A madársóska teleltetése
A madársóska, különösen a trópusi és szubtrópusi származású, gumós fajták, mint például a népszerű lila levelű szerencsehere, sikeres teleltetése elengedhetetlen a növény hosszú távú egészségéhez és a következő évi bőséges virágzáshoz. A teleltetés lényegében a növény természetes életciklusának, a nyugalmi periódusnak a mesterséges biztosítását jelenti. Ez a pihenőidő lehetővé teszi a növény számára, hogy energiát gyűjtsön, regenerálódjon és felkészüljön a tavaszi újbóli hajtásra. A helyes teleltetési technika elsajátítása biztosítja, hogy kedvenc madársóskánk évről évre megújulva díszítse otthonunkat.
A teleltetésre való felkészülés általában ősszel kezdődik, ahogy a nappalok rövidülnek és a hőmérséklet csökken. A növény maga jelzi, amikor a nyugalmi időszakára készül: a növekedése lelassul, a levelei pedig fokozatosan elkezdenek sárgulni, elszáradni és lehullani. Ez egy teljesen természetes folyamat, nem a növény pusztulását jelzi, így nem kell megijedni tőle. Ebben az időszakban kulcsfontosságú, hogy fokozatosan csökkentsük az öntözést, hagyva, hogy a talaj egyre inkább kiszáradjon. A tápoldatozást az ősz elejétől már teljesen hagyjuk el, hiszen a növénynek nincs szüksége extra tápanyagokra a pihenés alatt.
Amikor a növény összes levele elszáradt és a föld feletti részek teljesen visszahúzódtak, a cserép a benne lévő gumókkal vagy rizómákkal készen áll a teleltetésre. A legideálisabb teleltető hely egy hűvös, sötét és fagymentes helyiség. Tökéletesen megfelel erre a célra egy pince, egy fűtetlen garázs, egy kamra vagy akár egy hűvösebb lépcsőház is. Az optimális teleltetési hőmérséklet 5 és 10 Celsius-fok között van. A túl meleg helyen a gumók idő előtt kihajthatnak, a túl hideg, fagypont alatti hőmérséklet pedig károsíthatja vagy elpusztíthatja őket.
A nyugalmi időszak alatt, ami általában 2-3 hónapig tart, a növénynek szinte semmilyen gondozásra nincs szüksége. Az öntözést minimálisra kell csökkenteni. Elegendő havonta-kéthavonta egy nagyon kevés vizet adni neki, éppen csak annyit, hogy a földlabda és a benne lévő gumók ne száradjanak ki teljesen, ne zsugorodjanak össze. A túlzott téli öntözés a leggyakoribb hiba, ami a gumók rothadásához vezet, ezért erre különösen figyeljünk. A lényeg, hogy a növényt hagyjuk békében pihenni.
Egy alternatív teleltetési módszer, hogy a levelek leszáradása után a gumókat kiemeljük a cserépből. Óvatosan rázzuk le róluk a földet, és hagyjuk őket néhány napig egy újságpapíron, szellős helyen száradni. Ezt követően a gumókat egy papírzacskóba vagy egy dobozba helyezhetjük, száraz tőzeggel, fűrészporral vagy vermikulittal rétegezve. Így tárolva még kisebb helyet foglalnak, és a nedvességtartalmuk is jobban kontrollálható. Ezt a módszert alkalmazva is fontos a hűvös, fagymentes tárolás.
Az ébresztés ideje
A nyugalmi időszak általában a tél végén, kora tavasszal ér véget. Az „ébresztés” ideje általában február végén, márciusban jön el. Ekkor a teleltetett cserepet vagy a külön tárolt gumókat elő kell venni, és fel kell készíteni őket az új vegetációs időszakra. Ez egy kiváló alkalom a növény átültetésére. A régi, kimerült földet érdemes friss, tápanyagdús, laza szerkezetű virágföldre cserélni. Ha a gumókat külön tároltuk, most kell őket elültetni az új cserépbe.
Az átültetés során vizsgáljuk meg a gumókat. Az egészséges gumó kemény és feszes tapintású. Ha találunk puha, penészes vagy teljesen kiszáradt, üres gumókat, azokat dobjuk ki. Egy közepes méretű cserépbe akár 5-10 gumót is ültethetünk, így egy szép, dús, bokros növényt kapunk majd. A gumókat körülbelül 1-2 centiméter mélyre ültessük, a csúcsosabb végükkel felfelé. Ha nem egyértelmű, melyik a csúcsa, fektetve is elültethetjük, a növény majd megtalálja a helyes irányt.
Az ültetés után helyezzük a cserepet egy világos, meleg helyre, például egy ablakpárkányra. Ekkor kezdjük el újra, de még csak nagyon óvatosan és fokozatosan az öntözést. Először csak enyhén nedvesítsük be a földet. A túlöntözés ebben a kezdeti szakaszban szintén rothadáshoz vezethet. Ahogy az első apró, vöröses hajtások megjelennek a föld felszínén – ami általában néhány hetet vesz igénybe –, úgy növelhetjük az öntözővíz mennyiségét.
Amint a növény intenzív növekedésnek indul és kifejleszti az első leveleit, áttérhetünk a normál, vegetációs időszak alatti öntözési rendre. A tápoldatozást is ekkor kezdhetjük el, kezdetben még hígabb koncentrációban, majd áttérve a 2-3 hetenkénti rendszeres tápanyag-utánpótlásra. A megfelelő ébresztéssel és gondozással a madársóska hamarosan újra teljes pompájában, dús lombozattal és virágokkal fog díszíteni.
A szabadban tartott madársóska teleltetése
A szabadban, balkonládában vagy cserépben nevelt, nem fagytűrő madársóska fajták teleltetése hasonló elveken alapul, mint a szobaiaké. Az első fagyok közeledtével, de még mielőtt a hőmérséklet tartósan 0 Celsius-fok alá süllyedne, a növényeket be kell vinni egy védett helyre. Ha a növény már visszahúzódott, a cserepet a földdel és a gumókkal együtt elhelyezhetjük egy hűvös pincében vagy garázsban, ugyanúgy, mint a szobanövények esetében.
Ha a növény még leveles, amikor bevisszük, egy világos, de hűvös helyen (pl. fűtetlen veranda, lépcsőház) hagyhatjuk, hogy a levelei természetes úton száradjanak le és húzódjanak vissza. Ebben az időszakban már ne öntözzük. Miután a lombozat teljesen elszáradt, a cserép mehet a sötét, hűvös teleltető helyre. Alternatívaként a gumókat itt is kiemelhetjük a földből és száraz közegben, dobozban tárolhatjuk tavaszig.
A kertbe kiültetett, nem fagytűrő madársóskák, mint például az Oxalis deppei (négylevelű szerencsehere) gumóit az első fagyok előtt fel kell szedni. Miután a lombozatuk elszáradt vagy a fagy megcsípte, egy ásóvilla segítségével óvatosan emeljük ki a gumócsomókat a földből. Hagyjuk rajtuk a szárakat, és néhány napig egy szellős, fedett helyen (pl. fészerben) terítsük szét őket, hogy a rájuk tapadt föld megszáradjon.
A száradás után a földet óvatosan dörzsöljük le róluk, a szárakat pedig vágjuk vissza néhány centiméteresre. A tiszta, száraz gumókat ezután ugyanúgy tárolhatjuk, mint a cserepes növények esetében: papírzacskóban vagy dobozban, száraz tőzegbe vagy fűrészporba ágyazva, egy hűvös, fagymentes helyen. Tavasszal, az utolsó fagyok elmúltával, általában április végén vagy május elején ültethetjük ki őket újra a kertbe.
Örökzöld és fagytűrő fajták
Fontos megjegyezni, hogy nem minden madársóska fajta igényel klasszikus teleltetést, vagyis nyugalmi periódust. Léteznek örökzöld fajok, mint például az Oxalis vulcanicola, amelyek megfelelő körülmények között egész évben aktívak maradnak és díszítenek. Ezeket a fajtákat télen is világos helyen kell tartani, de a csökkenő fénymennyiség miatt a növekedésük lelassul. Az öntözést a téli hónapokban mérsékelni kell, csak akkor öntözzünk, ha a talaj felszíne már száraz. A tápoldatozást is ritkítsuk, elegendő 6-8 hetente tápanyagot adni nekik.
A kertben is találkozhatunk teljesen télálló madársóska fajokkal. Az egyik legismertebb ilyen az erdei madársóska (Oxalis acetosella), amely Magyarországon is őshonos. Ez a faj a hűvös, árnyékos, nyirkos erdők aljnövényzetében él, és jól bírja a téli hideget és a fagyot. Rizómáival terjed a föld alatt, és semmilyen különleges téli védelmet nem igényel. Tavasszal magától újra kihajt, és elborítja a talajt a jellegzetes, lóherére emlékeztető leveleivel.
Egy másik, gyakran ültetett, télállónak mondott kerti faj a bókoló madársóska (Oxalis adenophylla). Ez a Dél-Amerikából származó, gumós növény rózsaszín virágaival és szürkészöld, redőzött leveleivel díszít. Bár a legtöbb forrás télállónak írja le, a biztonságos átteleléséhez elengedhetetlen a jó vízelvezetésű talaj. A téli csapadék és a pangó víz könnyen a gumók rothadásához vezethet. Ezért érdemes sziklakertekbe, rézsűkre vagy magaságyásokba ültetni, és a tövét télen egy réteg mulccsal (pl. fenyőkéreg, lomb) takarni a túlzott nedvesség és az extrém hideg ellen.
A teleltetés sikeressége tehát nagyban függ a konkrét madársóska fajtától. Mielőtt döntenénk a teleltetés módjáról, mindig tájékozódjunk a növényünk specifikus igényeiről. A trópusi, gumós szobanövények esetében a hűvös, sötét pihentetés elengedhetetlen, míg a kerti, télálló fajok különösebb beavatkozás nélkül is átvészelik a hideg hónapokat. A helyes teleltetés a gondos kertész egyik legfontosabb feladata, ami a következő szezonban busásan megtérül.
