A cseresznyeszilva teleltetése

A cseresznyeszilva alapvetően egy télálló, a mérsékelt égövi klímához jól alkalmazkodott gyümölcsfa, amely a mi éghajlatunkon különösebb takarás nélkül is biztonságosan átvészeli a telet. Azonban a sikeres teleltetés nem csupán a fagytűrésről szól, hanem egy komplex folyamat, amely magában foglalja a fa megfelelő felkészítését az őszi időszakban, valamint védelmét a téli időjárás szélsőségeivel, például a fagyrepedéssel és a vadkárral szemben. Különösen a fiatal, frissen ültetett fák, valamint a dézsában nevelt példányok igényelnek fokozott figyelmet és gondoskodást a hideg hónapokban. A szakszerű felkészítés biztosítja, hogy a fa tavasszal életerősen, károsodások nélkül induljon neki az új vegetációs időszaknak.

A teleltetésre való felkészülés már a nyár végén, ősszel megkezdődik. Ebben az időszakban kulcsfontosságú, hogy a fa elegendő tápanyagot raktározzon el a fás részeibe és a gyökérzetébe, ami a téli túléléshez és a tavaszi kihajtáshoz szükséges energiát biztosítja. Ezért a szüret utáni, káliumban és foszforban gazdag trágyázás elengedhetetlen. A kálium növeli a sejtnedvek koncentrációját, ami egyfajta „fagyállóként” funkcionál, és javítja a fa fagytűrését. Ezzel szemben a késő őszi nitrogén trágyázást kerülni kell, mert az új hajtások képződésére serkentené a fát, és ezek a be nem érett vesszők a tél folyamán biztosan elfagynának.

A megfelelő vízellátás szintén a sikeres áttelelés záloga. Bár ősszel a fa már a nyugalmi időszakra készül, a csapadékmentes, száraz őszökön fontos, hogy a fát alaposan beöntözzük a fagyok beállta előtt. Ez az úgynevezett „téli beöntözés” feltölti a talaj vízkészletét, és megakadályozza a fa téli kiszáradását. A téli időszakban, különösen a napsütéses, szeles napokon a fa a törzsén és ágain keresztül is párologtat, és ha a fagyott talajból nem tud vizet felvenni, könnyen kiszáradhat. Ez a jelenség gyakran nagyobb kárt okoz, mint maga a fagy.

A teleltetéshez hozzátartozik a kert általános őszi rendbetétele is. A lehullott lombot és a fán maradt, összeszáradt gyümölcsmúmiákat minden esetben össze kell gyűjteni és meg kell semmisíteni. Ezek a növényi maradványok ugyanis áttelelő helyet biztosítanak számos kórokozónak (pl. monília) és kártevőnek, amelyek a következő tavasszal újra fertőznék a fát. A fa alatti terület tisztán tartásával jelentősen csökkenthetjük a következő évi fertőzési nyomást, és megalapozhatjuk a sikeres növényvédelmet.

A törzs védelme a téli viszontagságoktól

A tél folyamán a fa törzsét éri az egyik legnagyobb igénybevétel. A hideg, fagyos éjszakák és a napsütéses nappalok közötti jelentős hőmérséklet-ingadozás a legfőbb veszélyforrás. A nappali napsütés felmelegíti a fa déli, délnyugati oldalán a kérget, ami megindíthatja a nedvkeringést a szövetekben. Az éjszakai fagy hatására azonban a megduzzadt sejtekben lévő víz megfagy, szétfeszíti a szöveteket, és hosszanti repedéseket, úgynevezett fagyléceket okoz a törzsön. Ezek a sebek nemcsak esztétikailag csúnyák, de nyitott kaput jelentenek a különböző kórokozók, például a farontó gombák és baktériumok számára.

A fagylécek megelőzésének leghatékonyabb és legelterjedtebb módja a törzs lemeszelése. A fehérre festett törzs visszaveri a napsugarakat, így a kéreg kevésbé melegszik fel, és csökken a nappali és éjszakai hőmérséklet közötti különbség. A meszelést késő ősszel, a fagyok beállta előtt, egy száraz, fagymentes napon kell elvégezni. A legjobb, ha speciális, kertészeti célra kapható, tapadást elősegítő és esetleg gombaölő szert is tartalmazó mésztejjel dolgozunk. A meszelést a törzsön és a vázágak alsó részén, legalább az első elágazásig végezzük el.

A meszelés alternatívája lehet a törzs betekercselése. Erre a célra használhatunk nádszövetet, jutaszövetet, papírt vagy speciális, kereskedelmi forgalomban kapható, légáteresztő törzsvédő szalagokat. A lényeg, hogy a borítás árnyékolja a törzset a téli napsütéstől, de ne fülledjen be alatta a levegő, ami a kéreg befülledéséhez és gombásodásához vezethetne. A műanyag fóliával való betekercselés ezért nem javasolt. A törzsvédőket szintén késő ősszel kell felhelyezni, és kora tavasszal, a rügyfakadás előtt el kell távolítani.

A törzsvédelem különösen a fiatal, 1-3 éves fák esetében kritikus, amelyek kérge még vékony és sérülékeny. Az idősebb fák vastag, repedezett kérge már jobban ellenáll a hőingadozásnak, de a megelőzés ezeknél a fáknál sem árt. A törzsvédelem nemcsak a fagylécek ellen nyújt oltalmat, hanem a rágcsálók, például a nyulak és pockok kártételétől is megóvhatja a fát.

Védekezés a vadkár és a rágcsálók ellen

A téli időszakban, amikor a táplálékforrások szűkössé válnak, a vadon élő állatok, különösen a nyulak, az őzek és a mezei pockok komoly károkat okozhatnak a gyümölcsfákban. A nyulak és az őzek előszeretettel rágják le a fiatal fák kérgét, gyakran körkörösen, ami a fa pusztulásához vezet, hiszen a kéreg alatti háncsrészben szállítódnak a tápanyagok. Emellett a fiatal hajtások végeit is lecsipkedik, tönkretéve a koronaalakító metszés eredményeit. A védekezés leghatékonyabb módja a kert megfelelő kerítéssel való körbekerítése.

Ha a teljes kert bekerítése nem megoldható, akkor a fákat egyenként kell védeni. Erre a célra kiválóan alkalmasak a különböző törzsvédő hálók, spirálok vagy dróthálóból készült hengerek. Fontos, hogy a védőeszköz elég magas legyen, hogy a nyúl a hátsó lábára állva se érje el a törzset, és a hóvastagságot is vegyük figyelembe. A dróthenger átmérője legyen elég nagy ahhoz, hogy a fa törzse a következő években is kényelmesen vastagodhasson benne. A törzsvédőket ősszel kell kihelyezni és tavasszal lehet eltávolítani, bár a dróthálók akár egész évben a fán maradhatnak.

A mezei pocok a föld alatt, a gyökerek megrágásával okoz kárt, ami sokszor csak akkor derül ki, amikor a fa tavasszal nem hajt ki, vagy kidönthetővé válik. A pocokjáratokat a fa körüli fellazult talaj jelzi. A védekezés része a fa tányérjának gyommentesen tartása, mivel a sűrű növényzet búvóhelyet biztosít a rágcsálóknak. A fa köré a földbe süllyesztett, sűrű szövésű drótháló (pocokháló) már az ültetéskor hatékony védelmet nyújt. A pocok T-alakú járatainak felbontásával és a lyukakba helyezett, riasztó hatású szerekkel (pl. ricinusolajos készítmények) szintén gyéríthetjük az állományt.

Különböző vadriasztó szerek is kaphatók a kereskedelemben, amelyeket a fa törzsére kell kenni vagy permetezni. Ezek a készítmények kellemetlen szagukkal vagy ízükkel tartják távol a vadakat. Hatásuk azonban idővel csökken, különösen a csapadékos időjárás miatt, ezért a kezelést a tél folyamán többször is meg kell ismételni. A mechanikai védelem, mint a kerítés vagy a törzsvédő háló, általában megbízhatóbb és hosszú távú megoldást jelent a vadkár megelőzésére.

A dézsás cseresznyeszilva teleltetése

A dézsában, konténerben nevelt cseresznyeszilva fák teleltetése nagyobb körültekintést igényel, mint a szabadföldbe ültetett társaiké. A cserépben lévő, korlátozott mennyiségű föld sokkal gyorsabban átfagy, mint a kerti talaj, így a gyökérzetet közvetlen fagyveszély fenyegeti. A cseresznyeszilva gyökérzete sokkal érzékenyebb a fagyra, mint a föld feletti részei, és a gyökerek károsodása a fa pusztulásához vezethet. Ezért a dézsás növények teleltetésének kulcsa a gyökérzóna védelme a kemény fagyoktól.

A legjobb megoldás, ha a dézsás fát egy fagymentes, de hűvös és világos helyre visszük a tél folyamán. Ideális erre a célra egy fűtetlen veranda, egy hideg üvegház, egy garázs vagy egy pince, ahol a hőmérséklet 0 és +5 Celsius-fok között van. Fontos, hogy a teleltető hely ne legyen túl meleg és sötét, mert az a fa idő előtti kihajtásához és felnyurgulásához vezethet. A teleltetés során a fa nyugalomban van, de nem szabad teljesen megfeledkezni róla: a földjét időnként, havonta egyszer-kétszer enyhén meg kell öntözni, hogy a gyökerek ne száradjanak ki teljesen.

Ha nincs lehetőségünk a növény fagymentes helyre való bevitelére, akkor a szabadban kell megvédenünk. Húzzuk a dézsát a ház falának védett, déli oldalához, ahol kevésbé van kitéve a fagyos szeleknek. A cserepet állítsuk egy hungarocell lapra vagy deszkára, hogy alulról se érje a hideg. A dézsa oldalát tekerjük körbe több réteg jutazsákkal, buborékfóliával vagy más hőszigetelő anyaggal. A cserép földjének felszínét takarjuk le vastagon lombbal, szalmával vagy fenyőkéreggel, hogy megvédjük a gyökérnyakat és a felszíni gyökereket.

A szabadban teleltetett dézsás növények vízellátására is figyelni kell. A csapadéktól védett helyen a földjük könnyen kiszáradhat, ezért fagymentes napokon ellenőrizni kell a nedvességtartalmát, és szükség esetén pótolni a vizet. Arra is ügyeljünk, hogy a hó ne nyomja le a fa ágait. Egy nagyobb havazás után a felesleges havat óvatosan rázzuk le az ágakról. A szakszerűen teleltetett dézsás cseresznyeszilva tavasszal éppolyan szépen fog fejlődni, mint a kertben élő társai.

_{Fotó forrása: Flickr / Szerző: Denis Lifanov / Licence: CC BY-NC-SA 2.0}