük a következő tavaszi fertőzések kockázatát, és egy tisztább, rendezettebb környezetet biztosítunk a növény számára.

Az őszi metszést a trombitafolyondár esetében általában kerülni kell. Bár csábító lehet a hosszúra nyúlt hajtásokat még a tél beállta előtt visszavágni, ez nem javasolt. A metszés új hajtások növekedésére serkentheti a növényt ahelyett, hogy a nyugalmi állapotra készülne. Ezenkívül a meghagyott hajtások egyfajta pufferzónaként is szolgálnak a téli fagykárokkal szemben; a hajtásvégek esetleges visszafagyása nem érinti a növény fontosabb, alsó részeit. A fő metszés ideje kora tavasszal jön el.

A fiatal növények védelme

A frissen ültetett, egy-két éves trombitafolyondárok még érzékenyebbek a téli fagyokra, mivel a gyökérzetük és a hajtásrendszerük még nem elég fejlett és erős. Esetükben az első néhány télen mindenképpen javasolt a téli védelem alkalmazása, különösen a zordabb klímájú vagy szelesebb fekvésű területeken. A legfontosabb a gyökérzóna, azaz a tő védelme a mély átfagyástól. Ezt a célt szolgálja a tövek felkupacolása és a talaj takarása.

A felkupacolás annyit jelent, hogy a növény töve köré, körülbelül 20-30 cm magasan, laza földet, komposztot vagy homokot halmozunk. Ez a földréteg szigetelőként működik, megvédve a gyökérnyakat és a legalsó rügyeket a kemény fagyoktól. Még ha a föld feletti hajtások el is fagynának, a védett rügyekből a növény tavasszal képes lesz újra kihajtani. Ezt a műveletet az első komolyabb fagyok beállta előtt, november környékén végezzük el.

A gyökérzóna további védelmére terítsünk vastag, 10-15 cm-es mulcsréteget a növény töve köré egy nagyobb, legalább 50-60 cm átmérőjű körben. Erre a célra kiválóan alkalmas a lomb, a szalma, a fenyőkéreg vagy a faapríték. A mulcsréteg tovább szigetel, és segít megőrizni a talaj viszonylagos melegét és nedvességét, megakadályozva a mélyre ható fagyokat és a téli kiszáradást. Tavasszal, a fagyveszély elmúltával a felkupacolt földet és a mulcs egy részét óvatosan bontsuk le a tőről.

A fiatal növények föld feletti részeit is védhetjük a téli fagytól és a fagyos széltől. A hajtásokat óvatosan kössük össze, és tekerjük körbe jutaszövettel, nádszövettel vagy speciális, légáteresztő téli takarófóliával. Fontos, hogy ne használjunk légmentesen záró műanyag fóliát, mert az alatta a levegő befülledhet, ami gombásodáshoz és a rügyek károsodásához vezethet. A takarást szintén az első tartós fagyok előtt helyezzük fel, és tavasszal, a rügyfakadás előtt távolítsuk el.

Az idősebb, megerősödött tövek teleltetése

Az idősebb, többéves trombitafolyondárok már lényegesen kevesebb teleltetési gondoskodást igényelnek, mivel vastag, fásodott törzsük és kiterjedt, mélyre hatoló gyökérzetük kiváló fagytűrést biztosít számukra. Ezek a növények a legtöbb magyarországi telet mindenféle különösebb takarás nélkül is biztonságosan átvészelik. A gondozásuk ősszel leginkább a megelőzésre és a környezet rendben tartására fókuszál. A legfontosabb, hogy hagyjuk a növényt természetes módon felkészülni a nyugalmi időszakra.

Bár a törzs és a vázágak teljesen télállók, a vékonyabb, egyéves hajtások végei, különösen egy keményebb télen, visszafagyhatnak. Ez egy természetes jelenség, és nem ad okot aggodalomra. Ezek az elfagyott részek a tavaszi metszés során amúgy is eltávolításra kerülnének. A növény a tőből és a vastagabb ágakból tavasszal erőteljesen újra fog hajtani, és a virágzást ez a kisebb mértékű fagykár nem befolyásolja negatívan, hiszen a virágok az azévi új hajtásokon fejlődnek.

Annak ellenére, hogy az idősebb növények nem igényelnek takarást, a gyökérzóna védelme egy vastag mulcsréteggel náluk is hasznos lehet, különösen a hóban szegény, de fagyos teleken. A mulcs segít mérsékelni a talaj hőingadozását és megvédi a felszínhez közelebbi gyökereket a károsodástól. Egy 10 cm vastag komposzt- vagy fakéreg réteg a tő körül elegendő védelmet nyújt és tavasszal a talajéletet is gazdagítja.

A konténerben tartott idősebb trombitafolyondárok esetében a teleltetés szabályai ugyanazok, mint a fiatalabbaknál: a fagyok beállta előtt vigyük őket védett, fagymentes helyre. Egy nagyobb dézsában nevelt, többéves növény már jelentős súllyal bírhat, ezért a mozgatását érdemes időben megtervezni. A teleltetés során csak minimális öntözést igényelnek, éppen annyit, hogy a földlabdájuk ne száradjon ki teljesen. A leveleiket a teleltetés előtt általában maguktól elhullajtják.

Tavaszi teendők a sikeres áttelelés után

A tavasz eljövetele jelzi a trombitafolyondár nyugalmi időszakának végét és a gondozási feladatok újrakezdését. A sikeres áttelelés utáni első teendőnk a téli védelem eltávolítása. Amikor a kemény fagyok veszélye már elmúlt, általában március végén, április elején, óvatosan bontsuk le a növény töve körüli földkupacot és a mulcsréteget. A hajtásokról is vegyük le a téli takarást, hogy a rügyeket érje a fény és a levegő.

A következő és legfontosabb tavaszi feladat a metszés. A trombitafolyondárt minden évben erőteljesen vissza kell vágni, hogy kordában tartsuk a méretét és bőséges virágzásra ösztönözzük. A metszés során először távolítsuk el az összes elfagyott, elszáradt, sérült vagy beteg ágrészt. Ezeket egészen az egészséges, élő részig vágjuk vissza. Az egészséges fás rész vágásfelülete világos, míg az elhalt rész barna és száraz.

A tisztogató metszés után következik az alakító és ifjító metszés. Az előző évi virágzó hajtásokat, amelyek az erősebb vázágakról nőttek, vágjuk vissza rövidre, mindössze 2-3 rügyet hagyva rajtuk. A növény ezekből a rügyekből fogja hozni az új, virágzó hajtásokat. Ez a radikális visszavágás biztosítja a kompakt formát és a rengeteg virágot. Ne féljünk a metszőollót bátran használni, a trombitafolyondár meghálálja az erős visszametszést.

A metszés után, a vegetáció beindulásával kezdhetjük meg újra az öntözést és a tápanyag-utánpótlást. Egy adag komposzt vagy kiegyensúlyozott műtrágya a növény töve köré dolgozva megadja a szükséges kezdő lökést a tavaszi növekedéshez. Ezzel a gondoskodással a trombitafolyondárunk újult erővel vág neki a szezonnak, és nyáron ismét lenyűgöző virágpompával ajándékoz meg minket.