A házi szilva betegségei és kártevői

A házi szilva termesztése során a kertésznek számos kihívással kell szembenéznie, amelyek közül a betegségek és kártevők jelentik az egyik legnagyobb fenyegetést a bőséges és minőségi termésre. Bár a szilvafa alapvetően egy ellenálló gyümölcsfaj, számos kórokozó és kártevő specializálódott rá, amelyek a fa minden részét, a gyökerektől a leveleken át egészen a gyümölcsökig károsíthatják. A sikeres növényvédelem alapja a megelőzés, a leggyakoribb problémák időben történő felismerése és a megfelelő, integrált védekezési stratégia alkalmazása, amely a kémiai beavatkozások mellett az agrotechnikai és biológiai módszereket is előtérbe helyezi. A fa folyamatos megfigyelése és a kártételek korai jeleire való gyors reagálás elengedhetetlen a komolyabb károk megelőzéséhez és a fa egészségének megőrzéséhez.

A szilvafákat fenyegető betegségek rendkívül sokfélék lehetnek, okozhatják vírusok, baktériumok és gombák. A legpusztítóbb és legismertebb probléma a szilvahimlő, vagyis a sharka vírus, amely gyógyíthatatlan, és a fertőzött fákat ki kell vágni. A gombás betegségek közül a monília okozza a legtöbb gondot, amely tavasszal virág- és hajtáselhalást, nyáron pedig gyümölcsrothadást idéz elő, gyakran a teljes termést megsemmisítve. Jelentős károkat okozhat még a polisztigmás levélfoltosság (vörösfoltosság), a tafrinás gyümölcstorzulás (babásodás) és a szilvarozsda is, amelyek a lombozat idő előtti elvesztéséhez és a fa legyengüléséhez vezetnek.

A kártevők palettája szintén széles, és a vegetációs időszak szinte minden szakaszában támadhatják a fát. Kora tavasszal a poloskaszagú szilvadarázs a virágokba rakja petéit, a kikelő lárvák pedig a fiatal gyümölcskezdeményeket rágják belülről, jelentős terméskiesést okozva. A nyár folyamán a szilvamoly hernyói okozzák a „férges” szilvát, amely a gyümölcs belsejét fogyasztva teszi azt élvezhetetlenné. Emellett a levéltetvek, a pajzstetvek és a takácsatkák szívogatása is komoly problémát jelenthet, mivel a növény nedveinek elszívásával gyengítik a fát, torzítják a hajtásokat és a leveleket, valamint mézharmat-kiválasztásukkal elősegítik a korompenész megtelepedését.

Az integrált növényvédelem szemlélete a megelőző intézkedésekre helyezi a hangsúlyt. Ennek része a rezisztens vagy toleráns fajták választása, a megfelelő termőhely biztosítása, a szakszerű metszés a szellős koronaforma kialakításáért, a kiegyensúlyozott tápanyag- és vízellátás a fa kondíciójának erősítésére, valamint a kerti higiénia, azaz a fertőzött növényi részek (levelek, gyümölcsmúmiák, levágott vesszők) maradéktalan eltávolítása és megsemmisítése. A kémiai védekezés csak a legvégső esetben, célzottan, a kártételi küszöbérték elérésekor és a környezetet, valamint a hasznos élő szervezeteket (pl. méheket, katicabogarakat) kímélő módon történhet.

Gombás és baktériumos betegségek

A monília (Monilinia laxa, Monilinia fructigena) a szilva egyik legrettegettebb gombás betegsége, amely két formában jelentkezik. Tavasszal, a virágzás idején a Monilinia laxa a bibén keresztül fertőzi a virágokat, amelyek elbarnulnak, elszáradnak, de a fán maradnak, majd a fertőzés a hajtásokra is átterjed, hirtelen hervadást és elhalást okozva (ún. moníliás hajtáselhalás). Nyáron, a gyümölcsérés idején a Monilinia fructigena okoz gyümölcsrothadást, amely a sérült, repedt vagy rovarrágott gyümölcsökön jelenik meg először, majd koncentrikus körökben megjelenő, sárgás-szürkés penészpárnák jellemzik. A fertőzött gyümölcsök végül összeszáradnak, mumifikálódnak és a fán maradva a következő évi fertőzés forrását jelentik. Védekezni megelőző permetezésekkel, a fertőzött részek azonnali eltávolításával és a gyümölcssérülések megelőzésével lehet.

A polisztigmás levélfoltosság (Polystigma rubrum), közismert nevén a szilva vörösfoltossága, szintén gyakori gombás megbetegedés. A leveleken kerek, élénkvörös vagy narancssárga, enyhén kiemelkedő foltok jelennek meg a nyár folyamán. A foltok később megbarnulnak és elhalnak, súlyos fertőzés esetén a levelek idő előtt, már augusztusban lehullanak. A korai lombhullás gyengíti a fát, rontja a vesszők beérését és a következő évi terméskilátásokat. A kórokozó a lehullott, fertőzött levelekben telel át, ezért a védekezés alapja az őszi lom eltávolítása és megsemmisítése. A megelőző, réztartalmú lemosó permetezés és a vegetáció alatti gombaölő szeres kezelések szintén hatékonyak lehetnek.

A szilvarozsda (Tranzschelia pruni-spinosae) egy másik, a lombozatot károsító gombabetegség, amely a nyár második felében jelentkezik. A levelek színén apró, sárgászöld foltok jelennek meg, míg a fonákon, a foltoknak megfelelően, jellegzetes, rozsdabarna, porszerű spóratelepek (uredotelepek), később pedig fekete kitartóképletek (teleutotelepek) képződnek. A betegség, hasonlóan a vörösfoltossághoz, erős fertőzés esetén korai lombhullást okoz, ami gyengíti a fát és csökkenti a fagytűrését. A védekezés megegyezik a polisztigmás levélfoltosság elleni védekezéssel: az őszi lombeltávolítás és a megfelelő gombaölő szeres kezelések jelentik a megoldást.

A tafrinás betegségek közül a szilván a gyümölcsöt károsító Taphrina pruni, azaz a „babás szilva” okozója a legjelentősebb. A kórokozó a fiatal gyümölcskezdeményeket fertőzi, amelyek torzult, megnyúlt, banán- vagy bab-szerű alakot öltenek, laposak lesznek, mivel a csonthéj nem fejlődik ki bennük. A „babás” gyümölcsök kezdetben sárgászöldek, majd szürkés, hamvas bevonat képződik rajtuk, végül elszáradnak és lehullanak. A fertőzésnek a hűvös, csapadékos tavasz kedvez. A védekezés alapja a rügypattanás előtt elvégzett alapos, rezes lemosó permetezés, amely elpusztítja a rügypikkelyeken áttelelő gombát.

Vírusos betegségek és a megelőzés

A szilva termesztését leginkább veszélyeztető betegség kétségtelenül a szilvahimlő, amelyet a Plum pox virus (PPV), közismert nevén a sharka vírus okoz. Ez a betegség Európa-szerte komoly gazdasági károkat okoz, és sajnos gyógyíthatatlan. A fertőzött fát a tünetek megjelenése után a lehető leghamarabb ki kell vágni és meg kell semmisíteni, hogy megakadályozzuk a továbbterjedését. A vírus a leveleken jellegzetes, gyűrűs, sávos vagy klorotikus foltokat okoz, amelyek leginkább a tavaszi és kora nyári időszakban láthatók. A legbiztosabb tünet azonban a gyümölcsön jelentkezik: az érett szilva héján besüppedő, sötétlila gyűrűk, foltok, barázdák jelennek meg, a gyümölcshús pedig gumiszerűvé, ízetlenné válik, és gyakran idő előtt lehullik.

A sharka vírus terjedésének két fő módja van: a vegetatív szaporítóanyaggal (fertőzött oltványok, szemzőhajtások) és a levéltetvekkel. A vírus elleni védekezés ezért kizárólag a megelőzésen alapulhat. A legfontosabb lépés a garantáltan vírusmentes, ellenőrzött forrásból származó szaporítóanyag, vagyis facsemete ültetése. Soha ne szaporítsunk fát ismeretlen eredetű vagy fertőzésgyanús növényről származó oltóvesszővel vagy szemmel. A megelőzés másik kulcsfontosságú eleme a vírusvektor levéltetvek elleni következetes védekezés a vegetációs időszak alatt.

Szerencsére a nemesítők munkájának köszönhetően ma már számos olyan szilvafajta létezik, amely toleráns vagy rezisztens a sharka vírussal szemben. A toleráns fajták, mint például a ‘Cacanska lepotica’ vagy a ‘Stanley’, bár megfertőződhetnek, a tünetek enyhék vagy nem is jelentkeznek rajtuk, és a fa továbbra is jó minőségű termést hoz. A hiperszenzitív (túlérzékeny) fajták pedig a fertőzés helyén sejtelhalással reagálnak, megakadályozva a vírus továbbterjedését a növényben. Új szilvás telepítésekor mindenképpen érdemes ilyen ellenálló fajtákat választani, különösen azokon a területeken, ahol a vírus már jelen van.

A betegség terjedésének megakadályozása közös felelősség. Ha egy kertben felüti a fejét a szilvahimlő, a fertőzött fát haladéktalanul el kell távolítani a gyökerével együtt, és a helyszínen el kell égetni. A szomszédos, még tünetmentes fákat fokozottan figyelni kell, és a levéltetvek elleni védekezést intenzívebben kell végezni. A betegség bejelentésköteles, így a tünetek észlelésekor a helyi növényvédelmi hatóságot is értesíteni kell. A felelős kertészi magatartás elengedhetetlen a vírus további terjedésének megfékezésében.

A legfontosabb kártevők és az ellenük való védekezés

A poloskaszagú szilvadarázs (Hoplocampa minuta) a tavaszi időszak egyik legjelentősebb kártevője. A kifejlett darazsak a virágzás idején rajzanak, és a petéiket a virágok csészeleveleibe süllyesztik. A kikelő apró, fehéres álhernyók befúrják magukat a fejlődő gyümölcskezdeményekbe, és kirágják azok belsejét. Egyetlen lárva több gyümölcsöt is tönkretehet, mire kifejlődik. A károsított gyümölcsök fejlődése leáll, enyhén megduzzadnak, majd lehullanak. A lehullott gyümölcsön egy apró, fekete lyuk látható, és jellegzetes poloska- vagy darázsszagot árasztanak. A védekezés a rajzás megfigyelésén alapul (fehér ragacsos lapokkal), és a permetezést a sziromhullás után kell elvégezni, amikor a lárvák kelése várható.

A szilvamoly (Grapholita funebrana) okozza a közismert „kukacos” vagy „férges” szilvát. Ennek a kártevőnek évente két (melegebb években akár részleges harmadik) nemzedéke is kifejlődhet. A lepkék a gyümölcsökre rakják petéiket, a kikelő hernyók pedig berágják magukat a gyümölcshúsba, egészen a magig. A berágás helyén gyakran mézgacsepp jelenik meg. A hernyó a gyümölcs belsejét és a mag körüli részt fogyasztja, ürülékével szennyezve azt. A károsított gyümölcsök gyakran kényszerérettek, lilás színt kapnak és idő előtt lehullanak. A védekezés alapja a rajzás nyomon követése szexferomon-csapdákkal, amelyek segítségével a permetezések pontosan időzíthetők a lárvakelés idejére.

A levéltetvek (Aphididae), különösen a hamvas szilva-levéltetű (Hyalopterus pruni), szintén komoly problémát jelentenek. A levelek fonákán és a fiatal hajtásokon telepszenek meg, hatalmas kolóniákat alkotva. Szívogatásukkal gyengítik a fát, a levelek és hajtások torzulását, sárgulását okozzák. Emellett bőségesen ürítenek mézharmatot, amelyen megtelepszik a korompenész, egy fekete bevonatot képezve a leveleken és a gyümölcsökön, ami gátolja a fotoszintézist. A levéltetvek a már említett sharka vírus legfőbb terjesztői is. Ellenük a tavaszi lemosó permetezéssel (az áttelelő tojások ellen) és a vegetáció során alkalmazott rovarölő szeres kezelésekkel védekezhetünk, de a természetes ellenségeik, mint a katicabogarak és a fátyolkák megkímélése is fontos.

A pajzstetvek, mint például a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) vagy az eper-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona), a fa törzsén, ágain és néha a gyümölcsökön is megtelepednek. A testüket borító pajzs alatt szívogatják a növény nedveit, súlyos fertőzés esetén ágpusztulást és a fa legyengülését okozva. A védekezés ellenük a téli és kora tavaszi olajos lemosó permetezéssel a leghatékonyabb, amely a pajzsok alatt áttelelő lárvákat fullasztja meg. A vegetáció során a rajzó, mozgó lárvák ellen lehet rovarölő szerekkel védekezni, de ez nehezebb feladat a pajzs védelme miatt. A takácsatkák (Tetranychidae) a nyári forró, száraz időszakban szaporodnak fel, a levelek szívogatásával azok bronzosodását, majd lehullását okozva, ami szintén a fa legyengüléséhez vezet.

Integrált és biológiai védekezési lehetőségek

Az integrált növényvédelem (IPM) egy olyan komplex szemléletmód, amely a környezet és az emberi egészség kímélését helyezi előtérbe. Ennek keretében a kémiai növényvédő szerek használata csak a legvégső eszköz, amikor a megelőző és alternatív módszerek már nem elégségesek a kártétel gazdasági küszöbérték alatt tartásához. Az IPM alapja a megelőzés: a rezisztens fajták választása, a megfelelő agrotechnika (metszés, tápanyag-utánpótlás, öntözés) és a kerti higiénia. A rendszeres megfigyelés, a kártevők és kórokozók életciklusának ismerete elengedhetetlen a célzott és időzített védekezéshez.

A biológiai növényvédelem a kártevők természetes ellenségeinek (ragadozók, parazitoidok, kórokozók) bevetését vagy felszaporodásuk elősegítését jelenti. A levéltetvek ellen például hatékonyan bevethetők a katicabogarak és azok lárvái, a fátyolkák vagy a zengőlegyek lárvái. A kertünkbe telepített madárodúkkal, rovarhotelekkel, virágos szegélyekkel vonzó élőhelyet teremthetünk ezeknek a hasznos szervezeteknek. A szilvamoly ellen a Trichogramma petefürkésszel végzett biológiai védekezés is egyre elterjedtebb, amely a kártevő petéibe rakja saját petéit, így elpusztítva azokat.

Számos biokertészetben is engedélyezett, természetes alapú készítmény létezik, amelyek alternatívát nyújthatnak a szintetikus vegyszerekkel szemben. A Bacillus thuringiensis (Bt) baktérium törzsei hatékonyak a lepkekártevők hernyói, így a szilvamoly ellen is. A narancsolaj, a repceolaj vagy a paraffinolaj alapú készítmények a lemosó permetezésben a kártevők áttelelő alakjainak gyérítésére használhatók. A kén és a réz, bár a biogazdálkodásban engedélyezettek, szintén körültekintő használatot igényelnek, mert túlzott kijuttatásuk a talajéletet is károsíthatja.

A különböző mechanikai és fizikai védekezési módszerek is fontos részét képezik az integrált védelemnek. A feromoncsapdák nemcsak a rajzásmegfigyelésre, hanem a hím lepkék tömeges befogására is alkalmasak, így gyérítve a populációt. A fatörzsre kora tavasszal kihelyezett hernyóenyves övek megakadályozhatják a talajban telelő kártevők (pl. araszolók) feljutását a koronába. A fertőzött gyümölcsök, levelek és ágak folyamatos, kézi eltávolítása pedig a legegyszerűbb, de az egyik leghatékonyabb módja a fertőzési nyomás csökkentésének.