A cseresznyeszilva ültetése és szaporítása

A cseresznyeszilva, ez a sokoldalúan felhasználható és hálás gyümölcsfa, viszonylag egyszerűen telepíthető a kertekbe, ugyanakkor szaporítása már némi szakértelmet és türelmet igényel. A sikeres ültetés alapja a gondos előkészület, amely magában foglalja a megfelelő időpont, a termőhely és a jó minőségű szaporítóanyag kiválasztását. A szaporítási módszerek közül a magvetés elsősorban új alanyok előállítására szolgál, míg a fajtaazonosság megőrzéséhez a vegetatív szaporítási eljárások, mint a dugványozás vagy a szemzés, a legcélravezetőbbek. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk az ültetés és a különböző szaporítási technikák legfontosabb lépéseit, hogy mindenki sikeresen nevelhessen egészséges és bőtermő cseresznyeszilva fákat.

Az ültetés megkezdése előtt alaposan meg kell tervezni a fa jövőbeli helyét. A cseresznyeszilva a napos, meleg, szélvédett fekvést részesíti előnyben, ahol a talaj jó vízáteresztő képességű és tápanyagokban gazdag. Kerüljük a fagyzugos, mély fekvésű területeket, ahol a tavaszi fagyok kárt tehetnek a korán nyíló virágokban. A talaj előkészítése kulcsfontosságú: a tervezett ültetési helyen ássunk egy legalább 80x80x80 centiméteres ültetőgödröt, hogy a gyökerek számára laza, könnyen áthatolható közeget biztosítsunk. Az ültetőgödör kiásása során a felső, termékenyebb talajréteget különítsük el, mert ezt fogjuk visszatölteni a gyökerek köré.

Az ültetés optimális időpontja az ősz, a lombhullástól a fagyok beálltáig tartó időszak. Az őszi ültetés előnye, hogy a fa a téli nyugalmi időszak alatt már megkezdi a gyökeresedést, és tavasszal erőteljesebben indul fejlődésnek. Természetesen a tavaszi ültetés is lehetséges, a fagyok elmúltával, de ebben az esetben a fiatal csemetét a nyár folyamán sokkal gondosabban és gyakrabban kell öntözni. Az ültetéshez válasszunk megbízható faiskolából származó, egészséges, jól fejlett gyökérzettel rendelkező, szabadgyökerű vagy konténeres csemetét.

A csemete elültetése során figyeljünk a megfelelő ültetési mélységre. A fát olyan mélyre ültessük, amilyen mélyen a faiskolában is volt, ezt a törzsön látható színkülönbség jelzi. A szemzés helye mindenképpen a talajszint fölé kerüljön legalább 10-15 centiméterrel. A gyökereket óvatosan terítsük szét az ültetőgödörben, majd a félretett, termékenyebb földdel kezdjük meg a feltöltést, közben a csemetét rázogassuk meg, hogy a föld a gyökerek közé is bejuthasson. Az ültetés után alaposan, legalább 15-20 liter vízzel öntözzük be a fát, hogy a talaj a gyökerek köré iszapolódjon, majd alakítsunk ki egy tányért a törzs körül, ami segít a víz megtartásában.

A szabadgyökerű csemeték esetében ültetés előtt érdemes a gyökereket visszametszeni. A sérült, törött gyökérrészeket távolítsuk el, a túl hosszú gyökereket pedig kurtítsuk meg, hogy serkentsük az új hajszálgyökerek képződését. Ültetés után a koronát is vissza kell metszeni, hogy egyensúlyt teremtsünk a gyökérzet és a lombozat között. A konténeres csemeték gyökereit nem szükséges metszeni, de ültetés előtt óvatosan lazítsuk fel a gyökérlabdát. A fiatal fa mellé érdemes egy karót is leütni, amihez lazán rögzítjük a csemetét, hogy a szél ne tudja kimozdítani, amíg meg nem erősödik.

A magvetés mint szaporítási módszer

A cseresznyeszilva magról történő szaporítása egy viszonylag egyszerű, de hosszadalmas folyamat, amelynek eredménye nem mindig kiszámítható. Fontos tudni, hogy a magról kelt növények nem fogják a szülőfa tulajdonságait örökölni, így ez a módszer elsősorban alanynevelésre vagy új, változatos tulajdonságú egyedek létrehozására alkalmas. A magvetéshez válasszunk teljesen érett, egészséges gyümölcsökből származó magokat. A magokat alaposan tisztítsuk meg a gyümölcshústól, mossuk le, majd szárítsuk meg egy szellős, árnyékos helyen.

A cseresznyeszilva magjainak csírázásához hideghatásra, úgynevezett rétegzésre van szükségük, ami a téli hideget szimulálja. A rétegzést elvégezhetjük természetes úton, ha a magokat ősszel közvetlenül a szabadföldbe vetjük egy előkészített ágyásba, körülbelül 2-3 centiméter mélyre. A természet majd elvégzi a dolgát, és a magok tavasszal fognak kicsírázni. Mesterséges rétegzés esetén a magokat nedves homokkal vagy tőzeggel keverjük össze, és egy lezárt műanyag zacskóban vagy dobozban a hűtőszekrényben tároljuk 2-3 hónapig, 1-5 Celsius-fok közötti hőmérsékleten.

A rétegzés után, tavasszal, a magokat elvethetjük cserépbe vagy egy nevelőládába, laza, jó vízáteresztő képességű földkeverékbe. A magokat körülbelül 1-2 centiméter mélyre vessük, majd tartsuk a talajt folyamatosan enyhén nedvesen. A csírázás általában néhány hét alatt megindul. A fiatal magoncokat tartsuk napos, meleg helyen, és gondoskodjunk a rendszeres öntözésükről és gyommentesen tartásukról. Amikor a magoncok elérik a 10-15 centiméteres magasságot, átültethetjük őket nagyobb cserepekbe vagy a kert egy védett részébe.

A magról nevelt csemeték általában 2-3 év után válnak elég erőssé ahhoz, a faiskolában alanyként felhasználják őket, vagyis hogy szemzést vagy oltást végezzenek rajtuk. Ha gyümölcsfa nevelése a célunk, akkor a magoncokat tovább kell nevelni, de legyünk türelemmel, mert a magról kelt cseresznyeszilva csak 6-10 év után fordul termőre, és a gyümölcs minősége bizonytalan lesz. Éppen ezért, ha egy konkrét, bevált fajtát szeretnénk a kertünkben látni, akkor a vegetatív szaporítási módszereket kell választanunk.

Vegetatív szaporítás: a dugványozás

A cseresznyeszilva dugványozással is szaporítható, bár ez a módszer kevésbé elterjedt és a siker aránya alacsonyabb, mint például a fűzfáknál vagy a ribizlinél. A dugványozás előnye, hogy a gyökeresedő növény genetikailag teljesen megegyezik az anyanövénnyel, így biztosak lehetünk abban, hogy a kívánt fajtát kapjuk. A szaporításhoz kétféle dugványt használhatunk: fás dugványt, amit a nyugalmi időszakban gyűjtünk, és zölddugványt, amit a nyári, aktív növekedési periódusban szedünk.

A fás dugványozáshoz a tél végi, kora tavaszi időszak a legmegfelelőbb. Válasszunk ki az anyanövényről egy egészséges, egyéves, ceruza vastagságú vesszőt, és vágjunk belőle 15-20 centiméter hosszú darabokat. A vágást a felső részen, egy rügy felett ferdén, az alsó részen pedig egy rügy alatt egyenesen ejtsük meg. A dugványok alsó végét márthatjuk gyökereztető hormonba, ami növeli a gyökeresedés esélyét. A dugványokat ezután tűzdeljük el egy homokkal vagy perlittel kevert laza földdel teli cserépbe vagy ládába, úgy, hogy csak a felső egy-két rügy látszódjon ki a földből.

A zölddugványozást június-július hónapban végezzük. Ehhez az idei, még nem teljesen fásodott, de már kellően erős hajtások csúcsi részéből vágjunk 10-15 centiméteres darabokat. Az alsó leveleket távolítsuk el, csak a felső 2-3 levelet hagyjuk meg, amelyeket félbevágva csökkenthetjük a párologtatást. A zölddugványokat szintén gyökereztető hormonba márthatjuk, majd laza, nedves közegbe tűzdeljük. A sikeres gyökeresedéshez magas páratartalomra van szükség, ezért a cserepet vagy a ládát érdemes egy átlátszó fóliával vagy műanyag palackkal letakarni, és rendszeresen szellőztetni.

A dugványokat tartsuk világos, de a közvetlen napsütéstől védett, meleg helyen. A talajt tartsuk folyamatosan nedvesen, de ne álljon alatta a víz. A gyökeresedés általában 4-8 hetet vesz igénybe. Amikor a dugványok új hajtásokat kezdenek hozni, az a sikeres gyökeresedés jele. Ekkor a takarást fokozatosan eltávolíthatjuk, és a fiatal növényeket hozzászoktathatjuk a külső környezethez. A megerősödött dugványokat ősszel vagy a következő tavasszal ültethetjük ki a végleges helyükre.

A nemesítés csúcsa: az oltás és a szemzés

Az oltás és a szemzés a legelterjedtebb és legbiztosabb módszerek a cseresznyeszilva fajtaazonos szaporítására. Mindkét eljárás lényege, hogy egy gyengébb minőségű vagy vad alanyra egy nemes fajtából származó növényi részt, oltóvesszőt vagy szemet (rügyet) ültetünk át, amely aztán az alannyal összeforrva tovább fejlődik. Az alany adja a gyökérzetet és befolyásolja a növekedési erélyt, míg a nemes rész határozza meg a korona, a virág és a termés tulajdonságait. A cseresznyeszilva (myrobalán) maga is kiváló alany más csonthéjasok, például a szilva vagy a kajszi számára.

A szemzés, vagy más néven okuláció, a nyár közepén, július-augusztusban végzendő, amikor a fa „nedvkeringésben van”, azaz a héja könnyen elválik a fás résztől. Ehhez egy T-alakú bemetszést ejtünk az alany törzsén, majd egy egészséges, érett hajtásról leválasztott, pajzs alakú rügyet, a „szemet” csúsztatjuk a bemetszésbe. A beültetett szemet ezután speciális oltószalaggal vagy rafiával szorosan rögzítjük, a rügyet szabadon hagyva. Ha a szemzés sikeres volt, a rügy a következő tavasszal fog kihajtani, ekkor az alanyt a szemzés felett vissza kell vágni.

Az oltásnak több fajtája is létezik, de a cseresznyeszilvánál leggyakrabban a párosítást, a kecskelábékezést vagy a héj alá oltást alkalmazzák. Az oltást általában a nyugalmi időszak végén, kora tavasszal, a nedvkeringés megindulása előtt végezzük. Ehhez egy nemes fajtáról szedett, 2-3 rügyes oltóvesszőre van szükségünk. Az alanyon és az oltóvesszőn is egyforma, ferde vágási felületet kell készíteni, majd a két részt pontosan egymáshoz illesztve szorosan összekötözni. A sebeket és a vágási felületeket sebkezelő anyaggal, például oltóviasszal kell lezárni a kiszáradás és a fertőzések ellen.

Mind a szemzés, mind az oltás nagy precizitást és tisztaságot igénylő művelet. A siker érdekében mindig éles és tiszta, fertőtlenített eszközöket használjunk. A metszlapoknak simának és pontosan illeszkedőnek kell lenniük, hogy a kambium, a fa osztódó szövete, minél nagyobb felületen érintkezzen. A szakszerűen elvégzett oltás vagy szemzés eredményeképpen egy-két év alatt egy erős, a kívánt fajta tulajdonságait hordozó csemetét nevelhetünk, amely néhány éven belül termőre is fordul.

A fiatal növények továbbnevelése

Az ültetés és a szaporítás után a fiatal cseresznyeszilva növények gondos utógondozást igényelnek az első néhány évben, hogy erőteljes és egészséges fákká fejlődjenek. Az öntözés az egyik legkritikusabb tényező, különösen a tavaszi ültetésű és a konténeres növények esetében. A nyári, aszályos időszakokban hetente legalább egyszer, bőséges vízadaggal öntözzük meg a fiatal fákat. Az öntözéskor ügyeljünk arra, hogy a víz mélyen a talajba jusson, egészen a gyökérzónáig.

A fiatal fák tápanyagellátása szintén fontos. Az ültetést követő évben, tavasszal, érdemes a fa tányérjába komplex, lassan feltáródó műtrágyát vagy érett komposztot kijuttatni. Ez biztosítja a szükséges makro- és mikroelemeket a hajtásnövekedéshez és a gyökérzet fejlődéséhez. A túlzott nitrogén-adagolást azonban kerüljük, mert az a hajtások túlzott növekedéséhez és a szövetek fellazulásához vezethet, ami a fát fogékonyabbá teszi a betegségekre és a fagykárokra.

A koronaalakító metszés elvégzése elengedhetetlen a fiatal korban. Ennek célja egy szellős, átlátható és stabil vázrendszer kialakítása, ami megkönnyíti a későbbi növényvédelmi munkákat és biztosítja a termés egyenletes beérését. A metszést kora tavasszal, a rügyfakadás előtt végezzük. Távolítsuk el a versenytárs hajtásokat, a túl sűrűn növő vesszőket és alakítsuk ki a kívánt koronaformát, ami lehet például katlan- vagy orsókorona.

Végezetül, ne feledkezzünk meg a fiatal fák törzsének védelméről sem. A téli fagyok és a hirtelen hőmérséklet-ingadozások fagyléceket, repedéseket okozhatnak a törzsön, ami fertőzési kaput jelent a kórokozók számára. A törzs lemeszelése vagy speciális, légáteresztő törzsvédővel való betekercselése hatékony védelmet nyújt. A rágcsálók, például a mezei pockok és a nyulak elleni védelemről is gondoskodni kell, amit a törzs köré helyezett dróthálóval vagy műanyag spirállal oldhatunk meg.

_{Fotó forrása: Flickr / Szerző: Denis Lifanov / Licence: CC BY-NC-SA 2.0}