A tollborzfű teleltetése

A nyár végén és ősszel pompázó tollborzfüvek látványa sok kertész szívét megdobogtatja, azonban a hideg idő közeledtével felmerül a kérdés: hogyan biztosíthatjuk, hogy ezek a kecses díszfüvek sikeresen átvészeljék a telet és tavasszal újra teljes erővel hajtsanak ki? A teleltetés módja nagyban függ az adott Pennisetum fajtától, hiszen a nemzetségen belül a megbízhatóan télálló és a fagyérzékeny fajták egyaránt megtalálhatók. A helyes teleltetési stratégia kialakítása, amely magában foglalja a lombozat szerepének megértését, a fagyérzékeny fajták védelmét és a dézsás növényekre vonatkozó speciális teendőket, elengedhetetlen a növények hosszú távú megőrzéséhez.

A teleltetés kapcsán az egyik legfontosabb és leggyakrabban feltett kérdés a lombozat visszavágásának időzítése. Aranyszabály, hogy a tollborzfű elszáradt lombját és virágbugáit soha ne vágjuk le ősszel. Ennek több oka is van: egyrészt a száraz lombozat télen, különösen dérrel vagy hóval borítva, rendkívül mutatós látványt nyújt, hozzájárulva a kert téli struktúrájához. Másrészt, és ez a fontosabb, a meghagyott lombkorona természetes védelmet nyújt a növény tövének, a legérzékenyebb részének a fagyok és a téli csapadék ellen. A levelek egyfajta szigetelőréteget képeznek a tő körül.

A lombozatnak van egy másik, kulcsfontosságú szerepe is. A tollborzfű töve, a rizómája, hajlamos arra, hogy a téli fagyok és a nedvesség hatására rothadásnak induljon. A meghagyott, hosszú szárak összegyűjtik és elvezetik a csapadékot a növény közepétől, megakadályozva, hogy a víz közvetlenül a tő legérzékenyebb, „szívének” számító részébe folyjon és ott megfagyjon. Ez a természetes дренаж jelentősen csökkenti a téli károsodás kockázatát, különösen a kötöttebb talajokon.

Sok kertész praktikus okokból ősszel, a kerti rendrakás során szeretne megszabadulni az elszáradt lombozattól, de ezzel komoly hibát követ el. A tő védtelenül marad a téli időjárás viszontagságaival szemben, ami a növény legyengüléséhez vagy akár teljes pusztulásához is vezethet. A visszavágás helyes időpontja mindig kora tavasszal, február végén vagy márciusban van, mielőtt az új hajtások növekedésnek indulnának. Ekkor már nem fenyeget a kemény fagy, és a régi lomb eltávolítása utat enged a friss, erőteljes hajtásoknak.

A télállónak számító fajták esetében, mint amilyen a Pennisetum alopecuroides és annak számos fajtája (‘Hameln’, ‘Little Bunny’, ‘Moudry’), a lombozat meghagyása általában elegendő védelmet jelent a sikeres átteleléshez. Azonban egy extra lépéssel még tovább növelhetjük a biztonságot. Késő ősszel, az első komolyabb fagyok előtt a növény lombját lazán kössük össze egy madzaggal. Ez a művelet még hatékonyabbá teszi a csapadék elvezetését a tő közepétől, és megakadályozza, hogy a hónyomás szétterítse, letörje a szárakat.

Télálló fajták teleltetése szabadföldben

A Magyarországon leggyakrabban ültetett tollborzfű fajták, mint a Pennisetum alopecuroides (ázsiai tollborzfű), megbízhatóan télállónak számítanak, és különösebb takarást általában nem igényelnek, feltéve, hogy a termőhelyük megfelelő. A legfontosabb tényező a jó vízelvezetésű talaj. Egy pangó vizes, télen is nedves területen a legellenállóbb fajta is könnyen kirothadhat, mivel a jéggé fagyó víz szétfeszíti a gyökereket és a növény tövét. Ezért a teleltetés sikere már az ültetéskor, a talaj előkészítésekor eldől.

A fiatal, frissen ültetett, egy-két éves tövek még érzékenyebbek lehetnek a téli hidegre, mivel a gyökérzetük még nem hatolt elég mélyre. Esetükben érdemes egy kis extra védelmet biztosítani az első néhány télre. A lombozat összekötözése után a növény tövét kupacoljuk fel, azaz halmozzunk köré 10-15 cm vastagon száraz lombot, mulcsot vagy érett komposztot. Ez a takaróréteg segít szigetelni a talajt és megvédeni a gyökérnyakat a kemény fagyoktól. Tavasszal, a fagyveszély elmúltával ezt a takarót óvatosan bontsuk le.

A kifejlett, több éve a helyükön lévő, megerősödött tövek esetében az összekötözésen és a lomb meghagyásán kívül általában nincs szükség más teendőre. A természetes szigetelés és vízelvezetés, amit az elszáradt lombozat nyújt, a legtöbb télen elegendő védelmet biztosít. Az extrém hideg, hótakaró nélküli telek jelenthetnek nagyobb kockázatot, de egy egészséges, jó kondícióban lévő növény ezeket is nagyobb eséllyel vészeli át károsodás nélkül.

Fontos megjegyezni, hogy a növény őszi tápanyag-utánpótlását kerülni kell. A későn kijuttatott, különösen nitrogéndús trágya új hajtásnövekedésre serkenti a növényt, amelyeknek már nincs idejük beérni, megfásodni a tél beálltáig. Ezek a zsenge, vízzel teli hajtások a legkisebb fagy hatására is elfagynak, ami nemcsak esztétikailag csúnya, de kaput nyithat a tavaszi gombás fertőzéseknek, és gyengíti a növény általános állapotát.

Fagyérzékeny fajták védelme

Nem minden Pennisetum fajta bírja a magyarországi teleket. A legnépszerűbb fagyérzékeny fajta a Pennisetum setaceum ‘Rubrum’ (vöröslevelű tollborzfű), amelyet lenyűgöző bordó lombozatáért és rózsaszínes virágzatáért kedvelnek. Ez a növény a mi éghajlatunkon egynyáriként viselkedik, és a legenyhébb telet sem éli túl a szabadban. Ha szeretnénk megőrizni a következő évre, mindenképpen fagymentes helyen kell teleltetni.

A vöröslevelű tollborzfű teleltetéséhez a növényt az első fagyok előtt, október végén vagy november elején óvatosan ki kell ásni a földből. Ültessük át egy megfelelő méretű cserépbe, amelyben a gyökérlabda kényelmesen elfér. Használjunk jó vízáteresztő virágföldet. A beültetés után a lombozatot vágjuk vissza körülbelül a felére vagy kétharmadára, hogy csökkentsük a párologtatást és megkönnyítsük a kezelését. A becserepezett növényt vigyük egy világos, de hűvös, fagymentes helyre.

Az ideális teleltető helyiség egy fűtetlen veranda, egy világos pince, egy üvegház vagy egy télikert, ahol a hőmérséklet 5-10 °C között van. A meleg, fűtött szobában való teleltetés nem ajánlott, mert a növény nem tud nyugalmi állapotba vonulni, tovább növekszik, felnyurgul és legyengül. A teleltetés alatt az öntözést minimálisra kell csökkenteni. Csak annyi vizet kapjon, hogy a földlabdája ne száradjon ki teljesen, ez általában 3-4 hetente egy kis adag vizet jelent. A túlöntözés a hűvös helyen gyors gyökérrothadáshoz vezet.

Tavasszal, a fagyveszély elmúltával (május közepe) a növényt újra kiültethetjük a kertbe. A kiültetés előtt néhány hétig szoktassuk a külső körülményekhez: naponta vigyük ki egyre hosszabb időre a szabadba, először árnyékos, majd naposabb helyre. Ez az edzés segít megelőzni, hogy a levelei megégjenek a hirtelen, erős napsütéstől. Más fagyérzékeny fajok, mint például a Pennisetum villosum (gyapjas tollborzfű) teleltetése hasonló módon történik.

A dézsában nevelt tollborzfüvek teleltetése

A dézsában, cserépben nevelt tollborzfüvek teleltetése különös figyelmet igényel, még a télálló fajták esetében is. Ennek oka, hogy a cserépben a gyökérzet sokkal jobban ki van téve a hidegnek, mint a szabadföldben, ahol a talaj hőszigetelő hatása védi. A cserép fala könnyen átfagy, és a gyökerek súlyosan károsodhatnak, ami a növény pusztulásához vezethet. Ezért a dézsás tollborzfüveket soha ne hagyjuk védelem nélkül a szabadban a tél folyamán.

A télálló fajták (pl. P. alopecuroides) cserepeit is védeni kell a fagytól. Az egyik legegyszerűbb módszer, ha a cserepet egy védett, szélmentes helyre, például egy fal vagy egy épület déli oldalához húzzuk. A cserepet állítsuk egy falapra vagy hungarocell táblára, hogy elszigeteljük a hideg talajtól. Magát a cserepet tekerjük körbe több réteg jutazsákkal, buborékfóliával vagy speciális téli védőfóliával. A növény tövét takarjuk le lombbal vagy mulccsal a további szigetelés érdekében.

Egy másik hatékony módszer, ha a cserepet a kert egy félreeső részén, a földbe süllyesztjük a pereméig. A talaj természetes hőszigetelése így megvédi a gyökereket a kemény fagyoktól. Tavasszal, a fagyok elmúltával a cserepet egyszerűen kiemelhetjük, és visszahelyezhetjük a végleges helyére. Ez a módszer különösen hasznos, ha több dézsás növényünk van.

A dézsás növények téli vízellátására is figyelni kell. Bár a növény nyugalomban van, a földje nem száradhat ki teljesen. A csapadéktól védett helyen álló cserepeket időnként, enyhébb, fagymentes napokon nagyon kis mennyiségű vízzel öntözzük meg. A fagyérzékeny fajták dézsában való teleltetése megegyezik a szabadföldből kiásott társaikéval: vigyük őket fagymentes, világos, hűvös helyre, és öntözzük őket minimálisan.