A ricinus teleltetése

A ricinus trópusi, fagyérzékeny természete miatt hazánk éghajlati viszonyai között jellemzően egynyári dísznövényként tartható. Az első komolyabb őszi fagyok beköszöntével a növény lombozata és szára elfeketedik, megbarnul, és a növény elpusztul. Sokan minden évben újra vetik magról, élvezve a gyors növekedés és a palántanevelés örömeit. Ennek ellenére a kísérletező kedvű, elhivatott kertészek körében felmerül a kérdés, hogy megkísérelhető-e a növény átteleltetése. Bár a szabadföldi teleltetés a mi klímánkon lehetetlen, bizonyos módszerekkel, megfelelő körülmények között a növény vagy annak egy része megmenthető a következő szezonra, ami egy érdekes kihívást és különleges kertészeti tapasztalatot jelenthet.

A ricinus teleltetésének gondolata leginkább azokat a kertészeket foglalkoztatja, akik egy különösen szép, egyedi színváltozatú vagy formájú példányt szeretnének megőrizni a következő évre. A magról szaporított növények ugyanis, bár nagyrészt öröklik a szülői tulajdonságokat, mutathatnak némi változatosságot. Az átteleltetett növény ezzel szemben genetikailag azonos marad, garantálva a kedvelt tulajdonságok megőrzését. Emellett egy sikeresen átteleltetett, már fejlett gyökérzettel és törzzsel rendelkező növény a következő tavasszal sokkal korábban és erőteljesebben indul növekedésnek, mint a magról vetett társai, így hamarabb elérheti a dekoratív, impozáns méretet.

Fontos hangsúlyozni, hogy a ricinus teleltetése nem egy bevett, általánosan alkalmazott gyakorlat, és a siker nem garantált. A folyamat jelentős odafigyelést, megfelelő teleltető helyiséget és gondoskodást igényel. A növény trópusi eredete miatt a fagymentes, de hűvös, világos hely az ideális a számára a téli nyugalmi időszakban. A túlságosan meleg és sötét helyen a növény a tél folyamán is növekedésnek indulhat, de a fényhiány miatt gyenge, etiolált, megnyúlt hajtásokat hoz, amelyek könnyen megbetegszenek és kimerítik a növény tartalékait. A teleltetés tehát egyfajta mesterségesen előidézett nyugalmi állapot fenntartását jelenti.

A teleltetésre szánt növényt már a szezon vége felé érdemes felkészíteni a változásra. Kora ősszel, szeptembertől kezdve fokozatosan csökkentsük a tápanyag-utánpótlást és az öntözést. Ez segíti a növekedés lelassulását és a hajtások beérését, ami növeli a teleltetés sikerének esélyét. A teleltetésre csak a teljesen egészséges, kártevő- és betegségmentes példányok alkalmasak. A legyengült, fertőzött növények nagy valószínűséggel nem élik túl a téli hónapok megpróbáltatásait a zárt térben, sőt, a teleltető helyiségben lévő többi növényre is veszélyt jelenthetnek.

A dézsás növények teleltetése

A ricinus átteleltetésének legkézenfekvőbb módja a dézsában nevelt példányok bevitele egy fagymentes helyiségbe. Ez a módszer a legkevésbé drasztikus a növény számára, mivel a gyökérzete nem sérül a kiásás során. Mielőtt a növényt bevinnénk, az első fagyok előtt, de amikor a hőmérséklet már tartósan 10 Celsius-fok alá süllyed, érdemes a növényt alaposan visszametszeni. A lombozat nagy részét és a hajtásokat vágjuk vissza, csak egy körülbelül 20-30 centiméteres csonkot hagyva a fő törzsből. Ez a drasztikus metszés csökkenti a párologtatást, és a növényt nyugalmi állapotba kényszeríti, megakadályozva a téli növekedést.

A visszametszett növényt vigyük be a teleltető helyiségbe. Az ideális teleltető hely egy világos, de hűvös helyiség, ahol a hőmérséklet stabilan 5 és 10 Celsius-fok között van. Ilyen lehet egy fűtetlen veranda, egy világos pince, egy fagymentes garázs ablakkal vagy egy lépcsőház. A túl meleg helyiség (például egy fűtött szoba) nem alkalmas, mert a növényt folyamatos növekedésre serkenti, ami a téli fényhiányos időszakban nem kívánatos. A túl sötét hely pedig a növény pusztulásához vezethet, még nyugalmi állapotban is szüksége van némi szórt fényre.

A teleltetés során a növény gondozása minimálisra csökken. Az öntözést drasztikusan le kell redukálni. A cél csupán az, hogy a földlabda ne száradjon ki teljesen. A talajt éppen csak annyira tartsuk nyirkosan, hogy a gyökerek életben maradjanak. Általában elegendő havonta egyszer, nagyon kis mennyiségű vizet adni a növénynek. A túlöntözés a leghalálosabb hiba a téli időszakban, mivel a hideg, nedves közegben a gyökerek gyorsan rothadásnak indulnak. Tápanyag-utánpótlásra a teleltetés alatt egyáltalán nincs szükség.

Rendszeresen, legalább havonta egyszer ellenőrizzük a telelő növényt. Vizsgáljuk meg, hogy nem jelentek-e meg rajta kártevők, például pajzstetvek vagy takácsatkák, amelyek a zárt, száraz levegőjű helyiségekben felszaporodhatnak. Ellenőrizzük a törzs állapotát is, hogy nincs-e rajta rothadásra utaló jel. A tél végéhez közeledve, február végén, március elején, ahogy a nappalok hosszabbodnak, a növényen megjelenhetnek az első új hajtások. Ekkor fokozatosan növelhetjük az öntözés mennyiségét, és elkezdhetjük a növényt a tavaszi kiültetésre felkészíteni.

A szabadföldi növények rizómáinak felszedése

A szabadföldbe ültetett ricinus esetében is van lehetőség a teleltetésre, bár ez egy jóval munkaigényesebb és bizonytalanabb kimenetelű módszer. Ebben az esetben nem a teljes növényt, hanem annak megvastagodott gyökértörzsét, rizómáját próbáljuk megmenteni. Ezt a műveletet az első fagyok előtt kell elvégezni, amikor a lombozat még ép, de a növekedés már leállt. A növény szárát vágjuk vissza a talaj felett körülbelül 10-15 centiméteres magasságban. Ezután egy ásóvilla segítségével óvatosan, a gyökerek minél kisebb sérülésével emeljük ki a gyökértörzset a földből.

A kiásott gyökértörzsről óvatosan rázzuk le a felesleges földet, de ne mossuk le teljesen, egy vékony földréteg maradhat rajta, ami védi a kiszáradástól. Hagyjuk a rizómát néhány napig egy szellős, fagymentes, de hűvös helyen, például egy fészerben vagy garázsban száradni. Ez segít megelőzni a rothadást a tárolás során. A száradás után a gyökértörzset helyezzük egy ládába vagy dobozba, és fedjük be enyhén nyirkos tőzeggel, homokkal, fűrészporral vagy perlittel. A tárolóközeg célja, hogy megakadályozza a rizóma teljes kiszáradását, de ne legyen túlságosan vizes, mert az rothadást okozhat.

A ládát a gyökértörzsekkel egy hűvös, sötét, fagymentes helyen tároljuk a tél folyamán. Egy pince vagy egy fűtetlen kamra ideális lehet erre a célra. A tárolási hőmérséklet optimálisan 5-8 Celsius-fok között van. A tárolás alatt időnként, havonta egyszer ellenőrizzük a rizómák állapotát. Dobjuk ki azokat, amelyeken penész vagy rothadás jeleit látjuk, hogy megakadályozzuk a fertőzés továbbterjedését. Ha a tárolóközeg túlságosan kiszáradna, egy permetezővel enyhén megnedvesíthetjük, de legyünk nagyon óvatosak, hogy ne vigyük túlzásba a vizezést.

Tavasszal, március-április környékén a rizómákat elővehetjük a tárolóból, és elültethetjük őket cserepekbe, laza szerkezetű virágföldbe. A cserepeket helyezzük egy meleg, világos helyre, és kezdjük el mérsékelten öntözni. Ha a teleltetés sikeres volt, a rizómákon hamarosan új hajtások jelennek meg. A fiatal növényeket neveljük tovább a beltérben, amíg a fagyveszély el nem múlik, majd a szokásos edzési folyamat után, május közepén kiültethetjük őket a kertbe. Ez a módszer nagyobb odafigyelést igényel, de egy sikeres teleltetés után egy év előnnyel induló, erős növényt kapunk.

Felkészülés a tavaszra

A tél végéhez közeledve, általában február végén vagy március elején, a teleltetett ricinusok elkezdenek éledezni a hosszabbodó nappalok és az enyhén emelkedő hőmérséklet hatására. A dézsás növények visszavágott csonkjain vagy a cserépbe ültetett rizómákon megjelennek az első duzzadó rügyek, majd az apró, új hajtások. Ez a jelzés arra, hogy a növény nyugalmi időszaka a végéhez ért, és itt az ideje, hogy fokozatosan felkészítsük a tavaszi vegetációs időszakra. A gondozási rutinon lassan, de biztosan változtatnunk kell.

Az ébredező növénynek egyre több vízre van szüksége, ezért az öntözés gyakoriságát és mennyiségét fokozatosan növelni kell. Kezdetben csak annyival adjunk több vizet, hogy a talaj felső rétege a két öntözés között enyhén kiszáradjon, majd ahogy a hajtások növekednek és a levelek megjelennek, térjünk vissza a rendszeresebb öntözésre. A tápoldatozást is elkezdhetjük, de csak nagyon óvatosan. Az első néhány alkalommal használjunk a javasoltnál fele-harmada koncentrációjú, kiegyensúlyozott tápoldatot, hogy ne égessük meg a frissen fejlődésnek induló gyökereket. Ahogy a növény megerősödik, áttérhetünk a normál adagolásra.

A növényt helyezzük a lehető legvilágosabb helyre, amit a teleltető helyiség vagy a lakás nyújtani tud, hogy a friss hajtások erősek és zömökek legyenek, ne nyúljanak meg a fényhiány miatt. Egy déli fekvésű ablakpárkány ideális lehet ebben az időszakban. Ha a teleltetett növény több hajtást is hoz, a leggyengébbeket eltávolíthatjuk, és csak a legerősebb 1-3 hajtást hagyjuk meg, hogy a növény energiája ezeknek a fejlesztésére koncentrálódjon. Ez egy erősebb, stabilabb növényt eredményez a kiültetés idejére.

A fagyveszély elmúltával, április végétől, május elejétől kezdjük el a növény edzését, azaz a külső körülményekhez való hozzászoktatását. Az első napokban csak néhány órára vigyük ki egy szélvédett, árnyékos helyre, majd napról napra növeljük a kint töltött időt, és fokozatosan szoktassuk a közvetlen napsütéshez is. A végleges kiültetésre május közepén, a fagyosszentek után kerüljön sor, amikor már nem kell tartanunk a talajmenti fagyoktól. A sikeresen átteleltetett ricinus így jelentős előnnyel indul, és hamar a kert ékességévé válik.