A zöldborsó betegségei és kártevői
A zöldborsó, mint értékes és népszerű hüvelyes növény termesztése során számos növényvédelmi kihívással kell szembenézni. A különböző kórokozók és kártevők jelentős terméskiesést okozhatnak, befolyásolva ezzel a termesztés gazdaságosságát és a végtermék minőségét. Ezen károsítók elleni hatékony védekezés alapja azok pontos ismerete, életmódjuk és a kártételük megértése. Csak a megfelelő diagnózis birtokában választható ki a legeredményesebb és legkörnyezetkímélőbb védekezési stratégia, amely biztosítja az egészséges növényállományt és a bőséges termést.
A termesztéstechnológia elemei, mint a vetésforgó, a talajművelés, a tápanyagellátás és az öntözés mind befolyásolják a növények ellenálló képességét és a kórokozók, kártevők megjelenésének esélyét. Egy jól megtervezett és következetesen végrehajtott agrotechnika már önmagában jelentős preventív védelmet nyújthat. Az időjárási tényezők, különösen a csapadék mennyisége és eloszlása, valamint a hőmérséklet alakulása szintén meghatározó szerepet játszanak a betegségek és kártevők felszaporodásában. A szélsőséges időjárás gyengítheti a növényeket, fogékonyabbá téve őket a fertőzésekre.
A növényvédelmi döntések meghozatalakor elengedhetetlen a rendszeres állományellenőrzés, azaz a monitoring. A kártevők és a betegségek tüneteinek korai felismerése lehetővé teszi az időben történő beavatkozást, ami gyakran hatékonyabb és kisebb környezeti terheléssel jár, mintha már egy elhatalmasodott problémával kellene megküzdeni. Az előrejelzésre alapozott védekezés kulcsfontosságú a sikeres borsótermesztésben, segítve a célzott és indokolt növényvédelmi kezelések alkalmazását.
Az integrált növényvédelem (IPM) szemlélete előtérbe helyezi a megelőzést, a biológiai védekezési módszereket és a kémiai beavatkozások okszerű, csak a legszükségesebb esetekben történő alkalmazását. Ez a megközelítés figyelembe veszi a környezeti szempontokat, a hasznos élő szervezetek védelmét és a rezisztencia kialakulásának megelőzését. A zöldborsó védelme során is törekedni kell az IPM elveinek érvényesítésére a fenntartható és eredményes gazdálkodás érdekében.
A leggyakoribb gombás betegségek
A zöldborsót számos gombás betegség támadhatja meg, amelyek közül kiemelkedik a lisztharmat és a peronoszpóra. A borsólisztharmat (Erysiphe pisi) jellegzetes tünete a leveleken, szárakon és hüvelyeken megjelenő fehér, lisztszerű bevonat. Ez a bevonat később elszürkülhet, és apró, fekete termőtestek (kazmotéciumok) jelenhetnek meg benne. A fertőzés következtében a növényi részek asszimilációs felülete csökken, a növény gyengül, a termés mennyisége és minősége romlik. A betegségnek különösen a meleg, párás, de nem túl csapadékos időjárás kedvez.
A lisztharmat elleni védekezés alapja a megelőzés, amely magában foglalja a megfelelő vetésforgó betartását és az ellenálló vagy toleráns fajták választását. Fontos a kiegyensúlyozott tápanyagellátás, különösen a túlzott nitrogénellátás kerülése, amely fokozhatja a fogékonyságot. Az állomány megfelelő szellőzését biztosító optimális tőszám szintén hozzájárulhat a fertőzési nyomás csökkentéséhez. Amennyiben a kémiai védekezés elkerülhetetlen, azt már az első tünetek megjelenésekor meg kell kezdeni, specifikus fungicid készítményekkel, a permetezési fordulók betartásával.
A borsóperonoszpóra (Peronospora viciae f. sp. pisi) egy másik jelentős gombás betegség, amely hűvösebb, csapadékosabb időjárási körülmények között okozhat komoly problémákat. Tünetei a levelek színén megjelenő sárgászöld, szegletes, később barnuló foltok, míg a levelek fonákán ezekkel a foltokkal szemben szürkéslila penészgyep fejlődik. A fertőzés a szárat és a hüvelyeket is érintheti, súlyos esetben a növény elhalásához vezethet. A kórokozó a fertőzött növénymaradványokon és a vetőmagban is áttelelhet.
A peronoszpóra elleni védekezésben kiemelt szerepe van a preventív intézkedéseknek, mint például a legalább 4-5 éves vetésváltás, a fertőzött növénymaradványok gondos aláforgatása és a fémzárolt, csávázott vetőmag használata. A jó vízgazdálkodású talaj és a betegség terjedését gátló növényállomány-sűrűség kialakítása szintén fontos. Kémiai védekezésre kontakt és szisztemikus hatású fungicid készítmények állnak rendelkezésre, amelyeket az előrejelzések alapján, megelőző jelleggel vagy az első tünetek észlelésekor célszerű alkalmazni, különösen a virágzás és hüvelykötődés időszakában.
További jelentős gombás megbetegedések
A borsóragya, vagy más néven aszkohitás betegségkomplex, több gombafaj (Ascochyta pisi, Mycosphaerella pinodes, Phoma medicaginis var. pinodella) által okozott megbetegedés, amely a borsó minden föld feletti részét megtámadhatja. A tünetek változatosak lehetnek: a leveleken, szárakon és hüvelyeken különböző méretű, besüppedő, koncentrikus zónákat mutató, barna szegélyű foltok jelennek meg, amelyek közepén apró, fekete pontok (piknídiumok) láthatók. A Mycosphaerella pinodes emellett szártő- és gyökérrothadást („lábbetegség”) is okozhat, ami a növény lankadásához, pusztulásához vezethet. A kórokozók elsősorban fertőzött vetőmaggal és növénymaradványokkal terjednek, a nedves, csapadékos időjárás pedig elősegíti a fertőzés kialakulását és terjedését.
Az aszkohitás betegségkomplex elleni védekezés kulcseleme a megbízható forrásból származó, egészséges, fémzárolt és lehetőség szerint csávázott vetőmag használata. A megfelelő vetésforgó (legalább 4-5 év) és a fertőzött növényi maradványok mély alászántása csökkenti a talajban áttelelő fertőző anyag mennyiségét. Az ellenálló vagy kevésbé fogékony fajták termesztése szintén fontos védekezési lehetőség. Szükség esetén, különösen csapadékos időjárás esetén a virágzás kezdetétől fungicid kezelések is indokoltak lehetnek a hüvelyfertőzés megakadályozására.
A fuzáriumos hervadás és gyökérrothadás (okozói pl. Fusarium oxysporum f. sp. pisi, Fusarium solani f. sp. pisi) szintén komoly gondokat okozhat a borsótermesztésben, különösen melegebb talajokon és stresszes körülmények között. A betegség tünetei a növények sárgulásával, lankadásával, majd hervadásával kezdődnek, amely gyakran az alsó levelektől indul felfelé. A gyökérnyaki rész és a gyökerek barnulnak, elrothadnak, a szár hosszanti metszetében az edénynyalábok barnás elszíneződése figyelhető meg. A kórokozók a talajban hosszú évekig életképesek maradhatnak, és a gyökereken keresztül fertőzik meg a növényt.
A fuzáriumos betegségek elleni védekezés rendkívül nehéz, mivel a kórokozók a talajban élnek. A leghatékonyabb módszer a rezisztens vagy toleráns fajták termesztése. A hosszú (5-7 éves) vetésváltás, a talaj szerkezetének javítása, a megfelelő vízgazdálkodás biztosítása és a növényeket érő stresszhatások (pl. talajtömörödés, tápanyaghiány) minimalizálása segíthet a kártétel mérséklésében. A talajfertőtlenítés általában nem gazdaságos megoldás szántóföldi körülmények között, a vetőmagcsávázás pedig csak a korai fertőzések ellen nyújt némi védelmet.
Vírusos betegségek és megelőzésük
A zöldborsót számos vírusos betegség is károsíthatja, amelyek ellen a közvetlen védekezés (a már megfertőződött növény gyógyítása) nem lehetséges. A vírusfertőzések tünetei igen változatosak lehetnek, ide tartozik a levelek mozaikosodása, sárgulása, torzulása, kanalasodása, a növények törpülése, a virágok és hüvelyek deformációja, valamint a terméscsökkenés. A tünetek erőssége függ a vírus törzsétől, a borsófajtától, a környezeti tényezőktől és a fertőzés időpontjától. A korai fertőzések általában súlyosabb kártételt okoznak.
A borsó leggyakoribb vírusai közé tartozik például a borsó enációs mozaik vírus (Pea enation mosaic virus – PEMV), a borsó közönséges mozaik vírus (Bean yellow mosaic virus – BYMV), vagy a lucerna mozaik vírus (Alfalfa mosaic virus – AMV). Ezek a vírusok különböző módokon terjedhetnek, de a leggyakoribb terjesztési mód a levéltetvek általi vektorátvitel. A levéltetvek táplálkozásuk során szívogatják a fertőzött növények nedvét, felveszik a vírust, majd azt átviszik az egészséges növényekre. Egyes vírusok mechanikai úton (pl. eszközökkel, érintkezéssel) vagy fertőzött vetőmaggal is terjedhetnek.
Mivel a vírusos betegségek ellen közvetlen védekezés nincs, a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt. Ennek egyik legfontosabb eleme a vírusokat terjesztő vektorok, elsősorban a levéltetvek elleni védekezés. A levéltetű-populációk rendszeres nyomon követése és a rajzás idején végzett célzott inszekticides kezelések csökkenthetik a vírusátvitel kockázatát. Fontos azonban megjegyezni, hogy a nem perzisztens vírusok esetében a levéltetű már rövid szívogatás alatt is képes átadni a vírust, így az inszekticides védekezés hatékonysága korlátozott lehet.
További fontos megelőzési stratégia az ellenálló vagy toleráns borsófajták termesztése, amelyek kevésbé fogékonyak a vírusfertőzésekre, vagy tüneteik enyhébbek. Az egészséges, vírusmentes vetőmag használata alapvető fontosságú, különösen a vetőmaggal is terjedő vírusok esetében. Az állományban megjelenő, jellegzetes vírustüneteket mutató növények korai eltávolítása és megsemmisítése segíthet a betegség továbbterjedésének megakadályozásában. A gyomnövények elleni védekezés is fontos, mivel egyes gyomfajok vírusrezervoárként szolgálhatnak.
Károsító rovarok: Levéltetvek és molyok
A zöldborsó egyik legjelentősebb és leggyakoribb kártevője a zöldborsó-levéltetű (Acyrthosiphon pisum). Ezek a kis, zöld színű rovarok nagy telepekben szívogatják a borsó fiatal hajtásait, leveleit és virágait. Szívogatásuk következtében a növény gyengül, a levelek torzulnak, sárgulnak, a növekedés lelassul, és súlyos fertőzés esetén a terméshozam jelentősen csökkenhet. A levéltetvek emellett mézharmatot ürítenek, amelyen korompenész telepedhet meg, tovább rontva a növény asszimilációs képességét és a termés minőségét.
A levéltetvek közvetlen kártételénél gyakran súlyosabb problémát jelent a vírusátviteli szerepük. Ahogy korábban említettük, a zöldborsó-levéltetű számos növényi vírus vektora, amelyeket táplálkozás közben visz át egyik növényről a másikra. A levéltetvek elleni védekezés ezért nemcsak a közvetlen szívogatási kár megelőzése, hanem a vírusfertőzések kockázatának csökkentése miatt is kiemelten fontos. A védekezés alapja a rendszeres megfigyelés és a kártételi küszöbérték elérésekor történő beavatkozás. Természetes ellenségeik (pl. katicabogarak, zengőlegyek lárvái, fátyolkák) fontos szerepet játszanak a populáció szabályozásában, ezért a szelektív, környezetkímélő inszekticidek előnyben részesítése javasolt.
A borsómoly (Cydia nigricana) a hüvelyben fejlődő magok egyik legfontosabb kártevője. A kis, barna lepke a borsó virágzása idején rajzik, és a fiatal hüvelyekre rakja petéit. A kikelő kis hernyók („borsókukac”) berágják magukat a hüvelybe, és ott a fejlődő borsószemeket fogyasztják, miközben ürülékükkel és szövedékükkel szennyezik a hüvely belsejét. Az ilyen hüvelyek piaci értéke jelentősen csökken, vagy teljesen elveszik. Egy hernyó több borsószemet is megrághat, mielőtt elhagyná a hüvelyt, hogy a talajban bábozódjon.
A borsómoly elleni védekezés kulcsa a lepkék rajzásának pontos nyomon követése, amelyhez feromoncsapdák használhatók. A csapdák fogási adatai alapján lehet meghatározni a védekezés optimális időpontját. A kémiai védekezést a tömeges peterakás idejére, illetve a lárvák kelésének kezdetére kell időzíteni, még mielőtt a hernyók berágnák magukat a hüvelybe. A tojás- és fiatal lárvaölő hatású készítmények a leghatékonyabbak. A mélyszántás segíthet a talajban telelő bábok gyérítésében, a korai fajták termesztése pedig néha elkerülheti a fő rajzási időszakot.
Egyéb kártevők és az integrált védekezés alapelvei
A borsózsizsik (Bruchus pisorum) elsősorban a szárazborsó raktározása során okoz gondot, de a kártétel alapja a szántóföldön történik. A bogarak a borsó virágzásakor a virágokat látogatják, táplálkoznak, majd a fiatal hüvelyekre rakják petéiket. A kikelő lárva berágja magát egyetlen borsószembe, és abban fejlődik ki, anélkül, hogy külső tünetet okozna a hüvelyen. A betakarításkor a fertőzött szemek látszólag egészségesek, a zsizsik kártétele csak a tárolás során, vagy a következő évi vetéskor válik nyilvánvalóvá, amikor a kifejlett bogár kirágja magát a jellegzetes kerek röpnyíláson. A fertőzött szemek csírázóképessége csökken, táplálkozási és takarmányozási értékük romlik.
A borsózsizsik elleni védekezés a szántóföldön kezdődik a peterakás időszakában aktív imágók elleni inszekticides kezelésekkel, amelyek időzítése a bogarak rajzásának megfigyelésén alapul. Fontos a betakarítás utáni tarlómaradványok megsemmisítése és a mélyszántás. A tárolás során a fertőzött tételek gázosítása (fumigáció) lehet szükséges a zsizsikek elpusztítására és a további kártétel megakadályozására. A vetőmagtételek tisztasága és zsizsikmentessége alapvető fontosságú.
A tripszek (Thysanoptera rend) apró, megnyúlt testű rovarok, amelyek szintén károsíthatják a borsót, különösen meleg, száraz időjárás esetén. Szívogatásuk nyomán a leveleken, virágokon és hüvelyeken ezüstös vagy fehéres foltok, elszíneződések, deformációk jelennek meg. A virágok károsítása termékenyülési problémákhoz és terméscsökkenéshez vezethet. Bár a tripszek által okozott közvetlen kár ritkán jelentős mértékű a borsón, egyes fajok vírusvektorként is szerepet játszhatnak, ami növeli a jelentőségüket. A védekezés általában csak súlyos fertőzés esetén indokolt, specifikus inszekticidekkel.
A zöldborsó növényvédelmében az integrált megközelítés (IPM) alkalmazása a legcélravezetőbb és legfenntarthatóbb stratégia. Ez magában foglalja a megelőző agronómiai módszereket (vetésforgó, talajművelés, fajtaválasztás, optimális tápanyagellátás), a rendszeres növény megfigyelést és előrejelzést, a biológiai védekezési lehetőségek kihasználását (hasznos szervezetek kímélése és támogatása), valamint a kémiai védekezés okszerű, célzott és minimálisra szorított alkalmazását. A cél az egészséges növényállomány fenntartása és a gazdaságos termelés biztosítása a környezet lehető legkisebb terhelése mellett.
