A szelídgesztenye betegségei és kártevői

A szelídgesztenye, bár egy ellenállónak és hosszú életűnek tartott fafaj, sajnos nem mentes a különböző betegségektől és kártevőktől, amelyek komoly gazdasági és ökológiai károkat okozhatnak. A két legjelentősebb probléma a kéregrák és a gubacsdarázs, amelyek az elmúlt évszázadban drasztikusan átformálták a gesztenyetermesztést világszerte. A sikeres növényvédelem alapja a megelőzés, a rezisztens fajták választása, a fa jó kondícióban tartása és az integrált védekezési stratégiák alkalmazása, amelyek a biológiai, agrotechnikai és szükség esetén a kémiai módszereket ötvözik a környezet kímélése mellett. A kórokozók és kártevők időbeni felismerése és a gyors, szakszerű beavatkozás elengedhetetlen a faállomány egészségének megőrzéséhez.

A kéregrák, a legfőbb ellenség

A szelídgesztenye-kéregrák, amelyet a Cryphonectria parasitica nevű tömlősgomba okoz, a fa legpusztítóbb betegsége. A kórokozó Észak-Amerikában és Európában is hatalmas pusztítást végzett a 20. században, egész erdőket és ültetvényeket téve tönkre. A gomba a kéreg sérülésein, például metszési sebeken, fagyléceken vagy rovarkárosításokon keresztül hatol be a fa szöveteibe, ahol elszaporodva elpusztítja a kambiumot és a háncsrészt, ezzel megszakítva a tápanyagszállítást. A fertőzés következtében a fertőzés feletti ágak, majd súlyos esetben az egész fa elpusztul.

A betegség jellegzetes tünete a kérgen megjelenő, besüppedő, sárgás-vöröses színű, rákos seb. A fertőzött kéreg alatt a háncsszövet legyezőszerűen szétterülő, sárgásfehér gombafonadékkal, micéliummal van átszőve. A seb feletti részen a levelek hirtelen elhervadnak, elszáradnak, de a fán maradnak, ami a nyári időszakban különösen feltűnő jel. A gomba narancssárga termőtestei (piknídiumok) apró pontokként jelennek meg a rákos seb felületén, ezekből terjed tovább a fertőzés a spórák segítségével.

A kéregrák elleni védekezés legfontosabb pillére a megelőzés és a rezisztencia. A telepítés során érdemes ellenálló vagy toleráns fajtákat választani, amelyek kevésbé fogékonyak a fertőzésre. A fa jó kondícióban tartása, a stresszhatások (pl. aszály, tápanyaghiány) elkerülése szintén növeli a növény természetes védekezőképességét. Elengedhetetlen a metszési sebek és egyéb sérülések azonnali, gondos kezelése fasebkezelő anyagokkal, hogy megakadályozzuk a kórokozó bejutását.

A már kialakult fertőzés esetében a védekezés nehézkes. A kisebb, fertőzött ágakat a rákos seb alatt legalább 20-30 cm-es egészséges résszel együtt le kell vágni és azonnal meg kell semmisíteni, elégetni. A törzsön vagy vastagabb vázágakon lévő sebeket sebészi úton, a fertőzött részek kikaparásával lehet kezelni, majd a sebet fertőtleníteni és fasebkezelővel lezárni. A biológiai védekezés egy ígéretes módszere a hipovirulens, vagyis legyengített vírussal fertőzött gombatörzsekkel való „beoltás”, amely képes megállítani a rákos seb terjedését.

A szelídgesztenye-gubacsdarázs inváziója

A szelídgesztenye-gubacsdarázs (Dryocosmus kuriphilus) egy Ázsiából származó invazív kártevő, amely az utóbbi évtizedekben Európában is elterjedt, és súlyos károkat okoz a gesztenyésekben. A nőstény darazsak a nyár elején a petéiket a fák rügyeibe rakják. A petékből kikelő lárvák a következő tavasszal, a rügyfakadással egy időben kezdenek táplálkozni, aminek hatására a rügyből nem hajtás vagy virágzat fejlődik, hanem egy 5-20 mm átmérőjű, zöldes-pirosas, gömbölyű gubacs.

A gubacsképződés a legsúlyosabb kár, mivel megakadályozza a normális hajtás- és virágfejlődést, ami drasztikus terméskieséshez vezet. Egy súlyosan fertőzött fa szinte alig hoz termést. A gubacsok a hajtásnövekedést is gátolják, ami a fa legyengüléséhez, kondícióromlásához vezet. A kártevő rendkívül gyorsan terjed, mivel a nőstények szűznemzéssel (partenogenezis) szaporodnak, és a szél messzire el tudja őket sodorni, illetve a fertőzött szaporítóanyaggal is könnyen hurcolható.

A gubacsdarázs elleni vegyszeres védekezés a rejtett életmód miatt rendkívül nehéz és kevéssé hatékony. A permetezésnek pont a darazsak rajzásának rövid időszakára kellene esnie, ami nehezen időzíthető, és a vegyszerek a beporzó rovarokat is károsíthatják. A fertőzött gubacsok tavaszi levágása és megsemmisítése kisebb fákon, házikertekben csökkentheti a fertőzési nyomást, de nagyobb ültetvényekben ez a módszer kivitelezhetetlen.

A leghatékonyabb és leginkább környezetbarát védekezési módszer a gubacsdarázs természetes ellenségének, a Torymus sinensis nevű parazitoid fürkészdarázsnak a tudatos telepítése. Ez a fürkészdarázs a petéit a szelídgesztenye-gubacsdarázs gubacsaiba rakja, a kikelő lárvái pedig a gubacsdarázs lárvájával táplálkoznak, így elpusztítva azt. A Torymus sinensis betelepítése hosszú távon képes egy biológiai egyensúlyt kialakítani és a kártevő populációját a gazdasági kártételi küszöb alatt tartani.

Egyéb gombás betegségek

A kéregrák mellett számos más gombás betegség is veszélyeztetheti a szelídgesztenyét, bár ezek általában kisebb jelentőségűek. A fitoftórás gyökér- és törzsrothadás (Phytophthora fajok) különösen a rossz vízelvezetésű, túlöntözött, kötött talajokon jelent problémát. A kórokozó a gyökereket fertőzi, ami a fa lankadásához, sárgulásához, majd pusztulásához vezet. A törzs alsó részén sötét, nedvedző foltok jelenhetnek meg. A megelőzés kulcsa a megfelelő termőhely kiválasztása és a túlöntözés elkerülése.

A leveleken többféle levélfoltosságot okozó gomba is megjelenhet, különösen csapadékos, párás időjárás esetén. Ezek a betegségek általában kerek vagy szabálytalan alakú, barna, szürke vagy fekete foltokat okoznak a levéllemezen, amelyek később akár ki is lyukadhatnak. Bár ezek a betegségek ritkán okoznak komolyabb lombvesztést, a megelőzés érdekében fontos a szellős koronaforma kialakítása, ami segíti a lombozat gyors száradását. A lehullott, fertőzött lombok őszi összegyűjtése és megsemmisítése csökkenti a következő évi fertőzési forrást.

A termést is megtámadhatja a moníliás rothadás (Monilinia fructigena), amely a gyümölcsökön koncentrikus körökben megjelenő, penészpárnás rothadást okoz. A fertőzés általában a sérült, rovarrágott terméseken indul el. A betegség ellen a sérülések elkerülésével és a fertőzött, rothadó gyümölcsök azonnali eltávolításával védekezhetünk. A lehullott, beteg terméseket szintén meg kell semmisíteni, hogy ne teleljenek át bennük a kórokozók.

A megelőző növényvédelem részeként a tavaszi, rügypattanás előtti rezes lemosó permetezés hatékony lehet a legtöbb áttelelő gombás kórokozó ellen. A réz-hidroxid vagy réz-oxiklorid tartalmú szerek egy védőbevonatot képeznek a fán, megakadályozva a spórák csírázását. Fontos azonban, hogy a permetezést még a levelek megjelenése előtt végezzük el, mert a fiatal lombozat érzékeny lehet a rézre.

Kártevők a termésben és a lombozaton

A gubacsdarázs mellett más kártevők is károsíthatják a szelídgesztenyét, különösen annak termését. A gesztenyemoly (Cydia splendana) és a tölgymakkmoly (Cydia fagiglandana) a legjelentősebb terméskártevők. A lepkék a nyár folyamán a petéiket a fejlődő kupacsokra rakják, a kikelő hernyók pedig berágják magukat a gesztenyébe, ahol a magbelet fogyasztják és ürülékükkel szennyezik azt. Az ilyen „férges” gesztenye fogyasztásra alkalmatlanná válik.

A védekezés ellenük nehézkes, mert a hernyók a termés belsejében, rejtett életmódot folytatnak. A megelőzés alapja a fertőzött, lehullott termések folyamatos összegyűjtése és megsemmisítése, hogy a bennük lévő hernyók ne tudjanak a talajba vonulni telelni. Feromoncsapdák kihelyezésével nyomon követhető a lepkék rajzása, ami segíthet az esetleges kémiai védekezés időzítésében. A rajzáscsúcs idején végzett, célzott permetezés csökkentheti a kártételt.

A lombozatot is több rovar károsíthatja, bár ezek általában kisebb jelentőségűek. Különböző levéltetűfajok szívogathatják a fiatal hajtásokat és leveleket, amelyek torzulhatnak, és a tetvek által kiválasztott mézharmaton megtelepedhet a korompenész, ami csökkenti a fotoszintetikus felületet. A takácsatkák a forró, száraz nyarakon szaporodhatnak fel, a levelek szívogatásával azok sárgulását, bronzosodását okozva. Erős fertőzés esetén a természetes ellenségeiket (pl. katicabogarak, fátyolkák) kímélő növényvédő szerekkel védekezhetünk.

Alkalmanként a cserebogarak és más levélrágó bogarak is megrághatják a lombozatot, de a kártételük általában nem éri el a védekezési küszöböt egy kifejlett fa esetében. Fiatal csemetéknél a pajorok, vagyis a cserebogarak talajban élő lárvái okozhatnak gyökérkártételt. A megelőzés érdekében a telepítés előtt érdemes a talajt megvizsgálni a pajorok jelenlétére, és ha szükséges, talajfertőtlenítést végezni.

Integrált növényvédelem a gyakorlatban

Az integrált növényvédelem (IPM) egy olyan komplex szemléletmód, amely a szelídgesztenye védelmét a környezeti, gazdasági és társadalmi szempontok figyelembevételével, fenntartható módon kívánja megoldani. Az IPM nem a vegyszerek teljes elhagyását jelenti, hanem azok ésszerű, célzott és utolsó eszközként való alkalmazását. A hangsúly a megelőző módszereken van, amelyek együttesen egy egészséges, a károsítókkal szemben ellenállóbb agroökoszisztémát hoznak létre.

Az integrált védekezés első és legfontosabb lépése a megfelelő termőhely és a rezisztens fajták kiválasztása. Egy, a számára optimális körülmények között, jó kondícióban tartott fa sokkal kevésbé fogékony a betegségekre és a kártevőkre. Az agrotechnikai módszerek, mint a szakszerű metszés (szellős korona), a kiegyensúlyozott tápanyag- és vízellátás, a gyommentesítés és a fertőzött növényi részek eltávolítása, mind a megelőzést szolgálják.

A biológiai védekezés, mint a Torymus sinensis fürkészdarázs telepítése a gubacsdarázs ellen, kulcsfontosságú eleme az IPM-nek. A hasznos élő szervezetek, mint a beporzók, a ragadozó rovarok (pl. katicák, fátyolkák) és a parazitoidok védelme és támogatása szintén hozzájárul a kártevő populációk természetes szabályozásához. Ezt a hasznos szervezeteket kímélő növényvédő szerek választásával és a biodiverzitást növelő elemek (pl. virágos sávok) telepítésével segíthetjük elő.

A kémiai védekezésre csak akkor kerüljön sor, ha a kártétel mértéke eléri a gazdasági kártételi küszöböt, és más módszerek már nem bizonyulnak elegendőnek. Ilyenkor is a szelektív, a környezetet és a hasznos szervezeteket a legkevésbé terhelő készítményeket kell előnyben részesíteni. A növényvédelmi előrejelzésekre (pl. csapdázás) alapozott, célzott és időben végrehajtott beavatkozás sokkal hatékonyabb és környezetkímélőbb, mint a naptár-szerű, preventív permetezés.