Az fehér som gondozása

A fehér som, különösen a ‘Sibirica’ fajta, egy lenyűgöző díszcserje, amely egész évben értéket képvisel a kertekben. Tavasszal apró, fehér virágzataival díszít, melyeket nyáron kékesfehér termések követnek, ősszel pedig lombja élénk színekben pompázik. Igazi különlegességét azonban télen mutatja meg, amikor lombhullás után előtűnnek ragyogó piros vesszői, amelyek drámai kontrasztot alkotnak a hóval borított tájjal vagy a szürke téli környezettel. Ez a tulajdonsága teszi az egyik legkedveltebb téli díszítőértékű cserjévé, amely struktúrát és színt visz a kopár kertbe. A növény viszonylag igénytelennek mondható, de a megfelelő gondozással érhető el a legszebb megjelenés és a legintenzívebb vesszőszín.

Bevezetés a fehér som világába

A fehér som (Cornus alba) egy lombhullató cserje, amely Kelet-Ázsiából, Szibériából és Észak-Kínából származik. Természetes élőhelyén folyópartokon, nedves réteken és erdőszéleken fordul elő, ami már utal bizonyos környezeti igényeire. A ‘Sibirica’ változat, más néven szibériai som, különösen a vesszőinek élénk korallpiros színe miatt vált népszerűvé a kertkultúrában. Ez a szín a fiatal, egy- vagy kétéves hajtásokon a legintenzívebb, különösen a hideg téli hónapokban.

A növény habitusa általában felfelé törő, terebélyes bokrot képez, amely elérheti a 2-3 méteres magasságot és szélességet is, ha nem korlátozzuk metszéssel. Levelei tojásdadok, középzöld színűek, ősszel pedig sárgás, narancsos vagy vöröses árnyalatot öltenek. A tavasz végén, nyár elején megjelenő ernyőszerű virágzatok apró, krémfehér virágokból állnak, amelyek vonzzák a beporzó rovarokat.

A virágokat követően fejlődő termések apró, kékesfehér vagy fehér bogyók, amelyek nemcsak díszítenek, de a madarak számára is táplálékul szolgálhatnak. Bár a növény fő díszítőértéke a téli vesszőszín, a virágzás, a termés és az őszi lombszín együttesen biztosítják, hogy a fehér som egész évben érdekes és mutatós eleme legyen a kertnek. Könnyű nevelhetősége és alkalmazkodóképessége miatt kezdő kertészek számára is jó választás lehet.

Fontos megjegyezni, hogy a ‘Sibirica’ mellett a Cornus alba fajnak számos más kertészeti változata létezik, eltérő levél- vagy vesszőszínnel, például a tarka levelű ‘Elegantissima’ vagy a sárga vesszőjű ‘Flaviramea’. Ezek gondozása alapvetően megegyezik a ‘Sibirica’ fajtáéval, de apróbb eltérések lehetnek az igényeikben vagy a metszési stratégiában. A fehér som általánosságban egy sokoldalú cserje, amely szoliterként, csoportosan, vagy akár nyíratlan sövényként is megállja a helyét.

A megfelelő termőhely kiválasztása

A fehér som viszonylag széles tűrőképességgel rendelkezik a talajtípusokat illetően, de a legszebben üde, tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajokon fejlődik. Kedveli a semleges vagy enyhén savanyú kémhatású közeget, de elviseli az enyhén lúgos talajokat is. A túlzottan száraz, sovány homoktalajok vagy a nagyon kötött, pangó vizes agyagtalajok nem ideálisak számára, bár rövid ideig tartó vízborítást képes elviselni, ami természetes élőhelyi adottságaiból is következik.

Fényigényét tekintve a napos vagy félárnyékos fekvést részesíti előnyben. Teljes napfényben a legszebb az őszi lombszíne és a téli vesszők színe is intenzívebbé válik. Túl árnyékos helyen a növény felnyurgulhat, lombozata ritkásabb lesz, és a vesszők színe sem lesz olyan élénk piros. A délutáni tűző naptól való védelem azonban előnyös lehet a forró nyári hónapokban, különösen szárazabb talajokon, hogy megelőzzük a levelek perzselődését.

A megfelelő hely kiválasztásakor gondolni kell a növény végső méretére is. Bár metszéssel jól kordában tartható, természetes habitusa terebélyes, ezért elegendő helyet kell biztosítani számára a növekedéshez, különösen, ha csoportosan vagy sövényként ültetjük. Tartsunk legalább 1-1,5 méteres tőtávolságot más növényektől vagy építményektől, hogy a légáramlás biztosított legyen, ami segít megelőzni a gombás betegségek kialakulását.

Fontos szempont lehet a téli látvány is. Mivel a növény fő attrakciója a téli piros vessző, érdemes olyan helyre ültetni, ahol ez jól érvényesül. Ültethetjük örökzöldek elé, amelyek sötét hátteret biztosítanak, vagy olyan helyre, amelyet télen is gyakran látunk, például ablak közelébe vagy a bejárathoz vezető út mellé. A hóval borított piros vesszők látványa különösen megkapó.

Ültetés lépésről lépésre

A fehér som ültetésére a legideálisabb időszak a tavasz (a fagyok elmúltával) vagy az ősz (a lombhullást követően, de még a talaj átfagyása előtt). A konténeres növényeket elvileg egész évben lehet ültetni, kivéve a fagyos téli napokat és a legnagyobb nyári hőséget, de az őszi és tavaszi ültetés biztosítja a legjobb eredési arányt. Az őszi ültetés előnye, hogy a növénynek van ideje begyökeresedni a tél beállta előtt, és tavasszal erőteljesebben indulhat növekedésnek.

Az ültetés előtt alaposan készítsük elő a talajt. Ássunk egy legalább kétszer olyan széles és mély ültetőgödröt, mint a növény gyökérlabdája vagy konténere. A kiásott földet javítsuk fel érett komposzttal vagy szerves trágyával, hogy tápanyagban gazdagabb és jobb szerkezetű közeget biztosítsunk. Ha a talajunk nagyon kötött, agyagos, keverjünk hozzá homokot vagy perlitet a vízelvezetés javítása érdekében.

Óvatosan vegyük ki a növényt a konténerből vagy csomagolásából, és lazítsuk meg a gyökérlabda szélét, különösen, ha a gyökerek körkörösen nőttek. Helyezzük a növényt az ültetőgödör közepébe úgy, hogy a gyökérnyak (ahol a törzs a gyökerekkel találkozik) a környező talajszinttel egy magasságban vagy egy kicsit magasabban legyen. Soha ne ültessük mélyebbre, mert az a törzs rothadásához vezethet.

Töltsük vissza a feljavított földet a gödörbe, óvatosan tömörítve a gyökerek körül, hogy ne maradjanak légzsebek. Az ültetés után alakítsunk ki egy kis tányért a növény töve körül, amely segít megtartani az öntözővizet. Alaposan öntözzük be a frissen ültetett somot, hogy a föld jól a gyökerek köré iszapolódjon. Az ültetést követő hetekben rendszeres öntözésre van szükség, hogy a növény megfelelően begyökeresedjen.

Öntözési útmutató

A fehér som közepes vízigényű növénynek számít, amely meghálálja a rendszeres nedvességet, különösen a fiatal példányok és a forró, száraz időszakok alatt. Az ültetést követő első évben kiemelten fontos a következetes öntözés, hogy segítsük a mély és kiterjedt gyökérzet kialakulását. Ebben az időszakban hetente egyszer-kétszer alaposan öntözzük meg, ügyelve arra, hogy a víz mélyen a talajba jusson.

A már jól begyökeresedett, több éve a helyén lévő növények jobban tolerálják a rövidebb száraz periódusokat, de a hosszan tartó aszály negatívan befolyásolhatja a növekedést, a virágzást és a vesszők téli színét is. Nyáron, különösen nagy melegben és csapadékhiányos időben, hetente egy alapos öntözés javasolt. Mindig a növény tövéhez juttassuk a vizet, kerülve a levelek nedvesítését, ami elősegítheti a gombás betegségek terjedését.

Az öntözés szükségességét a talaj nedvességtartalmának ellenőrzésével állapíthatjuk meg. Dugjuk le az ujjunkat néhány centiméter mélyen a talajba; ha száraznak érezzük, itt az ideje öntözni. A túlöntözés ugyanolyan káros lehet, mint a szárazság, különösen rossz vízelvezetésű talajokon. A pangó víz gyökérrothadáshoz vezethet. Ennek jelei lehetnek a sárguló, lankadó levelek, annak ellenére, hogy a talaj nedves.

Télen a növény nyugalmi állapotban van, és a csapadék általában fedezi a vízszükségletét. Enyhe, száraz téli időszakokban azonban szükség lehet egy-egy kiegészítő öntözésre, különösen a frissen ültetett példányoknál vagy a konténerben nevelt somoknál. Figyeljünk arra, hogy fagyott talajra ne öntözzünk. A mulcsozás segít megőrizni a talaj nedvességét és mérsékli az öntözési igényt.

Tápanyagellátás és trágyázás

A fehér som általában nem igényel túlzottan intenzív tápanyag-utánpótlást, különösen, ha jó minőségű, szerves anyagban gazdag talajba ültettük. Az ültetéskor a talajba kevert komposzt vagy érett istállótrágya hosszú távon biztosítja az alapvető tápanyagokat. A túlzott nitrogéntrágyázás kerülendő, mert bár erőteljes lombozatnövekedést eredményezhet, ez gyakran a virágzás és a vesszők színének rovására megy, valamint fogékonyabbá teheti a növényt a betegségekre és kártevőkre.

Ha a növény növekedése lassú, a levelei halványak, vagy a talaj eleve tápanyagszegény, akkor kora tavasszal, a vegetációs időszak kezdetén érdemes lehet egy kiegyensúlyozott, lassan feltáródó műtrágyát vagy szerves trágyát kijuttatni. A komposzt évente történő sekély bedolgozása vagy a talaj felszínére terítése szintén kiváló módja a tápanyag-utánpótlásnak és a talajszerkezet javításának. Ez utánozza a természetes folyamatokat, ahol a lehullott levelek és egyéb szerves anyagok bomlanak le a talaj felszínén.

A kálium fontos szerepet játszik a vesszők színének intenzitásában és a növény általános ellenálló képességében. Ha a talaj káliumban szegény, vagy a vesszők színe nem elég élénk, megfontolható kálium-túlsúlyos műtrágya használata késő nyáron vagy kora ősszel. Azonban mindig végezzünk talajvizsgálatot, mielőtt célzott tápanyagpótlásba kezdenénk, hogy elkerüljük a tápanyag-egyensúly felborulását.

Kerüljük a késő őszi nitrogéntrágyázást, mert ez késleltetheti a növény télre való felkészülését, és az új, puha hajtások könnyen fagykárt szenvedhetnek. A tápanyag-utánpótlás fő célja nem a maximális növekedés erőltetése, hanem az egészséges, ellenálló növény és a gyönyörű téli vesszőszín biztosítása. A rendszeres metszés, amely eltávolítja a biomassza egy részét, szintén indokolhatja a mérsékelt tápanyagpótlást a veszteségek kompenzálására.

A metszés művészete: célok és technikák

A fehér som metszése kulcsfontosságú a növény egészségének megőrzése, alakjának formálása és különösen a téli díszértékét adó élénkpiros vesszők biztosítása érdekében. A legszebb színű vesszők ugyanis az egyéves hajtásokon fejlődnek. Metszés nélkül a bokor idővel elsűrűsödik, felkopaszodik, és az idősebb, vastagabb ágak elveszítik élénk színüket, barnásszürkévé válnak.

A metszés legjobb időpontja kora tavasszal, a fagyok elmúltával, de még a rügyfakadás előtt van. Ebben az időszakban a növény még nyugalomban van, de a tél viszontagságai már mögötte vannak, és a metszési sebek gyorsan be tudnak gyógyulni a tavaszi növekedés megindulásakor. A téli metszés is lehetséges enyhébb klímán, de a kemény fagyok károsíthatják a friss vágási felületeket.

A leggyakoribb és leghatékonyabb metszési módszer az úgynevezett ifjító metszés. Ez azt jelenti, hogy kora tavasszal a bokor összes vesszőjét erőteljesen visszavágjuk, akár a talajszint felett 5-10 cm-re. Ez drasztikusnak tűnhet, de ez serkenti a növényt arra, hogy az alapjából számos új, erőteljes hajtást hozzon, amelyek a következő télre gyönyörű piros színűvé válnak. Ezzel a módszerrel évente megújul a bokor, és folyamatosan biztosított az intenzív téli szín.

Egy másik, kevésbé radikális megközelítés a fokozatos ifjítás. Ennél a módszernél évente csak az idősebb, vastagabb, elszürkült vesszők egyharmadát vagy negyedét vágjuk vissza tőből. Így a bokor mérete és szerkezete jobban megmarad, és mindig lesznek rajta különböző korú vesszők, biztosítva a folyamatos virágzást és terméshozatalt is (az erőteljes visszametszés az adott évi virágzást csökkentheti). Természetesen minden metszéskor el kell távolítani a sérült, beteg vagy elhalt ágakat is.

A jellegzetes piros vesszők titka

A fehér som ‘Sibirica’ fajtájának lenyűgöző, élénkpiros téli vesszőszíne nem véletlen jelenség, hanem a növény fiziológiai válasza a környezeti hatásokra és a korára. A színért felelős pigmentek, elsősorban antociánok, a fiatal, egyéves hajtások kérgében halmozódnak fel. Ahogy a vesszők öregszenek, a kéreg vastagodik, parásodik, és a szín fokozatosan elhalványul, barnássá, szürkévé válik. Ezért van kulcsfontosságú szerepe a metszésnek a szín maximalizálásában.

Az erőteljes tavaszi visszametszés arra ösztönzi a növényt, hogy a tőből vagy az alsó rügyekből nagyszámú új hajtást fejlesszen. Ezek a hajtások az adott vegetációs időszakban növekednek, és őszre, télre beérve kifejlesztik a jellegzetes piros színt. Minél több fiatal hajtás van a bokron, annál intenzívebb lesz a téli látvány. A rendszeres, akár évente történő radikális visszavágás biztosítja a folyamatos megújulást és a legélénkebb színeket.

A környezeti tényezők is befolyásolják a szín intenzitását. A hideg időjárás serkenti az antociánok termelődését, ezért a vesszők színe általában a tél folyamán, a hidegebb hónapokban a legélénkebb. A napfény szintén fontos szerepet játszik; napos helyen álló növények vesszői általában sokkal pirosabbak, mint az árnyékban nevelkedőké. Ezért érdemes a somot napos vagy legalábbis világos helyre ültetni, ha a téli szín a fő cél.

Bár a metszés a legfontosabb tényező, a megfelelő tápanyagellátás és vízellátás is hozzájárul az egészséges növekedéshez és a jó kondícióhoz, ami közvetve befolyásolja a vesszők színét is. A stresszes körülmények, mint a tartós szárazság vagy tápanyaghiány, gyengíthetik a növényt és halványabb színeket eredményezhetnek. Az egészséges, jól gondozott növény produkálja a legszebb téli díszt.

Növényvédelem: betegségek felismerése és kezelése

A fehér som általában ellenálló cserje, de bizonyos betegségek időnként megtámadhatják, különösen kedvezőtlen körülmények között. Az egyik leggyakoribb probléma a különböző levélfoltosságot okozó gombás betegségek, mint például az antraknózis vagy a szeptóriás levélfoltosság. Ezek a betegségek nedves, párás időben terjednek, és szabálytalan vagy kerek, barna, szürke vagy fekete foltokat okoznak a leveleken, amelyek később összeolvadhatnak, a levél elszáradásához és lehullásához vezetve.

A megelőzés kulcsfontosságú. Biztosítsunk jó légáramlást a növény körül a megfelelő ültetési távolság betartásával és a túlzsúfoltság kerülésével. Öntözéskor a vizet a talajra juttassuk, ne a lombozatra. Az ősszel lehullott fertőzött lombot gyűjtsük össze és semmisítsük meg, hogy csökkentsük a következő évi fertőzés forrását. A rendszeres metszés, amely eltávolítja a sűrű ágrendszert és javítja a légmozgást a bokor belsejében, szintén segít a megelőzésben.

Súlyos fertőzés esetén gombaölő szeres permetezés válhat szükségessé. A permetezést már kora tavasszal, a rügypattanáskor érdemes elkezdeni, és a vegetációs időszak alatt többször megismételni, különösen csapadékos időjárás esetén, a szer használati utasításának megfelelően. Válasszunk a levélfoltosságot okozó gombák ellen hatásos, felszívódó vagy kontakt készítményt. Mindig tartsuk be a munka- és élelmezésügyi várakozási időket.

Egy másik lehetséges probléma a lisztharmat, amely fehér, porszerű bevonatot képez a leveleken, hajtásokon és néha a virágokon is. Ez a gombás betegség általában meleg, párás időben, vagy éppen ellenkezőleg, meleg, száraz nappalok és hűvös, párás éjszakák esetén jelentkezik. A megelőzés hasonló a levélfoltosságéhoz: jó légáramlás biztosítása, a lombozat nedvesítésének kerülése. Fertőzés esetén lisztharmat elleni fungicidek alkalmazhatók.

Növényvédelem: kártevők elleni védekezés

Bár a fehér som nem tartozik a kártevők által leginkább kedvelt növények közé, néhány rovar időnként károsíthatja. A levéltetvek a fiatal hajtásokon és levélcsúcsokon szívogatva jelenhetnek meg, különösen tavasszal. Jelenlétükre a torzult levelek, ragacsos mézharmat (amelyen korompenész telepedhet meg) és a hangyák megjelenése utalhat. Kisebb fertőzés esetén a tetveket erős vízsugárral lemoshatjuk, vagy természetes ellenségeikre (pl. katicabogarak) bízhatjuk a védekezést. Súlyosabb esetben rovarölő szerek (pl. káliszappan, olajos készítmények vagy specifikus aficidek) használata indokolt lehet.

A pajzstetvek szintén előfordulhatnak a som vesszőin és ágain. Ezek apró, páncélszerű bevonattal rendelkező rovarok, amelyek szívogatásukkal gyengítik a növényt. Nehéz ellenük védekezni a védőpajzsuk miatt. Téli lemosó permetezés olajos készítményekkel hatékony lehet a telelő alakok ellen. A vegetációs időszakban a fiatal, mozgó lárvák ellen irányulhat a védekezés megfelelő időzítéssel és rovarölő szerekkel. Erős fertőzés esetén a fertőzött ágak eltávolítása is szükséges lehet.

Esetenként a takácsatkák is megjelenhetnek, különösen meleg, száraz időjárás esetén. Ezek apró, pókszerű élőlények, amelyek a levelek fonákján szívogatnak, apró, sárgás pontokat, később a levél bronzosodását, elszáradását okozva. Finom szövedékük is árulkodó jel lehet. A megelőzésben segít a párásítás (pl. a növény körüli terület locsolása) és a megfelelő öntözés. Fertőzés esetén atkairtó szerek (akaricidek) alkalmazhatók.

Az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása javasolt: figyeljük rendszeresen a növényt a kártevők korai felismerése érdekében, támogassuk a természetes ellenségeket (pl. madarak, katicabogarak, fátyolkák), és csak indokolt esetben nyúljunk kémiai védekezéshez, előnyben részesítve a környezetkímélőbb szereket. Az egészséges, jó kondícióban tartott növények általában ellenállóbbak a kártevőkkel szemben.

Szaporítási módszerek

A fehér somot viszonylag könnyen lehet szaporítani, leggyakrabban fás vagy félfás dugványozással, illetve bujtással. Ezek a vegetatív szaporítási módszerek biztosítják, hogy az új növények genetikailag megegyezzenek az anyanövénnyel, megőrizve annak kívánatos tulajdonságait, például a ‘Sibirica’ fajta esetében az élénkpiros vesszőszínt. A magvetés is lehetséges, de a magról kelt növények változékonyak lehetnek, és nem biztos, hogy hűen öröklik a fajta jellemzőit.

A fás dugványozás a legegyszerűbb és legelterjedtebb módszer. Ezt a nyugalmi időszakban, késő ősszel vagy télen végezzük. Válasszunk ki egészséges, egyéves, ceruzavastagságú vesszőket, és vágjunk belőlük 20-30 cm hosszú darabokat. A dugvány alsó vágása közvetlenül egy rügy alatt, a felső pedig egy rügy felett legyen. A dugványokat kötegelve, nedves homokban vagy perlitben tárolhatjuk hűvös helyen tavaszig, vagy azonnal eldugványozhatjuk őket szabadföldbe vagy mélyebb cserépbe, úgy, hogy csak a legfelső egy-két rügy látszódjon ki a földből. Tavasszal meggyökeresednek és kihajtanak.

A félfás dugványozást nyáron, június-júliusban végezzük. Ehhez az idei hajtások alsó, már kissé megfásodott, de felső részükön még lágy részét használjuk. Vágjunk 10-15 cm hosszú dugványokat, távolítsuk el az alsó leveleket, a felsőket pedig félbevágva csökkenthetjük a párologtatást. Mártsuk a dugványok végét gyökereztető hormonba, majd tűzdeljük őket nedves, laza közegbe (pl. tőzeg és perlit keveréke). A sikeres gyökeresedéshez magas páratartalom szükséges, amit fóliatakarással vagy párásító berendezéssel biztosíthatunk.

A bujtás egy másik egyszerű módszer, különösen néhány új növény előállítására. Tavasszal válasszunk ki egy hosszú, hajlékony, talajhoz közeli vesszőt. A vessző egy részét hajlítsuk le a talajra, egy sekély árokba, és rögzítsük egy drótkampóval. A talajjal érintkező részt kissé meg is sérthetjük (bemetszhetjük), hogy serkentsük a gyökérképződést. Kupacoljunk rá földet, de a vessző végét hagyjuk szabadon. Tartsuk nedvesen a talajt. Őszre vagy a következő tavaszra a lehajlított rész meggyökeresedik, leválasztható az anyanövényről és átültethető.

Téli felkészítés és gondozás

A fehér som ‘Sibirica’ rendkívül télálló cserje, amely jól alkalmazkodott a hideg éghajlathoz, származási helyéből adódóan is. Általában nem igényel különösebb téli védelmet a mérsékelt égövi kertekben, képes elviselni a kemény fagyokat is. Azonban a fiatal, frissen ültetett példányok gyökérzete érzékenyebb lehet az átfagyásra, ezért az első egy-két tél folyamán érdemes lehet a tövüket takarni.

A tövek mulcsozása ősszel ajánlott minden fehér som esetében, nemcsak a fiataloknál. Egy 5-10 cm vastag réteg szerves mulcs (pl. fakéreg, komposzt, lomb) segít megvédeni a gyökérzónát a nagy hőingadozásoktól, mérsékli a talaj átfagyását, megőrzi a nedvességet és gyommentesen tartja a területet. Ügyeljünk arra, hogy a mulcs ne érintkezzen közvetlenül a növény törzsével, hagyjunk egy kis szabad részt a rothadás megelőzése érdekében.

Bár a növény maga fagytűrő, a konténerben nevelt somok gyökérzete sokkal jobban ki van téve a hidegnek, mivel a cserép fala nem nyújt olyan szigetelést, mint a talaj. Ezeket a növényeket télire érdemes védeni. Állítsuk őket védett helyre (pl. fal mellé, épület árnyékába), vagy süllyesszük a cserepet a földbe. Alternatív megoldásként a cserepet beburkolhatjuk szigetelőanyaggal (pl. buborékfólia, jutazsák), hogy megvédjük a gyökereket az átfagyástól.

A téli gondozás legfontosabb eleme paradox módon a tavaszi metszés, amely biztosítja az élénkpiros vesszők folyamatos megújulását. Ezen kívül a téli időszakban a som nem igényel sok törődést. Élvezzük a látványát, ahogy a piros vesszők kiemelkednek a hóból vagy a szürke tájból. Enyhe, száraz téli napokon ne feledkezzünk meg a konténeres vagy frissen ültetett növények mérsékelt öntözéséről, ha a talaj ki tud olvadni.

Társítási lehetőségek a kertben

A fehér som ‘Sibirica’ sokoldalú cserje, amely kiválóan társítható más növényekkel, hogy egész évben változatos és érdekes kertképet hozzunk létre. Téli piros vesszői különösen jól érvényesülnek sötét hátteret biztosító örökzöldek, például tuják, hamisciprusok vagy tiszafák előtt. A kontraszt drámai hatást kelt, és kiemeli a som téli szépségét.

Társíthatjuk más, szintén télen díszítő vesszőjű somfajtákkal, például a sárga vesszőjű Cornus sericea ‘Flaviramea’ fajtával. A piros és sárga vesszők kombinációja lenyűgöző látványt nyújt a téli kertben. Ügyeljünk arra, hogy hasonló növekedési erélyű és igényű fajtákat válasszunk, és biztosítsunk elegendő helyet a növényeknek.

Nyáron és ősszel a fehér som zöld lombozata jó hátteret adhat színesen virágzó évelőknek vagy egynyáriaknak. Ültethetünk elé alacsonyabb vagy közepes méretű évelőket, mint például a sásliliom (Hemerocallis), a kasvirág (Echinacea), a díszgyertya (Gaura) vagy az őszi napfényvirág (Rudbeckia). Az őszi lombszín szépen harmonizálhat az ősszel virágzó vagy díszes termésű növényekkel, például a varjúhájak (Sedum) vagy a szépségbogyó (Callicarpa) fajtákkal.

Alacsonyabb cserjékkel vagy talajtakarókkal is jól kombinálható. A tő közelébe ültetett tavaszi hagymások, mint a hóvirág, a krókusz vagy a nárcisz, korai színt visznek a kertbe, még mielőtt a som teljesen kilombosodna. Talajtakaróként használhatunk meténget (Vinca), borostyánt (Hedera) vagy árnyékliliomot (Hosta), amelyek elnyomják a gyomokat és rendezett megjelenést kölcsönöznek a som tövének. A társításkor mindig vegyük figyelembe a növények fény-, víz- és talajigényét.