A tövises lepényfa metszése és visszavágása
A tövises lepényfa metszése egyike a legfontosabb gondozási munkáknak, amely alapvetően meghatározza a fa formáját, egészségét és hosszú távú stabilitását. Bár a fa természetes növekedési formája is rendkívül tetszetős, a szakszerű, tervszerű beavatkozás elengedhetetlen egy esztétikus, biztonságos és jól kezelhető korona kialakításához és fenntartásához. A metszés nem öncélú csonkítás, hanem egyfajta párbeszéd a fa és a kertész között, amely a növény biológiai törvényszerűségeinek ismeretén alapul. A helyes technikával és időzítéssel végzett metszés serkenti a növekedést, javítja a fény- és levegőellátottságot a korona belsejében, megelőzi a betegségek kialakulását, és egy olyan stabil vázágrendszert hoz létre, amely ellenáll a viharoknak és a hó nyomásának. A következőkben részletesen tárgyaljuk a metszés céljait, a legfontosabb technikákat a fa különböző életszakaszaiban, valamint a leggyakoribb hibákat, amelyeket érdemes elkerülni. Egy jól metszett tövises lepényfa a kert igazi ékköve lehet.
A metszés alapvető célja már a fiatal fa életében elkezdődik a koronaalakító metszéssel. Ennek a beavatkozásnak a legfőbb feladata egy erős, szakszerűen felépített vázrendszer létrehozása, amely a fa „csontvázaként” szolgál majd a későbbi évtizedekben. A cél egy központi vezérág (sudár) és abból kiinduló, 3-5, jól elhelyezkedő, megfelelő szögben álló vázág kiválasztása és megerősítése. A túl sűrűn növő, egymással konkuráló, a törzzsel túl hegyes szöget bezáró (Y-elágazású), valamint a befelé, a korona közepe felé növő ágakat el kell távolítani. A hegyes szögű ágkapcsolatok különösen veszélyesek, mert a benövés gyenge, és az ág egy erősebb szél vagy hóterhelés hatására könnyen kihasadhat, komoly sebet okozva a törzsön.
A metszés időpontjának megválasztása kritikus. A tövises lepényfa esetében a fő metszési időszak a nyugalmi periódusra, vagyis a késő őszre, télre vagy kora tavaszra esik. A lombhullás után, de még a rügyfakadás előtt végzett metszés előnye, hogy a fa szerkezete lombozat nélkül jól átlátható, így könnyebb a helyes döntéseket meghozni. A nyugalmi állapotban a nedvkeringés lelassul, így a fa kevesebb energiát veszít a metszéssel. A nyári metszés általában csak kisebb korrekciókra, az úgynevezett zöldmetszésre korlátozódik. Ilyenkor a vízhajtásokat, a sérült, beteg vagy útban lévő ágakat távolíthatjuk el. A nyári, erőteljesebb visszavágás nem javasolt, mert a lombozat elvesztése stresszeli a fát.
A metszéshez mindig éles, tiszta és megfelelő méretű szerszámokat használjunk. A tompa eszközök roncsolják a fa szöveteit, ami nehezíti a sebgyógyulást és növeli a fertőzések kockázatát. A vékonyabb ágakhoz metszőolló, a vastagabbakhoz ágvágó olló, a 4-5 cm-nél vastagabb ágakhoz pedig fűrész szükséges. A szerszámokat minden használat előtt, illetve a beteg ágak eltávolítása után fertőtleníteni kell alkohollal vagy más erre a célra szolgáló szerrel, hogy megakadályozzuk a kórokozók átvitelét. A vágásokat mindig közvetlenül egy rügy vagy egy oldalág felett ejtsük, ferdén, hogy a víz le tudjon folyni a felületről. Soha ne hagyjunk csonkot, mert az elhal, és a korhadás kiindulópontja lehet.
A nagyobb, 3-4 cm átmérőjűnél vastagabb ágak eltávolítása után a keletkezett sebfelületet érdemes fasebkezelő anyaggal lekenni. Bár a modern faápolási szemlélet szerint a fa képes a sebeit magától is lezárni a kalluszosodás folyamatával, a sebkezelő anyagok segítenek megvédeni a friss sebet a kiszáradástól és a farontó gombák spóráinak bejutásától. Ez különösen fontos a nedves, párás időszakban végzett metszés után. A helyes vágási technika – a sima, roncsolásmentes felület és a csonkmentesség – azonban fontosabb a sebgyógyulás szempontjából, mint maga a sebkezelés.
A fiatal fa koronaalakító metszése
A koronaalakító metszést a telepítést követő első nyugalmi időszakban kell elkezdeni, és a fa életének első 3-5 évében folytatni, amíg a kívánt vázszerkezet ki nem alakul. Az első lépés a sudár kiválasztása, amely a fa központi, függőleges tengelye lesz. A sudárral versenyre kelő, hasonlóan erőteljes, függőlegesen növő hajtásokat (konkurens sudarakat) el kell távolítani vagy vissza kell vágni, hogy a fa energiája a vezérhajtás növekedésére koncentrálódjon. Ez biztosítja a fa magassági növekedését és a stabil szerkezetet.
A következő lépés a vázágak kiválasztása. A cél az, hogy a törzs körül, különböző magasságokban és irányokban elhelyezkedő 3-5 erős ágat hagyjunk meg. Ezek az ágak alkossák a korona alapját. A ideális vázágak a törzzsel kb. 45-60 fokos szöget zárnak be, ez a kapcsolat a legerősebb. A túl meredeken vagy túl laposan növő ágakat távolítsuk el. A vázágak ne induljanak egy pontból, egy örvből, mert ez a későbbi években gyengíti a törzset. Legyen közöttük legalább 15-20 cm függőleges távolság. A felesleges, rossz helyen növő ágakat tőből metsszük le.
A kiválasztott vázágakat is vissza kell metszeni, általában az egyharmadukra vagy a felükre. A visszametszést mindig egy kifelé néző rügyre végezzük, ami biztosítja, hogy az új hajtás a koronából kifelé, nyitott irányba fog nőni. Ez a visszametszés serkenti az elágazódást, így a vázágak megerősödnek, és egy sűrűbb, jobban tagolt másodrendű ágrendszert fejlesztenek. Az alakító metszés során a törzs alsó részén növő, ideiglenes ágakat egyelőre meghagyhatjuk, de kurtítsuk vissza őket. Ezek az ágak segítik a törzs vastagodását, és csak a későbbi években, fokozatosan távolítsuk el őket, ahogy a fa növekszik.
A koronaalakítás egy folyamatos, több éven át tartó munka. Minden évben, a nyugalmi időszakban vizsgáljuk felül a fa szerkezetét. Távolítsuk el a befelé növő, egymást keresztező, dörzsölő ágakat, a vízhajtásokat (a törzsből vagy a vázágakból erőteljesen, függőlegesen feltörő hajtásokat), valamint a sérült vagy beteg részeket. A cél egy olyan szellős, de stabil korona kialakítása, amelybe a napfény és a levegő is be tud hatolni, de a szerkezete elég erős ahhoz, hogy a lombozat súlyát és a környezeti terhelést is elbírja. A gondos fiatal kori alakítás hosszú távon megtérül, mert egy ilyen fa kevesebb fenntartó metszést igényel a későbbiekben.
A kifejlett fa fenntartó metszése
Miután a fa elérte a kívánt méretet és kialakult a stabil vázrendszere, a metszés fókusza a fenntartásra helyeződik át. A fenntartó metszés célja a fa egészségének megőrzése, a korona méretének kordában tartása, valamint a jó termékenyülés (bár ez díszfánál másodlagos) és a levegő-fény viszonyok biztosítása. Ezt a metszést általában 2-3 évente elegendő elvégezni, de a fa állapotát évente ellenőrizni kell. A beavatkozás itt már sokkal kevésbé drasztikus, mint a fiatal kori alakításnál. A hangsúly a ritkításon és a tisztításon van.
A fenntartó metszés legfontosabb eleme a tisztogató metszés. Ennek során el kell távolítani az összes elhalt, beteg, sérült vagy letört ágat. Ezek az ágak nemcsak esztétikailag zavaróak, de fertőzési gócokat is jelentenek, és veszélyesek lehetnek, mert bármikor letörhetnek. Az elhalt ágakat az élő rész és az elhalt rész határán, az ún. ággyűrű mentén kell lemetszeni, ügyelve arra, hogy az élő szövetekbe ne vágjunk bele. Ez a metszés bármikor elvégezhető az év során, amint a problémát észleljük.
A következő lépés a korona ritkítása. A cél a túlságosan sűrű, befelé növő, egymást keresztező vagy dörzsölő ágak eltávolítása. A dörzsölődő ágak kérge megsérül, ami utat nyit a fertőzéseknek. A befelé növő hajtások besűrítik a koronát, rontva annak szellőzését és beárnyékolva a belső részeket. A ritkító metszés javítja a fény bejutását a korona belsejébe, ami elengedhetetlen a belső részeken lévő levelek és rügyek életben maradásához. Egy jól átszellőző korona gyorsabban szárad fel eső után, ami jelentősen csökkenti a gombás betegségek kialakulásának kockázatát.
A fenntartó metszés során szükség lehet a korona méretének csökkentésére is, különösen, ha a fa kinőtte a helyét, vagy az ágai épületekbe, elektromos vezetékekbe lógnak. A visszavágás során azonban kerülni kell a drasztikus csonkolást, az úgynevezett „fejezést”. Ehelyett az ágakat egy arra alkalmas, megfelelő irányba növő oldalágra kell visszametszeni. Ez a technika, az ún. ág-visszaváltás, megőrzi a fa természetes formáját, és a vágás helyén az oldalág átveszi a vezető szerepet, megakadályozva a sebfelület körüli sűrű vízhajtásképződést. Egyszerre soha ne távolítsuk el a fa lombozatának több mint 25-30%-át.
