A hegyicsucsor gondozása

A hegyicsucsor, vagy latin nevén Nierembergia, egy Dél-Amerikából származó, lenyűgöző szépségű, gyakran csésze alakú virágokkal büszkélkedő növénynemzetség. Ezek a növények kiválóan alkalmasak sziklakertekbe, virágágyások szegélyébe, valamint balkonládákba és függőkosarakba ültetve is csodás látványt nyújtanak. Gondozásuk nem túlzottan bonyolult, de néhány alapvető igényüket mindenképpen figyelembe kell venni ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek és bőségesen virágozzanak. Megfelelő odafigyeléssel ezek a bájos kis növények hosszan tartó virágpompával ajándékoznak meg minket a nyári hónapokban.

A hegyicsucsor bemutatása és botanikai jellemzői

A hegyicsucsor a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozik, ami talán meglepő lehet, hiszen megjelenésében kevéssé emlékeztet közismert rokonaira, mint a paradicsom vagy a paprika. A nemzetség körülbelül 20-25 fajt számlál, melyek többsége évelő, de hazánkban gyakran egynyáriként nevelik őket fagyérzékenységük miatt. Leveleik aprók, keskenyek, általában váltakozó állásúak, színük a világoszöldtől a sötétzöldig terjedhet. Virágaik jellemzően tölcsér vagy csésze alakúak, öt sziromlevéllel, és a fehértől a halványlilán át a mélyebb kék és ibolya árnyalatokig sokfélék lehetnek, gyakran sárga vagy kontrasztos torokkal.

A növény habitusa fajtától függően változó; találkozhatunk alacsony, párnát alkotó, terjedő tövű típusokkal, valamint valamivel magasabbra növő, bokrosodó változatokkal is. Általában 15-30 cm magasságot érnek el, így ideális talajtakaróként vagy szegélynövényként is funkcionálhatnak. Virágzási idejük jellemzően a nyár elejétől egészen az ősz elejéig tart, megfelelő körülmények között folyamatosan hozzák újabb és újabb virágaikat. A virágok mérete is változatos, az apróbb, finomabb megjelenésűektől a valamivel nagyobb, feltűnőbb virágokig terjedhet a skála.

A hegyicsucsorok gyökérzete általában sekély, de viszonylag sűrű, ami segíti a tápanyagok és a nedvesség felvételét a talaj felső rétegéből. Ez a tulajdonságuk teszi őket alkalmassá a konténeres nevelésre is, ahol a gyökérzet számára korlátozott hely áll rendelkezésre. Fontos megemlíteni, hogy a növény egyes részei, mint a burgonyafélék családjának több tagja, mérgező alkaloidokat tartalmazhatnak, ezért körültekintően kell eljárni, ha kisgyermekek vagy háziállatok is hozzáférhetnek a növényhez.

Ezek a növények elsősorban díszértékük miatt kedveltek, hiszen bőséges és hosszan tartó virágzásukkal üde színfoltot jelentenek bármely kertben vagy teraszon. A különböző fajták és hibridek között válogatva könnyedén megtalálhatjuk a számunkra leginkább tetsző formát és virágszínt. Népszerűségüket igénytelenségük és jó alkalmazkodóképességük is növeli, feltéve, hogy alapvető szükségleteiket kielégítjük.

A megfelelő fajta kiválasztása

A hegyicsucsor nemzetségen belül több faj és számos nemesített fajta létezik, amelyek között jelentős különbségek lehetnek a virágszín, a növekedési habitus és a fagytűrés tekintetében. A leggyakrabban termesztett fajok közé tartozik a Nierembergia repens (vagy N. rivularis), amely alacsony, terjedő tövű, fehér virágú, és jól bírja a nedvesebb körülményeket. Egy másik népszerű faj a Nierembergia hippomanica, amelynek több változata és fajtája ismert, például a ‘Mont Blanc’ fehér, vagy a ‘Purple Robe’ intenzív lila virágokkal, ezek általában bokrosabb növekedésűek.

A fajtaválasztásnál fontos szempont lehet a rendelkezésre álló hely és a tervezett felhasználás. Ha talajtakaróként vagy sziklakerti növényként szeretnénk ültetni, az alacsony, elterülő fajták, mint a Nierembergia repens, kiváló választásnak bizonyulnak. Amennyiben balkonládába, függőkosárba vagy virágágyás szegélyébe keresünk növényt, a bokrosabb, dúsabb virágzatú fajták, mint a Nierembergia hippomanica fajtái vagy a Nierembergia caerulea (kék hegyicsucsor) lehetnek ideálisak.

Érdemes tájékozódni az egyes fajták fagytűrő képességéről is, különösen, ha évelőként szeretnénk nevelni a növényt. Bár a legtöbb hegyicsucsort hazánkban egynyáriként kezelik, enyhébb teleken, védett fekvésben és megfelelő téli takarással egyes fajták áttelelhetnek. A kertészeti árudákban általában kaphatunk információt az adott fajta specifikus igényeiről és tulajdonságairól, ami megkönnyíti a döntést.

Ne feledkezzünk meg a virágszínről sem, hiszen ez alapvetően meghatározza majd a növény látványát és a kert összhangját. A hegyicsucsorok virágai a tiszta fehértől a halványkéken és lilán át egészen az intenzív ibolyaszínig terjedhetnek, így könnyen illeszthetők különböző színkoncepciókba. Egyes fajták virágának közepe kontrasztos színű, ami tovább növeli dekoratív értéküket és vonzza a beporzó rovarokat.

Az ideális ültetési hely meghatározása

A hegyicsucsorok általában a napos vagy legfeljebb félárnyékos fekvést kedvelik a legjobban. Ahhoz, hogy bőségesen virágozzanak, legalább napi 6 óra közvetlen napsütésre van szükségük. Ennél kevesebb fény esetén a növények megnyúlhatnak, gyengébbek lehetnek, és a virágzás is szegényesebb lesz. Azonban a tűző déli napot, különösen a forró nyári hónapokban, érdemes kerülni, mert az erős napsugárzás megperzselheti a leveleket és a virágokat.

A szélvédett hely szintén előnyös a hegyicsucsor számára, mivel törékeny szárai könnyen megsérülhetnek az erős széllökésektől. Egy déli vagy nyugati fekvésű fal vagy kerítés mellett, esetleg más, magasabb növények takarásában jól érezhetik magukat. Fontos azonban, hogy a levegő azért járhasson körülöttük, mert a túlzottan párás, levegőtlen környezet kedvez a gombás megbetegedések kialakulásának.

Talaj tekintetében a hegyicsucsor a jó vízáteresztő képességű, laza szerkezetű, tápanyagban közepesen gazdag talajokat részesíti előnyben. A pangó víz kifejezetten káros a gyökerek számára, könnyen gyökérrothadáshoz vezethet, ezért a nehéz, agyagos talajokat mindenképpen fel kell javítani ültetés előtt. Homok, perlit vagy apró szemű kavics hozzáadásával javítható a talaj vízelvezetése.

Amennyiben konténerbe vagy balkonládába ültetjük, válasszunk jó minőségű, általános virágföldet, amely már tartalmazza a megfelelő arányban a lazító anyagokat. A cserép vagy láda alján mindenképpen legyenek vízelvezető nyílások, hogy a felesleges öntözővíz szabadon távozhasson. Egy réteg agyaggolyó vagy kavics a cserép alján tovább javíthatja a vízelvezetést és megelőzheti a gyökerek túlzott nedvességnek való kitettségét.

A talaj előkészítése és az ültetés fortélyai

Mielőtt a hegyicsucsor palántákat a végleges helyükre ültetnénk, alaposan készítsük elő a talajt, hogy optimális körülményeket biztosítsunk a növekedésükhöz. Ha virágágyásba kerülnek, ássuk fel a talajt legalább 20-25 cm mélyen, és távolítsuk el a gyomokat, köveket és egyéb törmelékeket. Ez a lépés nemcsak a gyomkonkurenciát csökkenti, hanem a talaj szerkezetét is javítja, lazábbá téve azt a gyökerek számára.

A felásott talajhoz érdemes érett komposztot vagy szerves trágyát keverni, hogy növeljük a tápanyagtartalmát és javítsuk a vízmegtartó képességét, miközben a szerkezetét is kedvezően befolyásoljuk. Ha a talajunk túlságosan kötött, agyagos, akkor homok vagy perlit hozzáadásával tehetjük lazábbá és jobb vízáteresztővé. A cél egy morzsalékos, jó levegőellátottságú közeg létrehozása.

Az ültetés során az ültetőgödrök mérete legyen valamivel nagyobb, mint a palánták gyökérlabdája. A palántákat óvatosan vegyük ki a nevelőedényből, ügyelve arra, hogy a gyökerek ne sérüljenek. Helyezzük őket az előkészített gödörbe úgy, hogy a gyökérlabda teteje egy szintben legyen a környező talajfelszínnel. A növények közötti ültetési távolság fajtától függően általában 15-25 cm legyen, hogy elegendő terük legyen a növekedéshez és a megfelelő légáramlás biztosított legyen.

Az ültetés után óvatosan töltsük vissza a földet a gyökerek köré, enyhén tömörítsük meg, hogy a növény stabilan álljon, majd alaposan öntözzük be a frissen ültetett hegyicsucsorokat. Ez segít a talajnak leülepedni a gyökerek körül és biztosítja a kezdeti nedvességet. Az ültetést követő néhány napban figyeljünk oda a rendszeres, de mérsékelt öntözésre, amíg a növények meg nem erősödnek új helyükön.

Öntözési szükségletek és praktikák

A hegyicsucsor mérsékelt vízigényű növény, amely a rendszeres, de nem túlzott öntözést hálálja meg leginkább. Fontos, hogy a talaja mindig enyhén nyirkos legyen, de soha ne álljon vízben, mivel a pangó víz gyökérrothadást okozhat. Az öntözés gyakorisága nagyban függ az időjárási körülményektől, a talaj típusától és attól, hogy a növény szabadföldben vagy konténerben nevelkedik-e.

A nyári melegben, különösen napos fekvésben, szükség lehet gyakoribb, akár napi öntözésre is, főleg a konténeres növények esetében, amelyek gyorsabban kiszáradnak. Mindig ellenőrizzük a talaj felső rétegének nedvességtartalmát, mielőtt újra öntöznénk; ha az ujjunkkal benyúlva száraznak érezzük, akkor itt az ideje a vízutánpótlásnak. A legjobb kora reggel vagy késő este öntözni, hogy a víznek legyen ideje beszivárogni a talajba, mielőtt a nap heve elpárologtatná.

Szabadföldi ültetés esetén, ha a talaj jó vízmegtartó képességű, elegendő lehet ritkábban, de alaposabban öntözni, hogy a víz mélyebbre hatoljon és a gyökereket mélyebb növekedésre ösztönözze. Kerüljük a levelek és virágok fölötti öntözést, amennyire csak lehetséges, mert ez elősegítheti a gombás betegségek kialakulását. Inkább a növény tövéhez irányítsuk a vizet, óvatosan, hogy ne mossuk ki a talajt a gyökerek közül.

A túlöntözés legalább annyira káros lehet, mint a kiszáradás. Ha a levelek sárgulni kezdenek és a növény lankadtnak tűnik annak ellenére, hogy a talaj nedves, az a túlöntözés jele lehet. Ilyenkor csökkentsük az öntözés gyakoriságát és győződjünk meg róla, hogy a vízelvezetés megfelelő. A jó vízelvezetés kulcsfontosságú a hegyicsucsor egészségének megőrzésében, ezért erre mindig fordítsunk kiemelt figyelmet.

Tápanyag-utánpótlás és trágyázás

A hegyicsucsor nem tartozik a kifejezetten tápanyagigényes növények közé, de a rendszeres és bőséges virágzáshoz szüksége van megfelelő mennyiségű tápanyagra. Az ültetéskor a talajba kevert komposzt vagy érett szerves trágya jó alapot biztosít a kezdeti fejlődéshez. Ezt követően, különösen a hosszan virágzó fajták esetében, érdemes további tápanyag-utánpótlásról gondoskodni a vegetációs időszak alatt.

A virágzási időszakban, amely általában tavasz végétől ősz elejéig tart, kéthetente vagy havonta egyszer adhatunk a növénynek folyékony, virágzó növények számára kifejlesztett tápoldatot. Fontos, hogy a tápoldatot mindig a gyártó által ajánlott hígításban alkalmazzuk, mert a túlzott tápanyag-koncentráció károsíthatja a gyökereket. A tápoldatozást mindig nedves talajra végezzük, hogy elkerüljük a gyökerek megégését.

Választhatunk lassan oldódó, granulált műtrágyát is, amelyet tavasszal, a szezon elején dolgozhatunk be a talajba a növények körül. Ez a típusú trágya fokozatosan bocsátja ki a tápanyagokat több hónapon keresztül, így egyenletes ellátást biztosít. Figyeljünk arra, hogy a választott műtrágya kiegyensúlyozott legyen, vagy kissé magasabb foszfor- és káliumtartalommal rendelkezzen, mivel ezek az elemek segítik elő a virágképződést és a növény ellenálló képességét.

Kerüljük a túlzott nitrogénbevitelt, mert az bár dús lombozatot eredményezhet, a virágzás rovására mehet. Ha a növény levelei túlságosan sötétzöldek és erőteljesen nőnek, de kevés virágot hoznak, az a nitrogén túladagolásának jele lehet. Ilyenkor függesszük fel a nitrogénben gazdag trágyázást és váltsunk alacsonyabb nitrogéntartalmú, virágzást serkentő készítményre, vagy egyszerűen csak hagyjuk, hogy a növény felhasználja a felesleges nitrogént.

Metszés és az elnyílt virágok eltávolítása

A hegyicsucsor gondozásának fontos része a rendszeres metszés és az elnyílt virágok eltávolítása, más néven deadheading. Ez a művelet nemcsak esztétikai szempontból előnyös, hanem serkenti a növényt újabb virágok képzésére és megakadályozza a magok beérését, ami energiát vonna el a további virágzástól. Az elnyílt virágokat a virágszárral együtt csípjük vagy vágjuk le, egészen a következő levélig vagy elágazásig.

A szezon közepén, különösen, ha a növény kissé megnyúlt vagy felkopaszodott, egy erőteljesebb visszametszés is jót tehet neki. Ilyenkor a hajtások egyharmadát vagy akár felét is visszavághatjuk. Ez arra ösztönzi a növényt, hogy új, friss hajtásokat hozzon és dúsabb, kompaktabb bokorrá fejlődjön, ami gyakran egy második, bőséges virágzási hullámot eredményez a nyár második felében vagy kora ősszel.

A visszametszés után érdemes egy kevés tápoldattal megkínálni a növényt, hogy támogassuk az új hajtások növekedését. Ügyeljünk arra, hogy tiszta és éles metszőollót vagy csipeszt használjunk, hogy a vágási felületek simák legyenek, és minél kevésbé sérüljön a növény. A tiszta eszközök használata a betegségek terjedésének megelőzésében is fontos szerepet játszik.

Amennyiben a hegyicsucsort évelőként szeretnénk átteleltetni, késő ősszel, az első komolyabb fagyok előtt érdemes visszavágni a hajtásokat a talajfelszín felett körülbelül 5-10 cm-re. Ez segít a növénynek felkészülni a téli nyugalmi időszakra és csökkenti a betegségek áttelelésének esélyét a növényi maradványokon. Tavasszal, az új hajtások megjelenésekor az esetlegesen elfagyott részeket távolítsuk el.

Kártevők és betegségek elleni védekezés

A hegyicsucsor általában ellenálló növénynek számít, de időnként megtámadhatják bizonyos kártevők és betegségek, különösen, ha a tartási körülmények nem optimálisak. A leggyakoribb kártevők közé tartoznak a levéltetvek, a takácsatkák és a liszteskék. Ezek a szívó kártevők a növény nedveivel táplálkoznak, gyengítve azt, és torzulásokat, sárgulást okozhatnak a leveleken.

A levéltetvek általában a fiatal hajtásokon és a levélfonákon jelennek meg csoportosan. Enyhe fertőzés esetén elegendő lehet vízsugárral lemosni őket, vagy szappanos vízzel permetezni a növényt. Súlyosabb esetben rovarölő szer alkalmazása válhat szükségessé. A takácsatkák a meleg, száraz körülményeket kedvelik, és finom szövedéket képeznek a leveleken; ellenük atkairtó szerrel vagy a páratartalom növelésével védekezhetünk. A liszteskék apró, fehér, repülő rovarok, amelyek szintén a levelek fonákján tartózkodnak; sárga ragacsos lapokkal vagy rovarölő szerekkel gyéríthetők.

A gombás betegségek közül a leggyakoribb a lisztharmat és a gyökérrothadás. A lisztharmat fehér, porszerű bevonatot képez a leveleken és a szárakon, különösen párás, meleg időben és rossz légmozgás esetén. Megelőzésként fontos a megfelelő tőtávolság betartása és a levelek szárazon tartása. Fertőzés esetén gombaölő szeres permetezés segíthet. A gyökérrothadást a túlöntözés és a rossz vízelvezetés okozza; megelőzése a helyes öntözési gyakorlat és a jó minőségű, laza talaj használata.

A betegségek és kártevők megjelenésének megelőzése érdekében fontos a növények rendszeres ellenőrzése, a megfelelő gondozási gyakorlatok betartása, és a fertőzött növényi részek azonnali eltávolítása. Az egészséges, jó kondícióban lévő növények általában ellenállóbbak a kártevőkkel és betegségekkel szemben. Ha vegyszeres védekezés mellett döntünk, mindig tartsuk be a használati utasítást és válasszunk környezetkímélő készítményeket, ha lehetséges.

A hegyicsucsor átteleltetése

Bár a legtöbb hegyicsucsor fajtát hazánkban egynyáriként nevelik fagyérzékenységük miatt, bizonyos fajták és megfelelő körülmények között megkísérelhető az átteleltetésük. Az átteleltetés sikeressége nagyban függ a választott fajta fagytűrésétől, a tél keménységétől és a biztosított védelemtől. Az enyhébb éghajlatú területeken, védett fekvésben nagyobb eséllyel maradnak életben a szabadföldbe kiültetett tövek.

A szabadföldben nevelt hegyicsucsorok átteleltetéséhez az első fagyok előtt érdemes a növényeket visszavágni a talajszint felett körülbelül 5-10 cm-re. Ezt követően takarjuk be a töveket vastag réteg lombbal, szalmával vagy fenyőgallyakkal. Ez a takaróréteg segít megvédeni a gyökereket a téli fagyoktól és a hőmérséklet-ingadozásoktól. Tavasszal, a fagyveszély elmúltával a takarást óvatosan távolítsuk el.

A konténerben nevelt hegyicsucsorok átteleltetése egyszerűbb lehet, mivel a cserepeket fagymentes, hűvös, de világos helyre vihetjük. Ideális erre a célra egy fűtetlen veranda, lépcsőház, garázs vagy pince, ahol a hőmérséklet 5-10 °C között van. Ebben az időszakban a növény nyugalmi állapotba kerül, ezért csak minimális öntözést igényel, éppen annyit, hogy a földje ne száradjon ki teljesen. Tápoldatozni ilyenkor egyáltalán nem szükséges.

Tavasszal, amikor az éjszakai fagyok már nem fenyegetnek, a növényeket fokozatosan szoktassuk hozzá a melegebb és naposabb kültéri körülményekhez. Először csak néhány órára tegyük ki őket árnyékosabb helyre, majd napról napra növeljük a kint töltött időt és a napsütéses órák számát. Ezzel elkerülhetjük a levelek megégését és a növény stresszes állapotát. Szükség esetén ültessük át friss földbe, és kezdjük el újra a rendszeres öntözést és tápoldatozást.

Szaporítási módszerek: magvetés és dugványozás

A hegyicsucsor szaporítása többféleképpen is történhet, leggyakrabban magvetéssel vagy dugványozással próbálkozhatunk. A magvetés egy viszonylag egyszerű módszer, bár a magról kelt növények virágzása általában későbbre tehető, mint a dugványról nevelteké. A magokat kora tavasszal, február végén vagy március elején vessük el beltéren, palántanevelő tálcákba vagy cserepekbe, laza, jó vízáteresztő képességű palántaföldbe.

A magokat csak vékonyan takarjuk földdel, vagy egyszerűen nyomkodjuk a föld felszínére, mivel fényre csírázhatnak. Tartsuk a földet folyamatosan enyhén nedvesen, de ne túl vizesen, és biztosítsunk 18-22 °C körüli hőmérsékletet a csírázáshoz. A csírázás általában 2-3 hetet vesz igénybe. Amikor a kis palánták már elég erősek és megjelent rajtuk néhány valódi levél, óvatosan tűzdeljük át őket különálló cserepekbe. A kiültetésre az utolsó tavaszi fagyok elmúltával kerülhet sor.

A dugványozás egy másik hatékony módszer, amellyel az anyanövénnyel teljesen megegyező tulajdonságú utódokat kaphatunk. A dugványokat nyár elején vagy közepén érdemes szedni az egészséges, nem virágzó hajtások csúcsi részéről. Egy körülbelül 8-10 cm hosszú hajtásdarabot vágjunk le, távolítsuk el az alsó leveleket, és a vágási felületet mártsuk gyökereztető hormonba, bár ez utóbbi nem mindig szükséges.

A przygotowane sadzonki należy umieścić w wilgotnym podłożu do ukorzeniania, takim jak mieszanka torfu i perlitu. Biztosítsunk számukra magas páratartalmat, például egy átlátszó műanyag fóliával vagy üveglappal történő letakarással, és helyezzük őket világos, de közvetlen napfénytől védett helyre. A gyökeresedés általában 3-4 hetet vesz igénybe. Amint az új gyökerek kifejlődtek és a dugványok növekedésnek indultak, átültethetjük őket nagyobb cserepekbe, majd később kiültethetjük a szabadba.

Társítás más növényekkel a kertben

A hegyicsucsor sokoldalú növény, amely kiválóan társítható más egynyári és évelő virágokkal, valamint alacsonyabb cserjékkel a kertben. Alacsony, párnás vagy bokros növekedési formája miatt ideális szegélynövényként virágágyások előterébe, ahol finom textúrájával és bőséges virágzásával keretezheti a magasabbra növő fajokat. Jól mutat például petúniák, bársonyvirágok (büdöske), lobéliák vagy éppen alacsonyabb termetű díszfüvek társaságában.

Sziklakertekben is remekül érzi magát, ahol a kövek közül előbukkanó virágai különleges hangulatot teremtenek. Itt jól kombinálható más szárazságtűrő, alacsony növésű évelőkkel, mint például a kövirózsák, varjúhájak, kakukkfüvek vagy a pázsitviola. Fontos, hogy a társnövények hasonló fény- és vízigényűek legyenek, hogy mindannyian jól fejlődhessenek egymás mellett.

Konténeres ültetésekben, balkonládákban és függőkosarakban a hegyicsucsor kiváló központi vagy éppen csüngő elem lehet, attól függően, hogy melyik fajtáját választjuk. Társíthatjuk például futómuskátlival, legyezővirággal (Scaevola), verbénával vagy édesburgonya-hajtatással (Ipomoea batatas), amelyekkel együtt látványos és hosszan virágzó kompozíciókat alkothatunk. A különböző színek és formák kombinálásával igazán egyedi és szemet gyönyörködtető összeültetéseket hozhatunk létre.

A hegyicsucsor vonzza a beporzó rovarokat, például a méheket és a pillangókat, így ültetésével hozzájárulhatunk a kert biodiverzitásának növeléséhez. Ha olyan növények közelébe ültetjük, amelyek szintén kedveltek a beporzók körében, még inkább élénkíthetjük a kert ezen részét. Például levendulával, zsályával vagy körömvirággal társítva egy igazán rovarbarát zugot alakíthatunk ki.

Gyakori hibák a hegyicsucsor nevelése során

A hegyicsucsor gondozása során előfordulhat néhány tipikus hiba, amelyek negatívan befolyásolhatják a növény egészségét és virágzását. Az egyik leggyakoribb probléma a túlöntözés vagy a rossz vízelvezetésű talaj használata. Ez gyökérrothadáshoz vezethet, ami a növény pusztulását okozhatja. Mindig győződjünk meg róla, hogy a talaj jó vízáteresztő, és csak akkor öntözzünk, ha a föld felső rétege már kissé kiszáradt.

Egy másik gyakori hiba a nem megfelelő fényviszonyok biztosítása. A hegyicsucsor napfénykedvelő növény, és ha túl árnyékos helyre kerül, megnyúlhat, gyengévé válhat, és a virágzása is elmaradhat vagy szegényes lesz. Legalább napi hat óra napsütésre van szüksége a bőséges virágzáshoz. Azonban a tűző déli napot, különösen a nyári hőségben, érdemes kerülni, mert az károsíthatja a leveleket.

A tápanyaghiány vagy a nem megfelelő trágyázás szintén problémákat okozhat. Bár nem kifejezetten tápanyagigényes, a folyamatos virágzáshoz szüksége van rendszeres, de mérsékelt tápanyag-utánpótlásra. A túlzott nitrogénbevitel viszont a virágzás rovására mehet, ezért kiegyensúlyozott, virágzást serkentő tápoldatot használjunk. Ügyeljünk arra, hogy ne trágyázzuk túl a növényt, mert az is káros lehet.

Végül, a metszés és az elnyílt virágok eltávolításának elhanyagolása is csökkentheti a virágzási kedvet és a növény dekoratív értékét. Az elnyílt virágok rendszeres leszedése (deadheading) újabb virágzásra ösztönzi a növényt. Egy szezon közbeni visszametszés pedig segíthet megifjítani a növényt és dúsabb, kompaktabb formát eredményezhet, ami gazdagabb virágzást hozhat a későbbiekben.