A virágos kőris metszése és visszavágása

A virágos kőris egyike azon hálás díszfáknak, amelyek természetes módon is egy szép, arányos, gömbölyded koronát nevelnek, így általában nem igényelnek drasztikus és rendszeres metszést. A túlzásba vitt, szakszerűtlen visszavágás többet árthat, mint használ, tönkretéve a fa természetes habitusát és kaput nyitva a fertőzéseknek. Ennek ellenére a metszés a virágos kőris gondozásának is fontos része lehet, különösen a fiatal korban végzett koronaalakítás, valamint a későbbi, az egészség megőrzését célzó fenntartó metszés formájában. A helyes technikával és a megfelelő időzítéssel végzett beavatkozás hozzájárul a fa hosszú élettartamához, a betegségek megelőzéséhez és a dús virágzás fenntartásához.

A metszés alapvető célja egy egészséges, stabil és esztétikus koronaszerkezet kialakítása és fenntartása. A legfontosabb szempont a fa egészségének megőrzése. Ennek érdekében el kell távolítani a beteg, sérült, elhalt vagy száraz ágakat, mivel ezek behatolási kaput jelentenek a kórokozók és farontó bogarak számára. A metszés további célja a korona szellősségének biztosítása. A túl sűrű, befelé növő, egymást keresztező vagy dörzsölő ágak eltávolításával javítjuk a lombozat belsejében a légmozgást és a fényellátottságot. Ezáltal csökken a gombás betegségek (pl. lisztharmat) kialakulásának kockázata, mivel a levelek egy eső után gyorsabban leszáradnak.

Fiatal korban, az ültetést követő első néhány évben a metszés elsődleges feladata a koronaalakítás. Ebben a szakaszban kell megalapozni a fa jövőbeli vázszerkezetét. A cél egy erős, központi sudárral (vezérággal) és abból körkörösen, megfelelő távolságra és szögben kiinduló 3-5 vázág kialakítása. A túl alacsonyan növő oldalágakat, valamint a versenytárs sudárhajtásokat el kell távolítani. Ezzel a tudatos alakítással egy statikailag stabil, a későbbi hó- és szélterhelést jól bíró koronát nevelhetünk, megelőzve a jövőbeli ágtöréseket.

A kifejlett, idősebb fák esetében a metszés már sokkal inkább egy fenntartó, tisztogató jellegű beavatkozássá válik, amelyet elegendő néhány évente elvégezni. Ilyenkor a fő feladat a korábban említett beteg, sérült és elhalt részek eltávolítása, valamint a korona időközben besűrűsödött részeinek megritkítása. A virágos kőris nem viseli jól az erős visszavágást, a drasztikus csonkolást, amely során a vastag ágakat vágják vissza. Ez a fa természetes formájának elcsúfításán túl hatalmas sebfelületeket eredményez, és a fa erre vízhajtások tömeges növesztésével reagál, ami tönkreteszi a korona szerkezetét.

A metszés legideálisabb időpontja a fa nyugalmi periódusában van, a lombhullás után és a tavaszi nedvkeringés megindulása előtt. A leggyakrabban javasolt időszak a tél vége, kora tavasz (február-március), amikor a legnagyobb téli fagyok már elmúltak, de a rügyek még nem pattantak ki. Ebben az időszakban a fa sebei gyorsabban tudnak gyógyulni, és kisebb a fertőzésveszély. Kerüljük a vegetációs időszakban, különösen a virágzás környékén vagy a nyári hőségben végzett metszést, mert az a fa meggyengüléséhez vezethet.

A metszés eszközei és technikái

A szakszerű metszéshez elengedhetetlen a megfelelő minőségű, éles és tiszta szerszámok használata. A vékonyabb, ujjnyi vastagságú hajtásokhoz egy jó minőségű, kétélű vagy rávágó metszőolló a legalkalmasabb. A vastagabb, 2-4 cm átmérőjű ágakhoz már ágvágó ollóra van szükség, amely a hosszú nyelének köszönhetően nagyobb erőkifejtést tesz lehetővé. Az ennél is vastagabb ágak eltávolításához egy éles fogazatú kézifűrész, például egy gyümölcsfa fűrész a legmegfelelőbb eszköz. A láncfűrész használata csak nagy, idős fák esetében, szakember által indokolt.

A szerszámok tisztasága kulcsfontosságú a betegségek terjedésének megakadályozása érdekében. Mielőtt munkához látunk, és különösen, ha egyik fáról a másikra váltunk, a szerszámok vágóélét fertőtlenítsük le alkohollal vagy hipós oldattal. Az élesség szintén kritikus pont: a tompa szerszámok roncsolják, tépik a növényi szöveteket, ami nehezen gyógyuló, cakkos sebfelületet eredményez. Az éles vágóeszköz sima, tiszta sebet ejt, amely gyorsan beszárad és kalluszosodni kezd.

A metszés technikája az ág vastagságától és elhelyezkedésétől függ. A vékonyabb hajtásokat mindig egy kifelé néző rügy fölött körülbelül fél centiméterrel, a rüggyel ellentétes irányba enyhén lejtő vágással távolítsuk el. Ezzel a kifelé néző rügyből induló új hajtást a koronából kifelé irányítjuk. Vastagabb oldalágak eltávolításakor keressük meg az ág alapjánál található, ráncosodó kérgű részt, az úgynevezett ággyűrűt. A vágást mindig ezen az ággyűrűn kívül, azzal párhuzamosan kell elvégezni. Soha ne vágjuk le az ágat tőből, a törzzsel egy síkban (csonkot hagyva), és ne is hagyjunk hosszú csonkot, mert mindkettő nehezíti a sebgyógyulást.

A nagyobb, 2-3 cm-nél vastagabb ágak eltávolítását a három vágás technikájával végezzük, hogy elkerüljük a kéreg beszakadását. Először az ág alján, a törzstől kb. 20-30 cm-re vágjunk be egyharmad mélységig. Másodszor, ettől néhány centivel kijjebb, az ág felső oldalán vágjuk át teljesen az ágat. Az ág a saját súlyánál fogva leszakad, de az alsó bevágás megakadályozza, hogy a kéreg a törzs mentén végigszakadjon. Végül a visszamaradt rövid csonkot távolítsuk el a fent leírt módon, az ággyűrű mentén. A nagyobb sebfelületeket kezeljük le légáteresztő fasebkezelővel (pl. méhviasz alapúval), hogy megvédjük a kiszáradástól és a fertőzésektől.

A fiatal fa koronaalakító metszése

Az ültetést követő első években végzett koronaalakító metszés célja egy szép formájú, de ami még fontosabb, egy erős és stabil vázrendszer kialakítása. A faiskolából kikerülő csemeték gyakran már rendelkeznek egy kezdetleges koronaformával, de ezt nekünk kell tudatosan tovább alakítani. Az ültetés évében általában nem szükséges metszeni, kivéve a sérült ágak eltávolítását. Hagyjuk, hogy a fa az első évben a gyökeresedésre koncentráljon. A tényleges alakítást a második vagy harmadik év tavaszán kezdjük meg.

A koronaalakítás során törekedjünk egy központi vezérág (sudár) megtartására és megerősítésére. Ha több, felfelé törő, egymással versengő hajtás is fejlődik, válasszuk ki a legerősebbet és legegyenesebbet, a többit pedig távolítsuk el vagy vágjuk vissza. A sudár biztosítja a fa magassági növekedését és a korona szimmetriáját. A sudárból oldalirányba növő vázágakat is meg kell választani. Ideális esetben 3-5 darab, a sudárból széles (45-60 fokos) szögben kiinduló, a törzs körül egyenletesen, spirálisan elhelyezkedő ágat hagyjunk meg vázágnak.

A túl hegyes szögben, a sudárral szinte párhuzamosan növő ágakat (az úgynevezett villás elágazásokat) mindenképpen távolítsuk el, mert ezek a kapcsolódási pontnál gyengék, és a fa idősebb korában, egy nagyobb szélvihar vagy hóterhelés hatására könnyen kitörhetnek, hatalmas sebet hagyva maguk után. A túl sűrűn, egymás felett növő oldalágakat is ritkítsuk meg, hogy a vázágak között elegendő függőleges távolság (legalább 20-30 cm) legyen.

A kiválasztott vázágakat az első években érdemes lehet kissé visszametszeni, a hosszuk körülbelül egyharmadával. Ez serkenti az elágazódásukat és a megerősödésüket. A visszavágást mindig egy kifelé néző rügyre végezzük. Ezzel a gondos, néhány éven át tartó alakítással egy olyan stabil és szellős koronavázat hozhatunk létre, amely a későbbiekben már csak minimális beavatkozást, főként tisztogató metszést fog igényelni.

A kifejlett fa fenntartó metszése

A virágos kőris, miután elérte a végleges méretét és kialakult a koronaváza, már csak kevés metszést igényel. A fenntartó metszés célja ilyenkor már nem az alakítás, hanem a fa egészségi állapotának megőrzése és a korona optimális állapotának fenntartása. Ezt a tisztogató jellegű metszést általában elegendő 3-5 évente, a tél végi nyugalmi időszakban elvégezni. A rendszeres szemrevételezés azonban egész évben fontos, hogy az esetleges problémákat időben észleljük.

A fenntartó metszés során az első és legfontosabb lépés a beteg, sérült és elhalt ágak teljes eltávolítása. Ezeket az ágakat egészen az egészséges részig, egy elágazásig vagy az ággyűrűig kell visszavágni. A száraz, elhalt ágak nemcsak csúnyák, de veszélyesek is lehetnek, mert könnyen letörnek, és a korhadás kiindulópontjai lehetnek. A beteg részek eltávolításával megakadályozhatjuk a kórokozók továbbterjedését a fa többi részére.

A következő lépés a korona belseje felé növő, valamint az egymást keresztező, dörzsölő ágak eltávolítása. Ezek az ágak beárnyékolják a korona belsejét, gátolják a levegő mozgását, és a folyamatos dörzsölődés következtében sebeket ejtenek egymáson, ami szintén fertőzési forrás lehet. A ritkítással egy szellősebb, jobban átvilágított koronát kapunk, ami hozzájárul a lombozat egészségéhez és a virágképződéshez is.

Időnként szükség lehet a sűrűn növő vízhajtások eltávolítására is. Ezek a vékony, erőteljesen felfelé törő hajtások gyakran a nagyobb metszési sebek vagy más sérülések helyén jelennek meg. Általában gyengén kapcsolódnak az ághoz, és nem hoznak virágot, csak sűrítik a koronát és feleslegesen használják a fa energiáit. A vízhajtásokat tőből, a nyári időszakban is el lehet távolítani (ezt nevezzük zöldmetszésnek), mivel ilyenkor a visszanövésük kevésbé intenzív.

A visszavágás és ifjítás kérdése

A virágos kőris alapvetően rosszul reagál az erős, drasztikus visszavágásra, az úgynevezett csonkolásra. Ezt a módszert, amely során a vastag vázágakat vágják vissza rövid csonkokra, mindenképpen kerülni kell. Bár a fa a beavatkozást követően nagy valószínűséggel túléli, és a csonkokból sűrűn, seprűszerűen törnek elő az új hajtások (vízhajtások), a fa természetes, elegáns formája örökre elveszik. Ez a beavatkozás rendkívül legyengíti a fát, a nagy sebfelületek pedig utat nyitnak a farontó gombáknak, ami a fa idő előtti elöregedéséhez és pusztulásához vezet.

Előfordulhat azonban, hogy egy idős, elhanyagolt, túlságosan felnyurgult vagy viharban súlyosan megsérült fa esetében szükség van egy erőteljesebb beavatkozásra, egy ifjító metszésre. Az ifjítás célja a fa megújítása, új, egészséges hajtásrendszer kialakítására való ösztönzése. Ezt azonban soha ne egyetlen drasztikus lépésben, hanem több évre elosztva, fokozatosan végezzük. A cél a régi, elöregedett vázágak fokozatos lecserélése a helyükön növő új, erősebb hajtásokra.

Az ifjító metszés során évente csak egy-két vastagabb, idős ágat távolítsunk el, vagy vágjunk vissza egy alacsonyabban lévő, erőteljes oldalágra. A metszést követően a fa új hajtásokat fog növeszteni. Ezek közül válasszuk ki a legéletképesebbeket és a legjobb helyen növőket, amelyek a jövőbeli új korona alapját képezhetik, a többit pedig távolítsuk el. Ez a folyamat türelmet és szakértelmet igényel, és legalább 3-5 évet vesz igénybe, amíg a fa koronája teljesen megújul.

Fontos hangsúlyozni, hogy az ifjító metszés egy komoly beavatkozás, amelyet csak akkor végezzünk el, ha valóban elkerülhetetlen. Ha egy fa annyira elöregedett vagy rossz állapotban van, hogy drasztikus visszavágásra lenne szüksége, gyakran jobb és humánusabb megoldás a fa teljes eltávolítása és egy új, fiatal csemete ültetése. Egy szakszerűen gondozott, a kezdetektől helyesen metszett virágos kőris esetében az ifjító metszésre nagy valószínűséggel soha nem lesz szükség.

_{Fotó: Kiril Kapustin, CC BY 2.5, via Wikimedia Commons}