Új és rezisztens málnafajták: Ígéretes lehetőségek a betegségek elleni küzdelemben

A málna, ez a kedvelt gyümölcs, nemcsak ízletes és tápláló, de termesztése jelentős gazdasági potenciállal is bír számos régióban. Azonban a sikeres málnatermesztést komoly kihívások elé állítják a különféle betegségek és kórokozók, amelyek jelentős terméskiesést és minőségromlást okozhatnak. E problémákra válaszul a növénynemesítők világszerte intenzív kutatásokat folytatnak olyan új málnafajták kifejlesztésére, amelyek fokozott ellenálló képességgel, azaz rezisztenciával rendelkeznek a legfontosabb betegségekkel szemben. Ezek az új generációs fajták ígéretes megoldást kínálnak a növényvédelmi kihívásokra, hozzájárulva a fenntarthatóbb és gazdaságosabb málnatermesztéshez, miközben csökkentik a kémiai növényvédelem szükségességét.

A betegségek elleni küzdelem a málnatermesztés egyik legköltségesebb és legmunkaigényesebb aspektusa. A kórokozók, legyenek azok gombák, baktériumok vagy vírusok, gyorsan terjedhetnek a fogékony állományokban, különösen kedvező időjárási körülmények között. A hagyományos védekezési módszerek, mint a fungicidek és baktericidek rendszeres alkalmazása, nemcsak a termelési költségeket növelik, de környezeti terhelést is jelentenek, és a fogyasztók részéről is egyre nagyobb az igény a kevesebb vegyszerrel termesztett gyümölcsök iránt. Ezen túlmenően a kórokozók idővel rezisztenssé válhatnak a használt növényvédő szerekkel szemben, ami tovább nehezíti a hatékony védekezést. A rezisztens fajták bevezetése ezért kulcsfontosságú lépés a modern, integrált növényvédelmi stratégiákban.

A rezisztencia nemesítésének célja olyan málnafajták létrehozása, amelyek genetikai alapon képesek ellenállni vagy tolerálni a kórokozók támadását. Ez a megközelítés hosszú távú és környezetbarát megoldást kínál a betegségek okozta problémákra. Az ellenálló fajták termesztése csökkenti a terméskiesés kockázatát, stabilabbá teszi a termelést, és lehetővé teszi a növényvédő szerek használatának minimalizálását. Ez nemcsak a termelők számára előnyös a költségmegtakarítás és a kisebb munkaterhelés révén, hanem a fogyasztók és a környezet számára is, hiszen kevesebb vegyszermaradékot tartalmazó, biztonságosabb gyümölcsöt és kisebb ökológiai lábnyomot eredményez.

Az új, rezisztens málnafajták fejlesztése egy összetett és folyamatos folyamat, amely magában foglalja a genetikai erőforrások felkutatását, a keresztezési programokat, a szelekciót és a legújabb biotechnológiai módszerek alkalmazását. A nemesítők célja nem csupán a betegség-ellenállóság beépítése, hanem annak összehangolása más fontos agronómiai és piaci tulajdonságokkal, mint például a magas terméshozam, a kiváló gyümölcsminőség (méret, íz, szín, tárolhatóság), a megfelelő növekedési erély és a különböző termesztési körülményekhez való alkalmazkodóképesség. Ez a cikk részletesen bemutatja a málna legfontosabb betegségeit, a rezisztencia fogalmát és típusait, a nemesítési stratégiákat, valamint néhány ígéretes új fajtát és a rezisztens fajták termesztésének előnyeit és kihívásait.

A málna leggyakoribb betegségei és kórokozói

A málnát számos kórokozó támadhatja meg, amelyek közül több is jelentős gazdasági kárt képes okozni. Az egyik legpusztítóbb a Phytophthora gyökér- és tőrothadás, amelyet a Phytophthora nemzetségbe tartozó gombaszerű szervezetek okoznak. Ez a betegség különösen nedves, rossz vízgazdálkodású talajokon jelentkezik, és a növények gyors hervadásához, pusztulásához vezethet. A fertőzött tövek gyökérzete elbarnul, elrothad, a hajtások satnyulnak, a levelek sárgulnak, lankadnak, végül az egész tő elhal. A betegség elleni védekezés rendkívül nehézkes, ezért a rezisztens vagy toleráns fajták használata kiemelten fontos a veszélyeztetett területeken.

A vesszőbetegségek szintén komoly gondot okoznak a málnatermesztésben. Ide tartozik például a didimellás vesszőpusztulás (Didymella applanata), a leptoszfériás vesszőfoltosság (Leptosphaeria coniothyrium) és az elzinóés vesszőfoltosság, más néven antraknózis (Elsinoë veneta). Ezek a gombás betegségek a vesszőkön okoznak jellegzetes foltokat, elhalásokat, amelyek gyengítik a növényt, csökkentik a következő évi termőhajtások számát és életképességét, ezáltal jelentősen redukálva a terméshozamot. A fertőzés gyakran a vesszők alsó részén kezdődik, és felfelé terjed, súlyos esetben a teljes vessző elhalását okozva, ami a termés teljes elvesztéséhez vezethet az adott vesszőn.

A vírusos betegségek is alattomosan gyengíthetik a málnaültetvényeket. A legismertebbek közé tartozik a málnabokor törpülés vírus (Raspberry Bushy Dwarf Virus – RBDV) és a különböző mozaikvírusok, amelyeket gyakran levéltetvek terjesztenek. A vírusfertőzések tünetei változatosak lehetnek: a levelek sárgulása, mozaikosodása, deformálódása, a hajtások törpülése, a növekedés gyengülése és a termés aprózódása, morzsalékossá válása („crumbly fruit”). A vírusokkal szemben közvetlen védekezési lehetőség nincs, a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, ami vírusmentes szaporítóanyag használatát és a vektorszervezetek (pl. levéltetvek) elleni védekezést jelenti, valamint a toleráns vagy rezisztens fajták választását.

Ezeken kívül más kórokozók is károsíthatják a málnát, mint például a szürkepenész (Botrytis cinerea), amely főként a termést támadja meg érés idején, különösen csapadékos időjárás esetén, vagy a baktériumos vesszőelhalást okozó Pseudomonas syringae. Gyakran előfordul, hogy egy ültetvényt egyszerre több betegség is sújt, ami tovább bonyolítja a védekezést és növeli a termelési kockázatot. A komplex betegségnyomás miatt a nemesítők arra törekednek, hogy olyan fajtákat hozzanak létre, amelyek egyszerre több kórokozóval szemben is ellenállóak, így biztosítva a lehető legszélesebb körű védelmet a termesztők számára.

A rezisztencia fogalma és típusai a növénynemesítésben

A növénynemesítés kontextusában a rezisztencia a növény azon öröklött képességét jelenti, amellyel képes megakadályozni, korlátozni vagy tolerálni egy adott kórokozó vagy kártevő támadását és az általa okozott károsodást. Fontos megkülönböztetni a teljes immunitástól, ami azt jelentené, hogy a növény egyáltalán nem fertőződik meg; ez a növényvilágban viszonylag ritka. A rezisztencia inkább egy spektrumot jelent, a nagyon magas szintű ellenállástól (a fertőzés alig vagy egyáltalán nem alakul ki) a toleranciáig (a növény megfertőződik, de a tünetek enyhék, és a terméscsökkenés minimális vagy elhanyagolható). A nemesítési cél általában egy olyan szintű rezisztencia elérése, amely gazdaságilag elfogadható szintre csökkenti a betegség okozta kártételt.

Genetikai szempontból a rezisztenciának két fő típusát különböztetjük meg: a vertikális (vagy kvalitatív) és a horizontális (vagy kvantitatív) rezisztenciát. A vertikális rezisztenciát általában egyetlen, specifikus gén (ún. R-gén) határozza meg, és ez a gén gyakran csak a kórokozó egy bizonyos rasszával vagy törzsével szemben nyújt védelmet, amely egy megfelelő virulencia génnel rendelkezik. Ez a típusú rezisztencia gyakran nagyon hatékony, szinte immunitást biztosít, de hátránya, hogy viszonylag könnyen „áttörhető”, ha a kórokozó populációjában megjelenik egy új rassz, amely képes legyőzni az adott R-gén által biztosított védelmet. Ez egyfajta „fegyverkezési versenyhez” vezet a növény és a kórokozó között.

Ezzel szemben a horizontális rezisztenciát általában több gén (poligének) együttes hatása alakítja ki, és ezek a gének gyakran nem specifikusak egy adott kórokozó rasszra, hanem általánosabb védelmet nyújtanak a kórokozó különböző törzseivel szemben. Ez a fajta rezisztencia ritkán eredményez teljes immunitást, inkább a betegség kialakulásának lassításában, a tünetek enyhítésében és a kórokozó szaporodásának korlátozásában nyilvánul meg. Bár a horizontális rezisztencia szintje általában alacsonyabb, mint a vertikálisé, előnye, hogy sokkal tartósabb és stabilabb, nehezebben törhető át a kórokozó evolúciója során, mivel a kórokozónak egyszerre több genetikai változáson kellene keresztülmennie a leküzdéséhez.

A modern növénynemesítési programok gyakran mindkét típusú rezisztencia kombinálására törekednek, hogy tartós és hatékony védelmet biztosítsanak. A nemesítők keresik azokat a rezisztenciagén-forrásokat (akár termesztett fajtákban, akár vad rokon fajokban), amelyeket keresztezéssel bevihetnek a nagy termőképességű, jó minőségű fajtákba. A cél olyan fajták előállítása, amelyek a lehető legszélesebb körű és legtartósabb rezisztenciával rendelkeznek a helyi szinten legjelentősebb kórokozókkal szemben, miközben megőrzik vagy javítják a többi gazdaságilag fontos tulajdonságukat is, mint a terméshozam és a gyümölcsminőség.

Hagyományos és modern nemesítési módszerek

A rezisztens málnafajták kifejlesztése hosszú és összetett folyamat, amely hagyományos és modern nemesítési technikák ötvözetét alkalmazza. A hagyományos nemesítés alapja a keresztezés és a szelekció. A nemesítők kiválasztanak olyan szülőnövényeket, amelyek hordozzák a kívánt tulajdonságokat – például az egyik szülő a betegség-ellenállóságot, a másik a kiváló gyümölcsminőséget vagy magas terméshozamot. Ezeket a szülőket keresztezik, majd az utódnemzedék (F1 generáció) egyedeit gondosan értékelik. A legígéretesebb egyedeket tovább keresztezik (öntermékenyítéssel vagy más ígéretes egyedekkel), és a folyamatot több generáción keresztül ismétlik, szelektálva azokat a növényeket, amelyek a kívánt tulajdonságkombinációt a leginkább mutatják.

Ez a klasszikus megközelítés bár hatékony, rendkívül idő- és munkaigényes. Évekbe, sőt évtizedekbe telhet, mire egy új, stabil tulajdonságokkal rendelkező fajtát sikerül előállítani és piacra vinni. A folyamatot nehezíti, hogy a rezisztencia gyakran komplex, poligénes öröklődésű, és a kívánt rezisztenciagének bevitelekor nemkívánatos tulajdonságok is öröklődhetnek (pl. apró gyümölcs, alacsony terméshozam), amelyeket további keresztezésekkel és szelekcióval kell kiküszöbölni. A rezisztencia tesztelése is kihívást jelent, hiszen kontrollált körülmények között kell a növényeket a kórokozóval mesterségesen megfertőzni, vagy természetes fertőzési nyomásnak kitett területeken kell évekig megfigyelni őket.

A modern biotechnológia jelentősen felgyorsíthatja és hatékonyabbá teheti a nemesítési folyamatot. Az egyik legfontosabb eszköz a Marker-Asszisztált Szelekció (MAS). Ennek lényege, hogy a nemesítők azonosítják azokat a DNS-szakaszokat (molekuláris markereket), amelyek a növény genomjában szorosan kapcsolódnak a kívánt rezisztenciagénekhez. Így már a csíranövény vagy fiatal palánta DNS-ének vizsgálatával nagy biztonsággal megállapítható, hogy hordozza-e a rezisztenciáért felelős gént, anélkül, hogy meg kellene várni a növény felnövését és a betegségtünetek esetleges megjelenését. Ez drasztikusan lerövidíti a szelekciós ciklusokat és csökkenti a szükséges növényanyag mennyiségét.

További előrelépést jelentenek a genomikai eszközök, mint a teljes genom szekvenálás, amely lehetővé teszi a rezisztenciáért felelős gének pontosabb azonosítását és megértését. Egyes esetekben a géntechnológia, például a génszerkesztési technikák (mint a CRISPR-Cas9) is szóba jöhetnek, amelyek lehetővé teszik a rezisztenciagének célzott beépítését vagy módosítását a növény genomjában. Bár ezek a technikák még kevésbé elterjedtek a málna nemesítésében, és szabályozási kérdéseket is felvetnek, hosszú távon forradalmasíthatják a rezisztencianemesítést. Összességében a hagyományos módszerek és a modern biotechnológiai eszközök kombinációja teszi lehetővé egyre hatékonyabb és gyorsabb ütemben a kiváló agronómiai tulajdonságokkal és tartós betegség-ellenállósággal rendelkező új málnafajták létrehozását.

Ígéretes új, rezisztens málnafajták bemutatása

A nemesítési programok eredményeként világszerte számos új málnafajta jelent meg a piacon, amelyek különböző szintű és típusú rezisztenciát mutatnak a kulcsfontosságú kórokozókkal szemben. Ezek a fajták jelentős előrelépést képviselnek a fenntartható termesztés irányába. Bár konkrét fajtanevek említése gyorsan elavulhat a folyamatos fejlesztések miatt, érdemes bemutatni azokat a rezisztenciatípusokat és tulajdonságkombinációkat, amelyeket a modern fajták kínálnak. Különösen keresettek azok a fajták, amelyek a Phytophthora gyökérrothadással szemben mutatnak ellenállóságot vagy toleranciát, mivel ez az egyik legnehezebben kezelhető talajlakó kórokozó. Számos új, főként észak-amerikai és európai nemesítésű fajta rendelkezik igazolt rezisztenciával e betegség ellen, lehetővé téve a málna termesztését olyan területeken is, amelyek korábban alkalmatlanok voltak rá.

A vesszőbetegségekkel, mint a didimellás és leptoszfériás vesszőfoltosság, valamint az antraknózis elleni rezisztencia szintén fontos nemesítési cél. Több új nyári és folytontermő (őszi) málnafajta is elérhető, amelyek mérsékelt vagy magas szintű ellenállóságot mutatnak egy vagy több ilyen kórokozóval szemben. Ezek a fajták kevesebb növényvédelmi beavatkozást igényelnek a vesszők védelmére, ami csökkenti a költségeket és a környezeti terhelést. Gyakran ezek a fajták erősebb, egészségesebb vesszőket nevelnek, ami jobb áttelelést és magasabb terméshozamot eredményez a következő szezonban. A rezisztencia mellett a nemesítők figyelmet fordítanak a kedvező növekedési habitusra is, például a kevésbé tüskés vagy teljesen tüskementes vesszőkre, amelyek megkönnyítik a metszést és a szedést.

A vírusrezisztencia vagy -tolerancia különösen fontos a hosszú élettartamú ültetvények esetében. Mivel a vírusok ellen nincs közvetlen gyógymód, a megelőzés és a genetikai védelem kulcsfontosságú. Vannak olyan új fajták, amelyek például rezisztensek a málnamozaik vírust terjesztő nagyméretű málna-levéltetűvel (Amphorophora agathonica) szemben, így közvetve csökkentik a vírusfertőzés kockázatát. Más fajták toleranciát mutatnak bizonyos vírusokkal, például az RBDV-vel szemben, ami azt jelenti, hogy bár megfertőződhetnek, a tünetek enyhék maradnak, és a terméscsökkenés jelentéktelen. Az ilyen fajták stabilabb termést biztosítanak olyan területeken, ahol a vírusok elterjedtek.

Fontos hangsúlyozni, hogy a rezisztencia mellett az új fajtáknak más gazdaságilag fontos tulajdonságokban is kiemelkedőnek kell lenniük. A nemesítők célja olyan fajták létrehozása, amelyek a betegség-ellenállóságot magas terméshozammal, nagy, tetszetős, jó ízű és jól tárolható gyümölcsökkel, valamint a helyi klímához és termesztési technológiához való jó alkalmazkodóképességgel ötvözik. A fajtaválasztásnál a termesztőknek mindig mérlegelniük kell a helyi kórokozó-nyomást, a talaj- és éghajlati viszonyokat, valamint a piaci igényeket, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb, komplex előnyöket kínáló rezisztens fajtát. A nemesítő házak és kutatóintézetek folyamatosan újabb és jobb tulajdonságokkal rendelkező fajtákkal jelennek meg, így érdemes figyelemmel kísérni a legfrissebb fejlesztéseket.

A rezisztens fajták termesztésének előnyei és kihívásai

A rezisztens málnafajták termesztésének legnyilvánvalóbb és legjelentősebb előnye a növényvédelmi költségek és a környezetterhelés csökkentése. Mivel ezek a fajták genetikai alapon védekeznek egy vagy több kulcsfontosságú kórokozó ellen, jelentősen mérsékelhető, esetenként akár teljesen el is hagyható a célzott fungicidek vagy baktericidek használata. Ez közvetlen költségmegtakarítást jelent a termelő számára a vegyszerek és a kijuttatás munkadíja terén, valamint csökkenti a környezet és a hasznos élő szervezetek kitettségét a növényvédő szereknek. Emellett hozzájárul a fogyasztói bizalom növeléséhez is, hiszen a kevesebb vegyszerrel kezelt gyümölcs iránt egyre nagyobb a kereslet.

A rezisztens fajták használata nagyobb termésbiztonságot és stabilabb hozamokat eredményezhet. A betegségekre fogékony fajták esetében egy-egy kórokozó járványszerű fellépése súlyos terméskiesést okozhat, még intenzív növényvédelem mellett is. Az ellenálló fajták kevésbé vannak kitéve ennek a kockázatnak, így a termelő megbízhatóbban tervezhet a várható termésmennyiséggel. Ez különösen fontos a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok és a klímaváltozás okozta stresszhatások korában. A stabilabb termelés hozzájárul a gazdálkodás jövedelmezőségének javulásához és a piaci pozíciók megerősítéséhez.

A rezisztens fajták termesztése megkönnyítheti az ökológiai gazdálkodásra való átállást vagy annak folytatását. Az ökológiai termesztésben a szintetikus növényvédő szerek használata tilos, így a betegségek elleni védekezés elsődleges eszköze a megelőzés és a genetikai rezisztencia. Az ellenálló fajták választása alapvető fontosságú az ökológiai málnatermesztés sikeréhez, mivel ezek biztosítják a szükséges védelmet a kórokozókkal szemben vegyszeres beavatkozás nélkül. Ezáltal a rezisztens fajták kulcsszerepet játszanak a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok terjesztésében és a környezettudatos termelés előmozdításában.

Ugyanakkor a rezisztens fajták termesztése kihívásokkal is járhat. Az egyik legfontosabb kihívás a rezisztencia tartóssága. Különösen a vertikális, egyetlen génen alapuló rezisztencia esetében fennáll a veszélye, hogy a kórokozó populációjában idővel megjelennek olyan új, virulensebb törzsek, amelyek képesek „áttörni” a rezisztenciát. Ezért fontos a rezisztencia-menedzsment, amely magában foglalhatja például több, különböző rezisztenciagénnel rendelkező fajta mozaikszerű termesztését vagy a fajták időszakos cseréjét. Emellett előfordulhat, hogy egy új rezisztens fajta bizonyos agronómiai tulajdonságokban (pl. fagyállóság, szárazságtűrés, gyümölcs íze vagy tárolhatósága) nem éri el a korábbi, jól bevált, de fogékony fajták szintjét, bár a nemesítés célja ezen kompromisszumok minimalizálása. A megfelelő fajta kiválasztásakor tehát komplex mérlegelésre van szükség.

Integrált növényvédelem és a rezisztens fajták szerepe

Az integrált növényvédelem (Integrated Pest Management – IPM) egy olyan komplex, ökológiai alapú szemléletmód, amely a kártevők és kórokozók elleni védekezés során előnyben részesíti a megelőző és a nem-kémiai módszereket, és csak indokolt esetben, célzottan alkalmaz növényvédő szereket. Ebben a rendszerben a rezisztens fajták termesztése nem önmagában álló csodaszer, hanem az egyik legfontosabb alappillér, amelyre a többi védekezési elem épül. A genetikai ellenállóság biztosítja az alapvető védelmet a legjelentősebb kórokozókkal szemben, csökkentve a növények fogékonyságát és a betegségek kialakulásának valószínűségét. Ezáltal a rezisztens fajták használata lehetővé teszi a többi IPM elem hatékonyabb alkalmazását.

Az integrált növényvédelem szerves részét képezik az agrotechnikai és termesztéstechnológiai módszerek, amelyek célja a kórokozók számára kedvezőtlen környezet teremtése és a növények természetes ellenálló képességének erősítése. Ilyen például a megfelelő termőhely kiválasztása (jó légmozgás, optimális talajviszonyok), a szakszerű metszés (laza lombkorona kialakítása a gyorsabb száradás érdekében), a gyomirtás, a kiegyensúlyozott tápanyagellátás, a megfelelő öntözési technika (pl. csepegtető öntözés a lombozat nedvesítésének elkerülésére) és a növényi maradványok eltávolítása az ültetvényből. A rezisztens fajták termesztése mellett ezeknek a gyakorlatoknak a következetes alkalmazása tovább csökkenti a betegségnyomást és a kémiai beavatkozások szükségességét.

Az IPM rendszer fontos eleme a rendszeres növényvizsgálat és előrejelzés. Még a rezisztens fajták esetében is szükséges figyelemmel kísérni az ültetvény egészségi állapotát, hogy időben észlelni lehessen az esetlegesen megjelenő új kórokozókat, kártevőket, vagy a rezisztencia esetleges „áttörését”. Az előrejelző rendszerek (pl. meteorológiai adatokon alapuló fertőzési veszélyjelzés) segítenek meghatározni a kritikus időszakokat, amikor a védekezésre szükség lehet. Ez lehetővé teszi a célzott és időzített beavatkozást, minimalizálva a felesleges permetezéseket. A biológiai védekezés, azaz a kórokozók természetes ellenségeinek (pl. hasznos mikroorganizmusok) alkalmazása szintén fontos eleme lehet az integrált stratégiának.

A kémiai védekezés az integrált növényvédelemben az utolsó lehetőség, amelyet csak akkor alkalmaznak, ha a megelőző és nem-kémiai módszerek nem bizonyulnak elegendőnek a gazdasági kárküszöb alatt tartani a fertőzést. Ebben az esetben is szelektív, környezetkímélő készítményeket részesítenek előnyben, és a kijuttatást célzottan, az előrejelzések alapján, a legszükségesebb mértékben végzik. A rezisztens fajták termesztése révén a kémiai beavatkozások száma és intenzitása drasztikusan csökkenthető, ami hozzájárul az IPM rendszer alapvető célkitűzéseinek – a gazdaságosság, a környezetvédelem és az emberi egészség védelme – eléréséhez. A rezisztens fajták tehát nem helyettesítik, hanem kiegészítik és hatékonyabbá teszik az integrált növényvédelmi stratégiákat.

A jövő kilátásai: Folyamatos kutatás és fejlesztés

A rezisztens málnafajták nemesítése dinamikus és folyamatosan fejlődő terület. A kórokozók evolúciója, új betegségek megjelenése és a klímaváltozás okozta környezeti kihívások miatt a kutatóknak és nemesítőknek állandóan újabb és jobb ellenálló képességű fajták kifejlesztésén kell dolgozniuk. A jövőbeni nemesítési programok célja nemcsak az egyes betegségekkel szembeni rezisztencia fokozása, hanem a többszörös (komplex) rezisztencia kialakítása, amely egyszerre több kórokozó és akár kártevő ellen is védelmet nyújt. Ez különösen fontos a tartós és széles körű védelem biztosítása érdekében.

A modern biotechnológiai és genomikai eszközök egyre nagyobb szerepet kapnak a nemesítési folyamatok felgyorsításában és hatékonyságának növelésében. A genom szekvenálás, a génexpressziós vizsgálatok és a bioinformatikai elemzések segítenek jobban megérteni a rezisztencia genetikai hátterét, azonosítani új rezisztenciagének forrásait, és pontosabb molekuláris markereket kifejleszteni a marker-asszisztált szelekcióhoz (MAS). A génszerkesztési technológiák, mint a CRISPR/Cas9, potenciálisan lehetővé teszik a rezisztenciagének precíz beépítését vagy módosítását a kívánt fajtákba, jelentősen lerövidítve a nemesítési időt, bár ezek alkalmazása még szabályozási és társadalmi elfogadottsági kérdéseket vet fel.

A klímaváltozás új kihívások elé állítja a málnatermesztést, mint például a szélsőséges időjárási események (aszály, hőhullámok, hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék) gyakoribbá válása. Ezek a stresszfaktorok nemcsak közvetlenül károsíthatják a növényeket, de fogékonyabbá is tehetik őket a betegségekre. Ezért a jövő nemesítési céljai között egyre fontosabbá válik a jobb abiotikus stressztűréssel (pl. szárazság-, hő-, fagytűrés) rendelkező fajták kifejlesztése, amelyeket a betegség-ellenállósággal kombinálnak. Az ilyen, komplexen ellenálló fajták kulcsfontosságúak lesznek a málnatermesztés alkalmazkodásához a változó környezeti feltételekhez.

A genetikai erőforrások megőrzése és hasznosítása szintén alapvető fontosságú a jövőbeni nemesítési sikerekhez. A vad málnafajok és a régi, tájfajták értékes rezisztenciagének és egyéb hasznos tulajdonságok tárházát jelenthetik. A génbankok fenntartása, a genetikai sokféleség feltárása és a vad rokonok bevonása a keresztezési programokba elengedhetetlen a nemesítési alapanyag folyamatos bővítéséhez. Az új és rezisztens málnafajták fejlesztése tehát egy multidiszciplináris erőfeszítés, amely a genetika, a növénypatológia, a biotechnológia és az agronómia szoros együttműködését igényli, célja pedig a málnatermesztés hosszú távú fenntarthatóságának és jövedelmezőségének biztosítása a termelők, a fogyasztók és a környezet javára.