A bíborlevelű díszalma teleltetése
A bíborlevelű díszalma a mérsékelt égövi klímához jól alkalmazkodott, alapvetően télálló díszfa, amely a kifejlett korában különösebb védelem nélkül is képes átvészelni a hazai teleket. Azonban a fiatal, frissen ültetett példányok, amelyek gyökérzete még nem hatolt mélyre és kérgük vékonyabb, érzékenyebbek lehetnek a zord téli időjárás viszontagságaira, mint például a kemény fagyok, a fagyos szél és a téli napsütés okozta kéregrepedés. A gondos őszi felkészítés és a megfelelő téli védelem biztosítása ezeknél a fiatal fáknál elengedhetetlen a károsodások megelőzése és a tavaszi erőteljes indulás érdekében. A teleltetés tehát nem a fa mesterséges melegen tartását jelenti, hanem a kritikus időszakban való megsegítését, hogy a lehető legkisebb stressz mellett vészelje át a nyugalmi periódust.
A sikeres teleltetés alapjait már az őszi hónapokban le kell fektetni. A felkészítés fontos része a vegetációs időszak végén végzett utolsó, bőséges öntözés, amelyet még az első komolyabb fagyok beállta előtt kell elvégezni. Ez az úgynevezett „téli beöntözés” feltölti a talaj nedvességkészletét, így a fa elegendő víztartalékkal indul a télnek, ami segít megelőzni a téli kiszáradást. Ez különösen a fagyos, de napsütéses, szeles napokon fontos, amikor a növény a levegő alacsony páratartalma miatt vizet párologtat, de a fagyott talajból nem tud utánpótlást felvenni.
A lehullott lombozat és az elszáradt, beteg növényi részek összegyűjtése és eltávolítása a fa alól szintén kulcsfontosságú őszi feladat. A fertőzött leveleken számos gombás betegség, például a varasodás kórokozója is képes áttelelni, amely tavasszal újrafertőzheti a fát. A tiszta környezet tehát jelentősen csökkenti a következő évi fertőzési nyomást, és hozzájárul a fa egészségének megőrzéséhez. Ezzel a lépéssel a kártevők áttelelő alakjainak számát is gyéríthetjük.
Az őszi tápanyag-utánpótlás során kerülni kell a magas nitrogéntartalmú műtrágyák használatát, mivel ezek serkentenék a friss hajtásnövekedést, amelyeknek már nem lenne idejük beérni a télre. Ehelyett, ha szükséges, egy alacsony nitrogén- és magas káliumtartalmú, úgynevezett őszi műtrágyát lehet kijuttatni. A kálium növeli a növényi sejtek sókoncentrációját, ami javítja a fa fagytűrő képességét, és segít felkészülni a hideg hónapokra.
A gyökérzóna védelme a fagy ellen
A fiatal díszalmák esetében a legérzékenyebb rész a gyökérzet, különösen a talajfelszínhez közeli, vékonyabb gyökerek. A mély, tartós fagyok károsíthatják ezeket a gyökereket, ami a fa tavaszi indulását nehezíti, sőt, súlyos esetben a pusztulásához is vezethet. A gyökérzóna védelmének leghatékonyabb és legtermészetesebb módja a mulcsozás, vagyis a talaj takarása valamilyen szerves anyaggal. Ez a szigetelőréteg segít mérsékelni a talajhőmérséklet ingadozását és megvédi a gyökereket a közvetlen fagytól.
Az első fagyok közeledtével, de még a talaj teljes átfagyása előtt, terítsünk a fa törzse köré, a korona alatti területre 10-15 cm vastagságú mulcsréteget. Erre a célra kiválóan alkalmas a lehullott, egészséges lomb, a szalma, a fenyőkéreg, a faapríték vagy a komposzt. A mulcsot kör alakban, a törzstől néhány centiméteres távolságot hagyva terítsük el, hogy elkerüljük a kéreg befülledését és a rágcsálók (pl. pockok) fészkelését a törzs közvetlen közelében.
A mulcsréteg nemcsak a hideg ellen véd, hanem más előnyös tulajdonságokkal is rendelkezik. Tavasszal segít megőrizni a téli csapadékot a talajban, gátolja a gyomok növekedését, és a lebomlása során lassan tápanyagokkal gazdagítja a talajt. Fontos azonban, hogy tavasszal, a vegetáció megindulásakor a vastagabb mulcsréteget (különösen a leveleket, szalmát) bontsuk le a törzs közvetlen közeléből, hogy a talaj gyorsabban felmelegedhessen és a gyökerek aktív működésbe léphessenek.
A téli hótakaró szintén kiváló természetes szigetelőként funkcionál, megvédve a gyökérzetet a kemény fagyoktól. Ezért ha hó esik, ne takarítsuk el a fa alól, hagyjuk, hogy betakarja a gyökérzónát. A nehéz, vizes hó azonban a fa ágait megterhelheti és letörheti, ezért azt a koronáról időnként óvatosan rázzuk le, különösen a fiatal, hajlékony ágú fáknál.
A törzs védelme a fagyléc és a rágcsálók ellen
A fiatal bíborlevelű díszalma vékony, sima kérge különösen érzékeny a téli időjárás okozta károsodásokra. Az egyik leggyakoribb probléma a fagyléc vagy kéregrepedés, amelyet a téli nappali felmelegedés és az éjszakai fagyok gyors váltakozása okoz. A déli, délnyugati oldalon a téli nap erősen fel tudja melegíteni a sötét színű kérget, ami a kambiumrétegben idő előtti nedvkeringést indíthat meg. Az éjszakai hirtelen lehűlés hatására ez a nedvesség megfagy, térfogata megnő, és hosszanti repedéseket okoz a kérgen, amelyek kaput nyitnak a különböző kórokozóknak.
A fagyléc megelőzésének leghatékonyabb módja a fatörzs védelme a közvetlen napsütéstől. Ezt elérhetjük a törzs fehérre meszelésével, amely visszaveri a napsugarakat, így csökkenti a kéreg felmelegedését. Használjunk erre a célra kapható, speciális, mészalapú törzsvédő festéket, amely légáteresztő és rugalmas. Alternatív megoldásként a törzset be lehet tekerni fehér színű, légáteresztő jutaszalaggal, nádszövettel vagy speciális, perforált műanyag törzsvédő spirállal. A burkolatot ősszel helyezzük fel, és tavasszal, a fagyveszély elmúltával távolítsuk el.
A téli időszakban, amikor a táplálékforrások szűkössé válnak, a rágcsálók, mint a mezei pockok és a nyulak, komoly károkat okozhatnak a fiatal fák kérgének rágásával. A kéreg körberágása megszakítja a nedvkeringést a gyökerek és a korona között, ami a fa pusztulásához vezethet. A rágcsálók elleni védekezés leghatékonyabb módja a törzs mechanikai védelme. Erre a célra sűrű szövésű dróthálóból vagy műanyagból készült törzsvédő hálót, rácsot helyezzünk a fa törzse köré.
A törzsvédő rácsnak elég magasnak kell lennie (legalább a várható hómagasság fölé érjen), és a törzs és a rács között hagyjunk néhány centiméter távolságot, hogy a szellőzés biztosított legyen. A rácsot rögzítsük a talajba, hogy a pockok ne tudjanak aláásni. Ez a fizikai akadály megakadályozza, hogy a rágcsálók hozzáférjenek a kéreghez, így hatékonyan megvédve a fát a téli károktól.
Dézsában nevelt díszalmák teleltetése
A dézsában vagy nagyobb konténerben nevelt bíborlevelű díszalmák teleltetése nagyobb körültekintést igényel, mint a szabadföldbe ültetett társaiké. A konténerben lévő földlabda sokkal kisebb tömegű, mint a kerti talaj, ezért sokkal gyorsabban és mélyebben átfagy, ami a gyökérzet teljes elhalásához vezethet. A föld feletti részek télállósága mit sem ér, ha a gyökérzet elpusztul a fagyban. Ezért a dézsás növények esetében a gyökérzóna védelme a legfontosabb feladat.
A teleltetésre több lehetőség is van. A legbiztonságosabb megoldás, ha a növényt a dézsával együtt egy fagymentes, de hűvös és világos helyre, például egy fűtetlen garázsba, verandára vagy pincébe visszük a tél idejére. A hőmérséklet ideálisan 0 és +5 Celsius fok között legyen. Fontos, hogy a teleltető hely ne legyen túl meleg és sötét, mert az idő előtti kihajtásra serkentheti a fát. Ebben az időszakban az öntözést minimálisra kell csökkenteni, éppen csak annyira, hogy a földlabda ne száradjon ki teljesen.
Ha nincs lehetőség a növény fagymentes helyre való bevitelére, akkor a dézsát kell a lehető legjobban szigetelni. Helyezzük a cserepet a kert egy szélvédett, védett zugába, például egy házfal mellé. A dézsát kívülről vonjuk be több réteg buborékfóliával, jutazsákkal vagy hungarocell lapokkal, hogy a hideg ne érje közvetlenül. Az edényt állítsuk egy vastag deszkára vagy hungarocell táblára, hogy az alulról jövő hidegtől is védve legyen. A föld felszínét pedig takarjuk vastagon mulccsal.
Egy másik hatékony módszer a dézsa földbe süllyesztése. Ássunk a kertben egy akkora gödröt, amibe a cserép kényelmesen belefér, majd helyezzük bele a növényt az edénnyel együtt. A cserép és a gödör fala közötti rést töltsük fel földdel vagy mulccsal. Így a környező talaj természetes szigetelése védi a gyökérlabdát a mély átfagyástól. Bármelyik szabadtéri teleltetési módszert is választjuk, a téli csapadékhiányos, enyhébb napokon ne feledkezzünk meg a mérsékelt öntözésről, hogy a gyökérzet ne száradjon ki.
Teendők a tél végén és tavasszal
A tél végéhez közeledve és a tavasz beköszöntével fokozatosan fel kell készíteni a díszalmát az új vegetációs időszakra. A tél folyamán felhalmozott védőburkolatokat, mint a törzsvédő szalagokat vagy a dézsa szigetelését, a tartós fagyok elmúltával, általában március környékén el lehet távolítani. Fontos, hogy ezt egy borúsabb napon tegyük, hogy a hirtelen, erős tavaszi nap ne okozzon stresszt a hosszú ideig takarásban lévő kéregnek.
A gyökérzóna körüli vastag mulcsréteget, különösen a leveleket és a szalmát, érdemes megbontani és vékonyabb rétegben elteríteni, vagy részben eltávolítani. Ez lehetővé teszi, hogy a tavaszi nap sugarai gyorsabban felmelegítsék a talajt, ami serkenti a gyökérzet aktivitását és a nedvkeringés megindulását. A helyén hagyott vékonyabb mulcsréteg továbbra is segít a gyomok elleni védekezésben és a talajnedvesség megőrzésében.
Ez az időszak, a rügyfakadás előtti, fagymentes napok a legalkalmasabbak a tél végi metszés és a lemosó permetezés elvégzésére. A metszés során távolítsuk el a tél folyamán esetlegesen sérült, elfagyott vagy letört ágakat, valamint végezzük el a koronaalakító vagy fenntartó metszést. A lemosó permetezés, amelyet általában réz- vagy olajtartalmú szerekkel végeznek, elpusztítja a kérgen és a rügyeken áttelelt kórokozók és kártevők jelentős részét, így a fa „tiszta lappal” indulhat a szezonnak.
Végül, amint a talaj felengedett és már nem fagyos, elkezdhetjük a tavaszi tápanyag-utánpótlást egy kiegyensúlyozott, lassan feltáródó műtrágya vagy érett komposzt kijuttatásával. A dézsában teleltetett növényeket is fokozatosan szoktassuk vissza a külső körülményekhez, mielőtt végleges helyükre kerülnének, és az öntözést is az időjárás melegedésével párhuzamosan, fokozatosan növeljük. Ezekkel a gondos lépésekkel biztosíthatjuk, hogy bíborlevelű díszalmánk a telet követően gyorsan regenerálódjon és ismét teljes pompájában díszítse a kertet.
