A cseresznyeszilva betegségei és kártevői

A cseresznyeszilva egy viszonylag ellenálló és hálás gyümölcsfa, azonban a leggondosabb ápolás mellett is előfordulhat, hogy különböző betegségek és kártevők támadják meg. A sikeres növényvédelem kulcsa a megelőzés, a rendszeres megfigyelés és a problémák korai felismerése. A szakszerű agronómiai gyakorlat, mint a megfelelő termőhely kiválasztása, a szellős korona kialakítása és a kiegyensúlyozott tápanyagellátás, már önmagában jelentősen csökkenti a fertőzések kockázatát. Fontos, hogy a kertész időben felismerje a kártétel tüneteit, és a megfelelő, lehetőleg környezetkímélő védekezési módszert válassza a fa egészségének és a termés minőségének megóvása érdekében.

A cseresznyeszilvát fenyegető kórokozók között gombás, baktériumos és vírusos betegségeket egyaránt találunk. A gombás betegségek a leggyakoribbak, ezek közül is kiemelkedik a moníliás gyümölcsrothadás és ágelhalás, amely a virágokat, hajtásokat és a termést egyaránt károsíthatja. A levéllyukacsosodás (sztigminás betegség) a leveleken okoz jellegzetes, sörét nagyságú lyukakat, míg a tafrinás torzulás a levelek és a termés deformálódásával jár. A baktériumos betegségek, mint a pszeudomonászos elhalás, szintén komoly károkat okozhatnak, különösen a nedves, hűvös tavaszi időjárás kedvez a terjedésüknek.

A kártevők palettája szintén széles, a szívogatóktól a rágókig többféle rovar is veszélyeztetheti a fát. A levéltetvek a fiatal hajtásokat és leveleket szívogatva gyengítik a növényt, és mézharmat-ürülékükön megtelepszik a korompenész. A poloskaszagú szilvadarázs a virágzás után, a kis terméskezdeményekbe rakja petéit, a kikelő lárva pedig belülről rágja ki a gyümölcsöt, ami később lehullik. A szilvamoly hernyója szintén a gyümölcsben fejlődik, „férges” termést okozva. A pajzstetvek a fás részeken megtelepedve szívogatnak, és nagy tömegben jelentős kártételt okozhatnak.

A hatékony növényvédelem alapja az integrált szemlélet, amely a megelőző agrotechnikai módszereket, a biológiai védekezést és a kémiai beavatkozásokat összehangoltan alkalmazza. A legfontosabb a megelőzés: a beteg növényi részek, a fertőzött gyümölcsmúmiák és a lehullott lomb eltávolítása és megsemmisítése csökkenti a fertőzési forrásokat. A tavaszi lemosó permetezés elpusztítja a fán áttelelő kártevőket és kórokozókat. A vegetációs időszakban a rendszeres szemle, a kártevők egyedszámának nyomon követése (pl. feromoncsapdákkal) segít a védekezés helyes időzítésében.

A legfontosabb gombás betegségek

A moníliás betegség (Monilinia laxa, Monilinia fructigena) a csonthéjasok, így a cseresznyeszilva egyik legrettegettebb kórokozója. Két formában jelentkezik: tavasszal, virágzás idején a virágok és a fiatal hajtások hirtelen elhervadását, elszáradását okozza (virágfertőző monília), ami úgy néz ki, mintha a fa fagy- vagy tűzkárt szenvedett volna. Később, a gyümölcsérés idején a termést támadja meg, jellegzetes, koncentrikus körökben megjelenő, sárgásfehér penészpárnákat képezve a gyümölcs felületén (gyümölcsfertőző monília). A fertőzött gyümölcsök elrothadnak, vagy összeszáradva a fán maradnak (múmiák), amelyek a következő évi fertőzés fő forrásai. A védekezés alapja a fertőzött hajtások és gyümölcsmúmiák eltávolítása, a szellős korona kialakítása, valamint a megelőző, virágzás előtti és utáni gombaölő szeres permetezés.

A levéllyukacsosodás, más néven sztigminás betegség (Stigmina carpophila) szintén gyakori probléma. A kórokozó a leveleken, a hajtásokon és a gyümölcsökön is okozhat tüneteket. A leveleken kezdetben apró, vörösesbarna foltok jelennek meg, amelyek közepe később kiesik, sörétlyuk-szerű tünetet hagyva maguk után. Súlyos fertőzés esetén a levelek idő előtt lehullanak, ami gyengíti a fát. A hajtásokon rákos sebek, mézgásodás figyelhető meg, a gyümölcsökön pedig varas, besüppedő foltok alakulnak ki. A védekezés része a lehullott lomb megsemmisítése és a rezes lemosó permetezés, valamint a vegetációs időszakban, a tünetek megjelenésekor végzett permetezés.

A tafrinás betegségek (Taphrina spp.) kevésbé gyakoriak a cseresznyeszilván, mint például az őszibarackon, de előfordulhatnak. A legismertebb a „bolond termés” vagy „babásodás” (Taphrina pruni), amely a termést támadja meg. A fertőzött gyümölcsök megnyúltak, deformáltak, üregesek lesznek, magot nem fejlesztenek, és egy fehéres bevonat képződik rajtuk. A fertőzés a hűvös, csapadékos tavaszi időjárásnak kedvez. A védekezés a rügypattanás előtti rezes lemosó permetezéssel lehetséges, mivel a fertőzés a rügypikkelyek alatt áttelelő spórákból indul ki.

A cseresznyeszilva rozsdabetegsége (Tranzschelia pruni-spinosae) elsősorban a nyár második felében, augusztus-szeptemberben jelentkezik. A levelek színén apró, sárgászöld foltok jelennek meg, míg a fonákon, a foltoknak megfelelően fahéjbarna, porszerű spóratelepek (uredotelepek), majd később feketés, keményebb kitartóspóratelepek (teleutotelepek) fejlődnek. Súlyos fertőzés esetén a levelek korán lehullanak, ami rontja a fa kondícióját és a következő évi terméskilátásokat. A védekezés alapja a lehullott lomb összegyűjtése és megsemmisítése, mivel a kórokozó ebben telel át. Szükség esetén a tünetek megjelenésekor gombaölő szeres kezelés is indokolt lehet.

Jelentős állati kártevők

A levéltetvek (Aphididae) a cseresznyeszilva leggyakoribb szívogató kártevői közé tartoznak. Különböző fajok, például a fekete cseresznye-levéltetű vagy a hamvas szilva-levéltetű is károsíthatja a fát. A tavaszi időszakban, a fiatal hajtásokon és a levelek fonákán telepednek meg tömegesen, és szívogatásukkal torzulást, a levelek besodródását okozzák. A szívogatás mellett mézharmatot ürítenek, amin megtelepszik a korompenész, gátolva a fotoszintézist. A levéltetvek ellen a természetes ellenségeik, mint a katicabogarak és a fátyolkák, sokat segítenek. Erős fertőzés esetén a tavaszi lemosó permetezés, valamint a vegetációs időszakban alkalmazott rovarölő szerek (pl. olajtartalmú vagy narancsolajos készítmények) nyújtanak megoldást.

A poloskaszagú szilvadarázs (Hoplocampa flava, Hoplocampa minuta) a korai szilvafajták, így a cseresznyeszilva egyik legfőbb terméskárosítója. A darazsak a virágzás végén, sziromhulláskor rakják petéiket a csészelevelek tövébe, a kis terméskezdeményekbe. A kikelő álhernyó berágja magát a gyümölcsbe, megeszi a magkezdeményt, majd átvándorol egy másik gyümölcsbe. A károsított, „szúrt” gyümölcsök fejlődése leáll, enyhén lilás árnyalatot kapnak és tömegesen lehullanak. A védekezés kulcsa a rajzásmegfigyelés (fehér ragacslapokkal) és a sziromhullás utáni, időben elvégzett rovarölő szeres permetezés.

A szilvamoly (Grapholita funebrana) a későbbi érésű fajtákon okoz nagyobb gondot, de a cseresznyeszilvát is károsíthatja. Évente két, néha három nemzedéke is kifejlődik. A hernyója a fejlődő gyümölcsbe rágja be magát, és a mag körül táplálkozik, a gyümölcs belsejét ürülékével, „morzsával” szennyezi. A károsított gyümölcsön gyakran mézgacsepp jelenik meg a berágás helyén, a gyümölcs kényszerérett lesz és lehullik. A védekezés a lepkék rajzásának feromoncsapdás nyomon követésén alapul, és a rajzáscsúcs után végzett rovarölő szeres kezeléssel lehet a leghatékonyabb. A „férges” gyümölcsök folyamatos összeszedése és megsemmisítése szintén csökkenti a kártételt.

A pajzstetvek (Coccoidea), különösen a közönséges teknős pajzstetű és a kaliforniai pajzstetű, a fa törzsén és ágain megtelepedve szívogatnak. Erős fertőzés esetén a fa gyengülését, ágak elhalását okozhatják. Jelenlétüket a fás részeken látható, barna, pajzsszerű képződmények jelzik. A védekezés leghatékonyabb módja a tél végi, nyugalmi időszakban végzett olajos lemosó permetezés, amely a pajzsok alatt áttelelő lárvákat és tojásokat pusztítja el. A vegetációs időszakban a rajzó lárvák ellen lehet védekezni, de ez nehezebb és kevésbé hatékony.

Baktériumos és vírusos megbetegedések

A baktériumos betegségek közül a pszeudomonászos elhalás (Pseudomonas syringae) okozhatja a legtöbb gondot a cseresznyeszilván. A kórokozó a rügyeken, a virágokon, a leveleken és a fás részeken is okozhat tüneteket. Tavasszal a rügyek nem hajtanak ki, elfeketednek, a fertőzött virágok és hajtások elhervadnak. A leveleken vizenyős foltok jelennek meg, amelyek később elhalnak. A legjellegzetesebb tünet a fás részeken, az ágakon és a törzsön kialakuló rákos seb, amelyből gyakran mézga folyik. A baktérium a sebeken keresztül fertőz, terjedésének a hideg, nedves tavaszi időjárás kedvez. A védekezés alapja a megelőzés: a metszés utáni sebkezelés, a rezes lemosó permetezések, valamint a beteg ágrészek eltávolítása és megsemmisítése.

A csonthéjasok agrobaktériumos gyökérgolyvája (Agrobacterium tumefaciens) egy talajlakó baktérium által okozott betegség. A kórokozó a gyökereken vagy a gyökérnyaki részen sebeken keresztül jut a növénybe, és a fertőzés helyén daganatszerű képződményeket, úgynevezett golyvákat okoz. Ezek a daganatok gátolják a víz- és tápanyagáramlást, ami a fa gyengüléséhez, satnya növekedéséhez vezet. A betegség ellen hatékony kémiai védekezés nincs, a hangsúly a megelőzésen van. Fontos a sérülések elkerülése, a fertőzéstől mentes szaporítóanyag használata, és a fertőzött növények eltávolítása a területről. A talajban a baktérium évekig fertőzőképes maradhat.

A vírusos betegségek a csonthéjasok, így a cseresznyeszilva legveszélyesebb kórokozói közé tartoznak, mivel ellenük közvetlen védekezési lehetőség nincs. A legismertebb és legkárosabb a szilvahimlő vírus (Plum Pox Virus, PPV), amely a leveleken gyűrűs vagy vonalas foltosságot, a termésen pedig jellegzetes, besüppedő, himlőhely-szerű foltokat okoz. A fertőzött gyümölcsök torzulnak, ízük megváltozik, és korán lehullanak. A vírus vegetatív úton (oltással, szemzéssel) és levéltetvekkel terjed. A védekezés egyetlen hatékony módja a megelőzés: vírusmentes szaporítóanyag ültetése, a levéltetvek elleni következetes védekezés, valamint a fertőzött, tüneteket mutató fák azonnali eltávolítása és megsemmisítése az ültetvényből.

Más vírusok, mint például a nekrotikus gyűrűsfoltosság vírusa (Prunus Necrotic Ringspot Virus, PNRSV) is előfordulhatnak, amelyek szintén a leveleken okoznak foltosságot, gyűrűket, vonalakat, és a fa gyengüléséhez vezethetnek. A vírusos betegségek diagnosztizálása gyakran laboratóriumi vizsgálatot igényel. A felelős kertészkedés alapja, hogy csak megbízható, ellenőrzött forrásból, faiskolából vásároljunk csemetét, amelyek garantáltan vírusmentesek. Ez a legfontosabb lépés a vírusok okozta súlyos károk megelőzésében.

Integrált növényvédelmi stratégiák

Az integrált növényvédelem (Integrated Pest Management, IPM) egy olyan komplex szemlélet, amely a környezet és az emberi egészség kímélése mellett törekszik a kártevők és betegségek gazdasági kártételi szint alatt tartására. Az IPM nem a teljes kiirtásra, hanem a szabályozásra törekszik. Ennek első és legfontosabb pillére a megelőzés (prevenció). Ide tartozik a rezisztens vagy toleráns fajták választása, a megfelelő termőhely biztosítása, a vetésforgó (ültetvények esetén), a kiegyensúlyozott tápanyag- és vízellátás, valamint a szakszerű metszés, amely egy szellős, a betegségek terjedésének kevésbé kedvező koronaformát eredményez.

A második pillér a megfigyelés és előrejelzés. A kártevők és betegségek rendszeres ellenőrzése, a kártétel kezdeti jeleinek felismerése elengedhetetlen a sikeres védekezéshez. Színes ragacslapok, feromoncsapdák kihelyezésével nyomon követhetjük a kártevők rajzását, és pontosan meghatározhatjuk a védekezés optimális időpontját. Az előrejelző modellek, amelyek a meteorológiai adatok alapján jelzik a fertőzési veszélyt (pl. monília vagy varasodás esetén), szintén nagy segítséget nyújtanak. A pontos időzítés növeli a kezelések hatékonyságát és csökkenti a felesleges permetezések számát.

A harmadik pillér a beavatkozás, amelynek során előnyben kell részesíteni a nem kémiai módszereket. Ide tartoznak a mechanikai eljárások, mint a fertőzött növényi részek eltávolítása, a hernyófészkek levágása, vagy a kártevők összegyűjtése. A biológiai védekezés a kártevők természetes ellenségeinek (ragadozók, parazitoidok) megóvását és felszaporítását jelenti. A biológiai növényvédő szerek, amelyek élő szervezeteken (pl. Bacillus thuringiensis baktérium) vagy természetes anyagokon (pl. növényi kivonatok) alapulnak, szintén a környezetkímélő megoldások közé tartoznak.

A kémiai védekezés az integrált növényvédelem utolsó eleme, amelyet csak akkor szabad alkalmazni, ha a többi módszer már nem elégséges, és a kártétel eléri a gazdasági kártételi küszöböt. Ilyenkor is a szelektív, a hasznos élő szervezeteket a lehető legkevésbé károsító, környezetbarát készítményeket kell előnyben részesíteni. Fontos a szerek váltogatása (rezisztencia menedzsment) és a permetezéstechnikai szabályok (dózis, várakozási idő, méhkímélő technológia) maradéktalan betartása. Az integrált szemlélet egy tudatos, fenntartható kertgazdálkodást tesz lehetővé, amely hosszú távon is megőrzi kertünk egészségét.

_{Fotó forrása: Flickr / Szerző: Denis Lifanov / Licence: CC BY-NC-SA 2.0}