A cseresznyeszilva metszése és visszavágása

A cseresznyeszilva metszése a gyümölcstermesztés egyik legfontosabb és legnagyobb szakértelmet igénylő munkafolyamata. A szakszerű metszés alapvetően meghatározza a fa élettartamát, kondícióját, a termés mennyiségét és minőségét, valamint a növényvédelmi munkák hatékonyságát. A metszés célja nem a fa megcsonkítása, hanem egy olyan koronaforma kialakítása és fenntartása, amely egyensúlyban tartja a vegetatív növekedést (hajtásképzés) és a generatív fejlődést (terméshozás). A cseresznyeszilva, bár viszonylag jól tűri a metszést, meghálálja a gondos és hozzáértő beavatkozást, amelynek eredménye egy egészséges, jól termő, esztétikus megjelenésű fa lesz.

A metszés alapvető célja, hogy a fa koronáját szellőssé, a napfény által jól átjárhatóvá tegyük. A megfelelő fényellátás elengedhetetlen a virágrügyek képződéséhez, a gyümölcsök megfelelő színeződéséhez és cukortartalmának kialakulásához. A ritka, átlátható korona gyorsabban felszárad eső vagy öntözés után, ami jelentősen csökkenti a gombás betegségek, például a monília fertőzésének kockázatát. Emellett a jól kialakított korona megkönnyíti a permetezést, hiszen a növényvédő szer mindenhová eljut, valamint a szüretet is egyszerűbbé és gyorsabbá teszi.

A metszés során figyelembe kell venni a cseresznyeszilva növekedési és termőhajlamait. A cseresznyeszilva hajlamos erős növekedésre, és sűrű, kusza koronát fejleszteni, ha magára hagyják. Termését főként a második évtől idősebb, rövid termőrészeken (termőnyársakon, termődárdákon) és a hosszabb, egyéves vesszőkön hozza. A metszés feladata, hogy folyamatosan megújítsa ezeket a termőrészeket, és megakadályozza a fa felkopaszodását, a termőfelület kihelyeződését a korona külső, nehezen elérhető részeire. A helyes metszés serkenti az új hajtások képződését, amelyek a következő években termővé válnak.

Fontos megkülönböztetni a metszés különböző típusait, amelyeket a fa életkorának és állapotának megfelelően kell alkalmazni. A fiatal korban végzett koronaalakító metszés célja a stabil vázágrendszer kialakítása. A termőkorú fák esetében a fenntartó metszés a termőegyensúly megőrzését és a korona formájának megtartását szolgálja. Az idős, elöregedett fák esetében pedig az ifjító metszés adhat új lendületet a növekedésnek és a terméshozásnak. Minden metszési beavatkozás stresszt jelent a fa számára, ezért elengedhetetlen a tiszta, éles szerszámok használata és a nagyobb sebek gondos lezárása.

A metszés időzítése és eszközei

A cseresznyeszilva metszésének legfontosabb időszaka a késő téli, kora tavaszi nyugalmi periódus, általában február végétől március végéig. Ebben az időszakban, a rügyfakadás előtt végzett metszés serkenti a legerőteljesebb hajtásnövekedést. Fontos, hogy a metszést már a tartós, kemény fagyok elmúltával, de még a nedvkeringés megindulása előtt végezzük el. A túl korai, fagyban végzett metszés fagykárokat okozhat a sebek környékén, míg a túl késői, már kihajtott fán végzett metszés jelentős energiaveszteséget okoz a növénynek, és gyengíti azt.

A nyári metszés, amelyet általában június-július hónapban végzünk, egyre nagyobb szerepet kap a modern gyümölcstermesztésben. A nyári metszés célja elsősorban a korona ritkítása, a nemkívánatos, erőteljesen feltörő vízhajtások eltávolítása. Ez a beavatkozás javítja a korona fényellátottságát, ami elősegíti az érőfélben lévő gyümölcsök színeződését és a következő évi termőrügyek differenciálódását. A nyári metszés kevésbé serkenti a hajtásnövekedést, mint a téli, így segít a fa növekedési erélyének kordában tartásában. Fontos, hogy nyáron csak kisebb beavatkozásokat, főként hajtásválogatást és ritkítást végezzünk.

A sikeres metszéshez elengedhetetlen a megfelelő minőségű, éles és tiszta szerszámok használata. Az életlen szerszámok roncsolják a fa szöveteit, ami nehezíti a sebgyógyulást és növeli a fertőzések kockázatát. Az alapfelszereléshez tartozik egy jó minőségű metszőolló a vékonyabb vesszőkhöz, egy ágvágó olló a vastagabb, nehezebben elérhető ágakhoz, valamint egy fűrész a legvastagabb ágak eltávolításához. A szerszámokat minden használat előtt és után, valamint a fák közötti váltáskor is fertőtleníteni kell (pl. denaturált szesszel vagy hipós oldattal), hogy megelőzzük a kórokozók, különösen a vírusok és baktériumok átvitelét.

A metszés során keletkezett nagyobb, 2-3 cm-nél nagyobb átmérőjű sebeket minden esetben le kell zárni sebkezelő anyaggal, például fazekasszal vagy oltóviasszal. A sebkezelés megakadályozza a seb kiszáradását és gátat szab a farontó gombák és más kórokozók bejutásának. A vágási felületet közvetlenül a metszés után, simára igazítva kell bekenni. A helyes vágási technika is fontos: a vágást mindig egy rügyre vagy egy elágazásra vezessük, és ne hagyjunk csonkokat, mert azok elhalnak és fertőzési forrássá válnak.

Koronaalakító metszés a fiatal fáknál

A koronaalakító metszés célja, hogy a fiatal, 1-4 éves fa számára egy erős, stabil, a későbbi termés súlyát is elbíró vázágrendszert alakítsunk ki. A leggyakoribb koronaforma a cseresznyeszilvánál a katlan- vagy váza korona. Ennek kialakításához az ültetés utáni első tavasszal a sudarat visszavágjuk a kívánt törzsmagasság (általában 60-80 cm) felett, és kiválasztunk 3-4, a törzs körül egyenletesen elhelyezkedő, megfelelő szögben (kb. 45 fok) álló vázágat. A többi hajtást tőből eltávolítjuk. A kiválasztott vázágakat körülbelül a felére-kétharmadára vágjuk vissza, egy kifelé néző rügyre metszve, hogy a korona kifelé szélesedjen.

A következő években a metszés a vázágak és az azokon fejlődő másodrendű ágak (gallyak) nevelésére irányul. A vázágakon évente 1-2 gallyat hagyunk meg, amelyek szintén kifelé és felfelé, a vázágak által szabadon hagyott teret kitöltve nőnek. A vázágak csúcsi hajtását, a vezérvesszőt évente körülbelül egyharmadával metsszük vissza, hogy tovább erősödjön és elágazzon. A befelé növő, a vázágakkal konkuráló, vagy túl meredeken feltörő hajtásokat tőből eltávolítjuk. A cél egy szellős, tölcsér alakú korona létrehozása, amelynek nincsen központi tengelye (sudara).

Egy másik lehetséges koronaforma az orsókorona, amely egy központi tengelyből (sudárból) és az abból spirálisan, emeletesen kiinduló termőkarokból áll. Ez a forma intenzívebb termesztésben, kisebb kertekben lehet előnyös. Kialakítása során meghagyjuk a sudarat, és évente visszametsszük, hogy elágazásokat képezzen. Az oldalágakat vagy termőkarokat nem, vagy csak enyhén metsszük vissza, és lekötözéssel késztetjük a vízszinteshez közeli helyzetbe, ami serkenti a termőrügyképződést. A sudárral versenyre kelő, erős, meredek hajtásokat eltávolítjuk.

A koronaalakító metszés során fontos a türelem és a következetesség. Nem szabad egy év alatt túl sokat vágni a fából, mert az túlzott hajtásnövekedést (vízhajtásosodást) eredményezhet. A metszés a fa nevelésének egyik legkreatívabb része, ahol a kertész formálja a növényt, miközben figyelembe veszi annak természetes növekedési sajátosságait. A helyesen kialakított korona évtizedekre meghatározza a fa termőképességét és egészségét.

A termőkorú fák fenntartó metszése

A termőkorú, már kialakult koronával rendelkező fák metszésének célja a termőegyensúly fenntartása, a korona méretének szabályozása és a termőrészek folyamatos megújítása. A legfontosabb beavatkozás a ritkító metszés. Ennek során eltávolítjuk a beteg, sérült, elszáradt ágakat, a befelé növő, egymást keresztező vagy dörzsölő vesszőket, valamint a sűrűn álló ágcsoportokat. A cél, hogy a koronát szellősen tartsuk, és a fény minden részébe bejusson. A ritkítás során az ágakat mindig tőből, csonk nélkül, az ágyűrű mentén távolítjuk el.

A termőrészek megújítása érdekében a letermett, elöregedett, már nem vagy csak gyengén termő ágakat, gallyakat is el kell távolítani. A metszéssel helyet csinálunk az új, fiatal hajtásoknak, amelyek a következő években termőre fordulnak. A cseresznyeszilva hajlamos a termőrészek felkopaszodására, ezért fontos, hogy a metszéssel a korona belsőbb részein is új hajtások képződésére serkentsük a fát. Ezt egy-egy idősebb gally erősebb visszametszésével, egy alatta lévő fiatalabb oldalhajtásra vagy rügyre történő visszavágással érhetjük el.

A fa magasságának és szélességének szabályozása is a fenntartó metszés része. Ha a fa túl magasra nő, a szüret és a növényvédelem nehézkessé válik. Ilyenkor a vázágak csúcsát egy alacsonyabban lévő, kifelé néző oldalágra metsszük vissza. Ezzel a beavatkozással a fa növekedését oldalirányba tereljük, és a koronát alacsonyabban tudjuk tartani. A túlságosan oldalra növő, a szomszédos fákat vagy a közlekedést zavaró ágakat szintén vissza kell metszeni.

A fenntartó metszés során kerülni kell a drasztikus visszavágásokat, mert a cseresznyeszilva erre erős vízhajtás-képződéssel reagál. A „kalapálás”, azaz az ágak egységes, erős visszacsonkolása a leggyakoribb metszési hiba, ami egy sűrű, seprűszerű vízhajtás-tömeg kialakulásához vezet, és tönkreteszi a fa termőegyensúlyát. A fenntartó metszés egy folyamatos, évről évre végzett finomhangolás, amelynek célja a fa hosszú távú, kiegyensúlyozott terméshozamának biztosítása.

Az idős fák ifjító metszése

Az idős, elhanyagolt, vagy a termőképességük csúcsán túljutott cseresznyeszilva fákat ifjító metszéssel lehet megújítani. Az ifjítás célja, hogy a fát új, erőteljes hajtások képzésére serkentsük, amelyekből az elkövetkező években új korona nevelhető. Ez egy drasztikus beavatkozás, amelyet csak egészséges, jó állapotban lévő törzzsel és gyökérzettel rendelkező fákon szabad elvégezni. A beteg, odvas, erősen legyengült fákat már nem érdemes ifjítani, ezeket inkább ki kell vágni.

Az ifjító metszést általában több évre, 2-3 évre elosztva végezzük, hogy a fát ne érje túl nagy sokk. Az első évben a vázágak egy részét, például a fele vagy harmada vázágat vágjuk vissza erősen, akár a törzshöz közeli részen, egy alvórügy vagy egy gyengébb, de jó helyen lévő hajtás fölött. A metszés hatására a visszavágott ágcsonkokon új, erős hajtások fognak megjelenni. Ezekből a hajtásokból kell a következő években kiválasztani a legmegfelelőbbeket, amelyekből az új koronaelemeket neveljük.

A következő évben a megmaradt, régi vázágakat is hasonlóan visszavágjuk, miközben az előző évben fejlesztett új hajtásokat már alakítjuk, ritkítjuk. A legerősebb, legkedvezőbb helyzetű hajtásokat hagyjuk meg, a többit eltávolítjuk. Az ifjító metszés után a fa gondos utóápolást igényel: bőséges tápanyag- és vízellátást kell biztosítani számára, hogy legyen ereje az új korona kineveléséhez. Az újonnan képződött hajtásokat a nyár folyamán is érdemes válogatni, hogy megelőzzük a túlzott besűrűsödést.

Az ifjító metszés egy utolsó esély a fa megmentésére és termőképességének helyreállítására. Bár a beavatkozás után 1-2 évig a terméshozam kiesik, a sikeresen megifjított fa utána még hosszú éveken keresztül képes bőségesen teremni. A folyamat nagy szakértelmet és türelmet igényel, de a látványos eredmény kárpótolja a fáradozást. Az ifjító metszés a gyümölcsfa-sebészet egyik legszebb példája.

_{Fotó forrása: Flickr / Szerző: Denis Lifanov / Licence: CC BY-NC-SA 2.0}